Születőben egy új magyar gyógyszer
Az MPH-220 izomrelaxáns gyógyszerjelölt egy újabb lépéssel került közelebb ahhoz, hogy idén eljusson az első emberi kipróbálásig. A hatóanyagot nemzetközi szabadalom védi a világ több mint 40 országában, amelynek licensz szerződését 2021. július 13-án írta alá a Motorpharma Kft. gyógyszerfejlesztő startup cég és a szabadalom két tulajdonosa, a Printnet Kft. és az Eötvös Loránd Tudományegyetem. A dokumentumot Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja, Darázs Lénárd, az ELTE általános rektorhelyettese, valamint a Printnet Kft. részéről Hári Péter, a Motorpharma Kft. részéről pedig Rauscher Anna Ágnes látták el kézjegyükkel.
Az ELTE részéről először Scheuer Gyula köszöntötte a jelenlévőket, aki elmondta: még Magyarország vezető egyeteme életében is ritka az ilyen, a nemzetközi kutatás és üzlet élvonalába bekerülni esélyes projekt, amelynél a hosszú távon legjobb eredményt ígérő utat járják azzal, hogy a kutatók által létrehozott startup céggel írnak alá megállapodást. Darázs Lénárd általános rektorhelyettes felidézte: az elmúlt évek során az ELTE nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy az oktatás és a kutatás mellett az ehhez hasonló, „világraszóló” innovációk is sikeresek lehessenek, amelynek érdekében hatékonyabb innovációs ökoszisztémát hoztak létre. Rámutatott, hogy ennek a gyógyszerjelöltnek a sikere nagyon sok beteg életét befolyásolhatja majd pozitívan.
Ezután Málnási-Csizmadia András, az ELTE TTK professzora, a Motorpharma Kft. alapító tulajdonosa tartott tudományos előadást a gyógyszerjelölt tudományos alapjairól. Mint elmondta, a világon 60 millió, hazánkban 200 ezer stroke-on és egyéb idegrendszeri sérüléseken átesett ember szenved másképpen nem enyhíthető súlyos krónikus izomgörcsben, amelynek gazdasági költsége összemérhető a szív- és érrendszeri betegségek költségével. A jelenleg elérhető, kevéssé hatékony gyógyszerek jelentős idegrendszeri, pszichiátriai és keringési mellékhatásokat okoznak, mert az idegrendszeren keresztül fejtik ki hatásukat. Ezzel szemben az MPH-220 közvetlenül az izmok összehúzódásért felelős fehérjére, a miozinra hat, és hatékonyan oldja a görcsöket a vázizomban úgy, hogy közben a szívizom működését nem befolyásolja. Beszéde végén megköszönte kollégái munkáját és az ELTE vezetésének folyamatos támogatását.
Málnási-Csizmadia András előadása
10-15 évvel ezelőtt a gyógyszer hatóanyag- és klinikai fejlesztés több mint kétharmadát a nagy gyógyszergyártó cégek végezték, mára a világ vezető országaiban ez a trend megfordult, és a gyógyszerfejlesztés súlypontja áttevődött az egyetemekről induló startupokba. Ez jelentős mértékben lerövidítette és hatékonyabbá tette a gyógyszerfejlesztést, amelynek a következménye, hogy jelenleg évente közel háromszor annyi új gyógyszer kerül a piacra. A Motorpharma szerződése ehhez a trendhez illeszkedik, és remélhetőleg jelentősen hozzájárul a magyar innovatív gyógyszerfejlesztés felgyorsulásához.
Az aláírással létrejön az eddigi legnagyobb értékű biopharma licenszszerződés a hazai akadémiai-egyetemi szférában. A megállapodás pontos összegét a felek nem hozták nyilvánosságra, azonban azt tudni lehet, hogy a szerződés összértéke több millió dollár.
„Az izomspaszticitás egy rejtett betegség, mivel Magyarországon a spasztikus betegek nagy része sajnos olyan állapotban van, hogy nem tudja elhagyni a lakását sem. Óriási egészségügyi és társadalmi probléma, hogy a jelenlegi izomrelaxánsok a betegek kétharmadában nem hatékonyak és súlyos idegrendszeri mellékhatásokat okozhatnak” – mondta Gyimesi Máté, a Motorpharma Kft. tudományos igazgatója.
Az MPH-220 új hatásmechanizmusából következően gyakorlatilag
100%-os hatékonysággal enyhíti az izomgörcsöket
és nem okoz idegrendszeri mellékhatásokat. Az úgynevezett klinikai fázis 1 vizsgálatokat, amelyek egészséges önkéntesek bevonásával zajlanak, idén év végére tervezi a Motorpharma. A próbákat a nemzetközileg elismert magyar CRU Kft. végzi.
A gyors és hatékony fejlesztés érdekében mindenképp szükséges nemzetközi tőkét és szakértelmet bevonni a projektbe, amely a szerződés aláírásával jelentős lépést tett előre. „Jelenleg is tárgyalásban vagyunk a világ egyik legnagyobb gyógyszergyárának volt elnöke és vezérigazgatója által alapított kockázati tőkebefektetővel, amellyel az MPH-220 klinikai fejlesztésére egy magyar-amerikai vegyesvállalatot hozunk létre” – tájékoztatott Málnási-Csizmadia András, aki korábban az ELTE Innovatív Kutatója díjat is átvehette. Akkori interjúnk itt olvasható.
Borítókép: a megállapodás aláírói, Scheuer Gyula, Rauscher Anna Ágnes, Hári Péter és Darázs Lénárd (balról jobbra)