Társadalmi innovációs menedzser képzés

2023.09.27.
Társadalmi innovációs menedzser képzés
A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium három felsőoktatási partnere – az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Miskolci Egyetem és a Pannon Egyetem –  ebben a félévben is elindítja 40 órás ingyenes online kurzusát. 

A képzés célja, hogy megismertesse a résztvevőkkel a társadalmi innovációs projekteket, és felkészítse őket a társadalmi innovációs menedzser szerepére. A képzés résztvevői elméleti és gyakorlati tudást sajátíthatnak el, a kurzus tematikájában a társadalmi innováció definíciós keretei mellett önismeret, kommunikáció- és konfliktuskezelés, változásmenedzsment, problémamegoldás, valamint marketing és forrásszervezési modulok is szerepelnek.

A képzést az önkormányzati, akadémiai, gazdasági és civil szektor képviselőinek ajánlják, akik társadalmi innovációs projekteket kezdeményeznek, menedzselnek, támogatnak vagy szeretnének a jövőben ezzel a témával foglalkozni, nyitottak az új kezdeményezések iránt, és szívesen csatlakoznának egy most létrejövő szakmai hálózathoz. A képzéseket a Miskolci Egyetem, az ELTE és a Pannon Egyetem valósítja meg azonos tartalommal, ugyanazon oktatók bevonásával, de eltérő ütemezéssel.

2023 tavaszán csaknem hatvanan végezték el a képzést, az oktatók és hallgatók tapasztalatairől itt olvashatnak bővebben.  

Jelentkezési határidő: 2023. október 24. 16:00 (A rendelkezésre álló helyeket érkezési sorrendben töltik fel.)

További részletek