Tudományról kreatívan

2019.05.20.
Tudományról kreatívan
Hárman kerültek be az ELTE-ről a FameLab tudománykommunikációs világverseny magyarországi döntőjébe, közülük Reéb Zsófia végzős biológushallgató idegtudományi előadása második lett.

Lezajlott a Famelab magyarországi döntője május 13-án az MTA Székházában. A világ vezető tudománykommunikációs versenyei közé tartozó FameLab a tudomány új arcait keresi – azokat az embereket, akik a 21. század közönsége számára inspirálóan és érthetően tudnak beszélni fontos tudományos témákról. A résztvevőknek három percük van, hogy a meggyőzzék a zsűrit és a közönséget egy előadással, ahol a tartalom, az érthetőség és a személyes karizma is számít. A magyarországi versenyt a Magyar Tudományos Akadémia és a British Council szervezi. A regionális válogatókat és az elődöntőt követően a magyar döntő győztese képviseli az országot a FameLab nemzetközi döntőn a júniusi Cheltenham Tudományos Fesztiválon.

A magyarországi elődöntőre április 5-én került sor az ország minden tájáról érkezett versenyzőkkel. A négytagú zsűriben Kiss-Tóth Ágnes, a TTK Atomfizikai Tanszék doktorandusza, a tavalyi magyarországi győztes képviselte az ELTE-t. Az itt legjobbnak ítélt versenyzők kétnapos mesterkurzuson készültek fel a döntőre, ahova végül 12-en kerültek be, közülük hárman kötődnek az ELTE-hez. 

Vig Julianna 2001-ben szerzett diplomát a Természettudományi Kar biológus szakán. Szűkebb szakterülete a neurobiológia lett, fiatal kutatóként a kisagy születés utáni fejlődésével foglalkozik. 2012 óta a Bárczin tanít anatómiai és kórtani ismereteket gyógypedagógusok számára, és kipróbálta már magát a szakújságírás területén is.

Szidarovszky Tamás vegyész és fizikus szakon végzett az ELTE-n. PhD-je megszerzését követően, két év tokiói kutatómunka után az ELTE Kémiai Intézet tudományos munkatársa lett, és molekulák nagyintenzitású lézerfénnyel való kölcsönhatását vizsgálja elméleti módszerekkel.

Reéb Zsófia jelenleg az ELTE biológus mesterképzés végzős hallgatója Idegtudomány szakirányon. Az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet Hálózat–Idegélettan csoportban a félelmi emléknyomok kialakulásának idegi hátterét próbálja megfejteni. Középiskolás kora óta vonzza a természettudományok népszerűsítése, karriernapokat szervez, táborokat vezet. Az Egyetemi Anyanyelvi Napok keretében az ELTE-n idén először megrendezett összegyetemi tudománykommunikációs versenyen áprilisban második lett.

Közülük a Biológia Tanszék hallgatója,

Reéb Zsófia második helyre került a félelemről és neurális hátteréről tartott előadásával,

amit az MTA egy szabadon választható konferencián való részvétellel díjazott.

A versenyt Asztalos Lilla, a BME Anyagtudomány és Technológia Tanszék hallgatója nyerte meg Az orvoslás új dimenziója és veszélyei című előadásával, így ő képviselheti Magyarországot a júniusi nemzetközi döntőn, a Cheltenham Science Festivalon Nagy-Britanniában. Közönségdíjat nyert Tulics Miklós Gábriel, aki a hangképzés betegségdiagnosztizáló funkciójáról beszélt, a Natural Geographic különdíját pedig Zubovics Evelin kapta.

Az első FameLab-et az angliai Cheltenham Tudományos Fesztivál szervezte. 2007-től a British Council közreműködésével a verseny nemzetközi lett, és az elmúlt tizenegy évben több mint 10.000 fiatal kutató vett részt rajta a világ minden tájáról. 2019-ben közel 30 országban rendeznek versenyeket. A versenyre 18 éven felüli, természettudományi, műszaki, orvosi vagy matematikai témával foglalkozó diákok, kutatók vagy tanárok regisztrálhatnak, aminek előfeltétele az aktív jogviszony megléte egy magyarországi egyetemmel vagy kutatóintézettel. Jelentős tudománykommunikációs vagy nyilvános kommunikációs tapasztalattal rendelkező jelentkezők regisztrációját nem fogadják.

Forrás: MTA, British Council 
Fotó: Szigeti Tamás/ MTA