„Úgy tanítsunk, ahogy szeretnénk, hogy ők tanítsanak”

Épp hogy túl van egy nagy nemzetközi matematikatanítási konferencia szervezésén, és máris egy felettébb sok kihívással küzdő terület, a tanárképzés élén látjuk. Mennyire könnyen vágta a fejszéjét ebbe a fába?
Az igazság az, hogy fokozatosan kerültem közel a főigazgatósághoz, hiszen 2023. március 1-től rektor úr megbízott a helyettesi feladatok ellátásával. Ez jó alkalmat teremtett arra, hogy megismerjem a Tanárképző Központban folyó munkát, az ott dolgozó munkatársakat, így nagyjából sejtettem, hogy mire vállalkozom a főigazgatói pályázat benyújtásával. Nagy megtiszteltetés, egyben hatalmas felelősség, hogy az egyetem Szenátusa is egyöntetűen támogatta a pályázatomat.

Ön nemcsak az ELTE mestertanára, hanem a matematikatanítás módszertanát is kutatja. Mi vonzotta a tanításhoz? 
A gimnázium után nem tudtam, hogy mi legyen belőlem, így a közgazdaságtudományi egyetemre jelentkeztem. Közben valaki megkeresett, hogy nem akarok-e matekot korrepetálni egy érettségire készülő diáknak. Én igen-t mondtam, tartottam egy 45 perces órát, kaptam érte 500 Ft-ot, és hazáig mosolyogtam magamban azon, hogy

itt valami olyan dolgot csináltam, amit élveztem, és még fizetnek is érte,

talán érdemes lenne inkább ezzel foglalkoznom.

A matematika tanárszak elvégzése után 12 évig tanítottam a Trefortban, közben elkezdtem a doktori képzést, Vancsó Ödön témavezetésével. Nagyon szerettem tanítani, de azt is éreztem, hogy érdemes lenne máshol is kipróbálni magamat, nem csak az iskolai tanításban. Azóta sok mindennel foglalkoztam, de ezek mindegyike a matematikához, annak tanításához kapcsolódott. 2015-ben kerültem az TTK-ra a Matematikatanítási és Módszertani Központba, onnan szólított most el az egész egyetemi tanárképzés irányításának feladata.

Főigazgatóként milyen célokat tűzött ki maga elé? Mennyire gondolkodhat hosszú távon?
Öt évre szól a kinevezésem.

Elsőrendű célomnak a tanárszakos hallgatók módszertani képzésének erősítését tartom:

fontos, hogy a megújuló tanárképzés ne csak szerkezeti és tartalmi, hanem módszertani fejlődést is eredményezzen. Úgy vélem, hogy a tanárszakos hallgatók esetében lényeges alapelv: tanítsuk őket úgy, ahogyan szeretnénk, hogy ők tanítsanak. Ez nemcsak a módszertani ismeretekre, hanem a szakos tárgyakra is vonatkozik.

Ehhez kapcsolódva azt is szeretném, ha a jövőben a Tanárképző Központ aktív szerepet játszana az egyetemi oktatók – nem csak tanárszakosok – módszertani képzésében, fejlesztésében is. A BTK-n már léteznek ezzel kapcsolatos jó gyakorlatok, és a TTK-n is elindult ezek szervezése – e szakmódszertani központok tevékenységét tovább kell segíteni. Jó lenne szorosabbra venni a szakmódszertan és a pedagógiai-pszichológiai képzés kapcsolatát is. 

Bízom benne, hogy erősíteni tudjuk majd az egyetemi szakmódszertan és a vezető-, illetve mentortanárok szakmai kapcsolatát, és sikerül a gyakorlóintézményeket is erőteljesebben bevonni az ELTE pedagógusképzésébe, a külső partnerintézményekkel való szakmai együttműködésbe. Szeretnék minél hatékonyabban együttműködni a többi felsőoktatási intézmény tanárképző központjával is, amellett, hogy minden szakmai és szervezési kérdésben kiemelten számítok a szombathelyi Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ munkatársainak véleményére. 

Az elkövetkező években a mesterséges intelligencia felhasználása, a technológia lehetőségei és veszélyei központi kérdést fognak jelenteni a köz- és a felsőoktatásban egyaránt.  A tanárképzés felelőssége mindkét terület érintettsége miatt kiemelten fontos lesz.

Milyen meglévő értékekre tud támaszkodni, és mi jelenti most a legnagyobb nehézséget?
A Tanárképző Központ 10 éve alakult meg, az elmúlt 5 évben Antalné dr. Szabó Ágnes vezette. Ő hatalmas munkát végzett a központ élén, nagyon jó munkatársakat vett fel, minden részletre kiterjedően irányította a központ munkáját, aminek elismeréseként az idei tanévnyitón az ELTE Emlékérmét vehette át. Nagy felelősség tehát, hogy továbbra is az elmúlt években megszokott színvonalon végezzük a munkát.

Rögtön az első munkanapjaink sűrű tevékenységgel indultak, hiszen a nyáron elfogadott felsőoktatási rendeletmódosítás alaposan átalakította a rövid ciklusú tanárképzést, amihez

rohammunkában kellett új tanterveket összeállítani.

Szerencsére az egyetem dolgozói nagyon segítőkészek és rugalmasak voltak, így el tudtak indulni időben ezek a képzések is.

Tanárszakra idén 737 főt vett fel az ELTE (2022-ben 640-et), akik közül 276-an (2022-ben 167-en) tanári mesterszakon, osztatlan tanárszakon 461-en (2022-ben 473) tanulhatnak majd. Hogy van megelégedve ezekkel a számokkal?
A számok azt mutatják, hogy az osztatlan tanárszakon megállt a jelentkezők csökkenése, bízom benne, hogy hamarosan újra népszerűbb lesz a középiskolások körében a tanári pálya. Az pedig, hogy egyre többen élnek a lehetőséggel (nevezetesen, hogy akár korábbi tanári, tanítói diplomájukat újabbal egészítik ki, akár valamilyen egyéb szakterületen szerzett képesítésük mellé tanári papírt is szereznek) nyilvánvalóan örvendetes. Még akkor is, ha ezeknek az ún. rövid ciklusú képzéseknek a szervezése, lebonyolítása komoly kihívás elé állítja a karokat és TKK munkatársait is.

Miyen a jó tanár? Milyen kompetenciák kialakítására kell ma a tanárképzésben kiemelten figyelni?
Nehéz kérdések ezek. A világ változásának sebessége az egész oktatási rendszert nagy kihívások elé állítja: ki tudja ma megmondani, hogy milyen kompetenciákra lesz szükség 10-15 év múlva? Ugyanakkor az igaz, hogy az iskolát már sokszor sokan temették: amikor megjelent a tévé, aztán az internet, most a mesterséges intelligencia, mindig felmerült, hogy akkor most már tanárokra nincs szükség, be lehet zárni az iskolákat. Érdekes módon,

az iskola köszöni szépen, továbbra is működik, és tanárokra is nagy szükség van.

A „jó tanár” is nehezen definiálható fogalom, hiszen van olyan, hogy egy tanár az egyik diáknak jó, a másiknak kevésbé. A jó tanár lehet olyan, aki sokat tud és sokat követel, szigorúan (de persze emberségesen) kér számon, óráin rend van és fegyelem, diákjai tisztelik. De az is lehet jó tanár, aki inkább „tyúkanyóként” kezeli a diákjait, több érzelmet (persze kellő távolságtartással) visz bele a tanításba, az óráit szabadabb légkör jellemzi.

Ami biztos, hogy a jó tanárnak a tanárképzés jelenleg is meglévő pilléreiből mindegyikre szüksége van: tárgyainak stabil és megfelelően mély szakmai tudására, a tanításhoz szükséges szakmódszertani kompetenciákra és a gyerekekkel való bánásmódhoz elengedhetetlen pszichológiai és pedagógiai ismeretekre. Az persze vita tárgya volt mindig is, hogy ezeknek milyen aránya az ideális a tanárképzésben.

Kikből áll a csapata, kik fogják segíteni?
Ahogy említettem, a TKK-ban kiváló munkatársak dolgoznak, akik jó viszonyt ápolnak a kari tanulmányi hivatalokkal és segítik a hallgatók képzésének gördülékeny és rugalmas ügyintézését. Az én kinevezésemmel egyszerre kapta meg Klemmné dr. Gonda Zsuzsa a TKK főigazgató-helyettesi megbízását. Ő 2017 óta az ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszék egyetemi adjunktusa, 2018 óta az ELTE BTK Szakmódszertani Központ központvezető-helyettese. Több éves köznevelési tapasztalattal rendelkezik, és az egyetemen is több, a tanárképzéshez kapcsolódó feladatkörben dolgozott az elmúlt években. Népszerű oktatóként, kutatóként és szervezőként is sokat tett és tesz az ELTE és a tanárképzés érdekében. Petró Tímea, a TKK hivatalvezetője nagy tapasztalattal és teljes rálátással rendelkezik a hivatali teendőkre, bízom benne, hogy az elkövetkező öt évben is ő tölti be ezt a pozíciót.