Új szintre lépett az inkluzív iskolafejlesztési projekt Kenyában

2023.11.13.
Új szintre lépett az inkluzív iskolafejlesztési projekt Kenyában
Második évébe érkezett a Bárczi és az ADRA afrikai programja. Októberben elkezdődött a múlt évben kiszűrt sajátos nevelési igényű tanulók orvosi vizsgálata és komplex rehabilitációja, együttműködési szerződést kötött az ELTE a Rongói Egyetemmel, és folytatódott a terepmunka is. 

A szakértői csoport október 29-én érkezett meg a kenyai Migoriba, hogy folytassák a 2021-ben megkezdett projektet. A Bárczit ezúttal Perlusz Andrea dékánhelyettes, a projekt szakmai vezetője, Márkus Eszter dékánhelyettes és Erdős Attila, a Nemzetközi Iroda vezetője, az ADRA-t Sitkei Zoltán igazgató képviselte.

Az egyhetes program során a szakemberek látogatást tettek a Migori Megyei Kórházban, ahol megbeszélést folytattak az illetékes kórházi vezetővel. Találkoztak azzal a szemészorvossal, aki a látássérült tanulók vizsgálatát végzi és kezelésüket irányítja; illetve a gyógytorna részleg vezetőjével és munkatársaival is egyeztettek. A projekt igen fontos eredménye, hogy októberben az inkluzív oktatás mellett az egyéni szükségletekhez illeszkedő orvosi diagnosztika és egészségügyi rehabilitáció is elindulhatott a Hungary Helps Ügynökség támogatásával.

A BGGYK kezdeményezésére és előkészítésével aláírásra került az ELTE és a helyi Rongói Egyetem közötti együttműködési megállapodás, amely megfelelő keretet biztosít a jövőben megvalósítandó oktatási, kutatási és fenntarthatósági kooperációkhoz. A közel kétórás szakmai találkozó során intenzív párbeszéd zajlott a sajátos nevelési igényű tanulók inkluzív nevelésével kapcsolatos elméleti és gyakorlati nézetek és ötletek, illetve a gyógypedagógiai ismeretekkel rendelkező pedagógusok képzésével és továbbképzésével kapcsolatos elképzelések megosztásáról, illetve a többi tudományterületre is kiterjedő együttműködések feltérképezéséről. 

A szakmai programok és feladatok nagy részét ez évben is a helyi iskolákban megvalósított terepmunka jelentette. A Hungary Helps által biztosított támogatásnak köszönhetően mind az öt partneriskolában víztisztító berendezéseket tudtak átadni és beüzemelni. A berendezések telepítésének elsődleges célja, hogy a tanulóknak állandó rendszerességgel biztosítható legyen annyi tiszta víz, hogy a kezüket, szemüket, orrukat, fülüket tiszta vízben megmoshassák, amivel nagyrészt megelőzhetőek azok a fertőzések, melyek hosszabb távon látás- vagy halláskárosodáshoz vezethetnek. A berendezések működtetési bemutatásán túl kiemelt jelentőséget kapott az archigiénés protokoll kidolgozásával kapcsolatos egyeztetés. A folyamat végrehajtását egy egészségügyi végzettségű ápolónő felügyeli majd az iskolák rendszeres látogatása során.  

Minden iskola kapott egy-egy könyvcsomagot is, amellyel a különböző korosztályú tanulók oktatását és fejlődését tudják segíteni a tanárok. Nagy sikere volt az ELTE BGGYK logójával ellátott powerbanknek is. A sajátos nevelési igényű tanulókkal és szüleikkel folytatott beszélgetés során kiderült, hogy tavaly még nem bíztak feltétel nélkül abban, hogy valóban egyénre szabott orvosi-rehabilitációs segítséget fognak kapni a gyerekek, a projekt támogatásával azonban most rendszeresen vihetik őket a különböző egészségügyi intézményekbe.

Az iskolalátogatásokon Perlusz Andrea vezetésével sor került még a 2023. december 2–10. között Magyarországra látogató kenyai tanárokkal történő egyeztetésre, felkészítésre is. A kiválasztott tanárok a sajátos nevelési igényű tanulók támogatására kidolgozott módszertani projektfeladatot kaptak, amelynek a tervét a budapesti látogatás idejére tervezett workshop alkalmával kell majd bemutatniuk. A tervet pedig a következő év január–április közötti időszakban kell majd kipróbálniuk, megvalósítaniuk. A kenyai tanárok magyarországi tanulmányútja újabb fontos lépés lesz a mindenki számára hatékony, befogadó iskoláztatás felé.

Forrás és további képek: ELTE BGGYK