Újabb ígéretes kutatók az ELTE-n

2018.11.23.
Újabb ígéretes kutatók az ELTE-n
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tudományos Tanácsa negyedik alkalommal írta ki a negyven évesnél fiatalabb kutatók elismerésére „Az ELTE Ígéretes Kutatója” pályázatot. A felhívásra 51 érvényes pályamű érkezett. A tavalyi héttel szemben idén nyolc diszciplína kutatói részesültek elismerésben: ők vehették át az elismeréssel járó egymillió forintos pénzjutalmat.

Az élettelen természettudományban Csanád Máté, az élő természettudományban Gyimesi Máté, az informatikában Pataki Norbert, a jogtudományban Szabados Tamás, a pszichológia és neveléstudományban Aczél Balázs Zoltán, a társadalomtudományban Sik Domonkos, a filozófia és történettudományban Siklósi Zsuzsanna, a nyelv és irodalomtudományban pedig Bóna Judit kapta meg „Az ELTE Ígéretes Kutatója” díjat.

Az elismeréseket a Magyar Tudomány Ünnepe eseménysorozathoz csatlakozva a A Tudományos Kutatás Napja az ELTE-n programon Borhy László rektor adta át 2018. november 23-án az Egyetemi Könyvtár Dísztermében. Az ELTE Tudományos Tanácsa által negyedik alkalommal megrendezett ünnepségen az érdeklődők három előadást is meghallgathattak, a díjazottak pedig kisfilmen prezentálták kutatásaikat. Az Aulában a díjazottak, valamint az ELTE Lendület-győztes kutatói tudományos munkáját bemutató poszterekből nyílt kiállítás.

A díjazottak kisfilmjei:

„Az ELTE Ígéretes Kutatója” elismerés díjazottjainak részletes bemutatása

 

"Az ELTE ígéretes kutatója" díjátadó - 2018

"Az ELTE ígéretes kutatója" díjátadó - 2018

0

/

0

0

/

0