Újra e-learning képzések oktatóknak

2016.12.12.
Újra e-learning képzések oktatóknak
Az ELTE Rektori Kabinet Oktatásfejlesztési és Tehetséggondozási Irodája 2017 januárjától ismét e-learning és oktatásmódszertani kurzusokat hirdet.

A képzések célja az oktatók XXI. századi készségeinek fejlesztése, általános felkészültségük növelése, valamint az oktatói tevékenység hatékonyságának növelése a digitális technológia alkalmazásával. A tanulásirányítási rendszerek használatával az oktatók nyomon követhetik a hallgatók előrehaladását, azonnali visszajelzést nyújthatnak nekik, valamint ellenőrizhetik a tanulási-tanítási folyamatokat. A jelentkezők

elsősorban az ELTE-n jelenleg is használatos e-learning keretrendszerek (Canvas, Moodle) használatának alapjait sajátíthatják el, de lehetőség van haladó képzésen való részvételre is,

ahol nem csak a digitális kurzus felépítéséről és a rendszer használata által nyújtott lehetőségekről lesz szó, hanem összetettebb módszertani kérdésekre is választ kaphatnak az érdeklődők az e-learning kari szakértőitől.

Az e-learning képzéseken túl magyar és angol nyelvű oktatásmódszertani kurzusok is várják a jelentkezőket, melyeken szó lesz többek között a szemináriumok hallgatócentrikussá alakításáról, az online adatvizualizációról, a projekt alapú tanulásról, a formatív értékelés internetes eszközeiről, valamint a Preziről, amely egy magyar fejlesztésű, népszerű prezentációkészítő szoftver.

Az e-learning, valamint oktatásmódszertani képzéseket a Lágymányosi-, illetve Trefort-kerti Campuson tartják; jelentkezni az ELTE honlapján, a megfelelő űrlap kitöltésével lehet.

További információ a kurzusokról és a jelentkezési linkek az e-learning képzésekkel foglalkozó oldalunkon találhatók.