ÚNKP 2019/2020 zárókonferencia

ÚNKP 2019/2020 zárókonferencia
12/14

2020. december 14. 09:30

online (MS Teams)

12/14

2020. december 14. 09:30 -

online (MS Teams)


Online konferencián számolnak be az Új Nemzeti Kiválósági Program 2019/2020-as ELTE-s ösztöndíjasai kutatási eredményeikről.

Az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) a kormány által a nemzeti felsőoktatási kiválóság támogatására alapított ösztöndíjprogram, amelynek célja a hazai kutatói utánpótlás, a tudományos pályán való elindulás, majd pályán tartás támogatása.

Az ELTE-n a rendhagyó 2019/2020-as tanévben mindösszesen 371 graduális (alapképzéses, mesterképzéses) hallgató, doktori hallgató és doktorjelölt, valamint Bolyai János Kutatási Ösztöndíjas részesülhetett a támogatásban, és nyílt lehetősége egy, a korábbi kutatásaitól részben független, 5 vagy 10 hónapos kutatási terv megvalósítására.

A program zárásaként az ELTE online intézményi zárókonferenciát szervez, ezáltal lehetőséget biztosítva a nagyközönség számára is az előadásokba való betekintésre és az izgalmas, nemzetközi beágyazottsággal rendelkező, a társadalom számára is hasznos kutatási eredmények megismerésére.

Az előadások felölelik a humán tudományokat, az állam- és jogtudományokat, a természettudományokat és az informatikatudományt, a társadalom- és gazdaságtudományokat, valamint a gyógypedagógiai, pedagógiai és pszichológiai, andragógiai és könyvtártudományt, a tanulás- és tanításmódszertan, a tudástechnológia területét.

A konferencia programja

9:30-10:00 Online köszöntők

Dr. Borhy László
rektor, ELTE
online köszöntő

Dr. Magyari Enikő 
tudományos rektorhelyettes, ELTE
online köszöntő

Dr. Kóczián Lilla
intézményi ÚNKP koordinátor, ELTE
online köszöntő

Dr. Szabó István 
elnökhelyettes, NKFIH
online köszöntő

10:00-től Konferencia előadások

Az előadások 30 párhuzamos Microsoft Teams-szekcióban zajlanak, a szekcióülések nyilvánosak. Az egyes szekciókba az érdeklődő külső résztvevők az alábbi Microsoft Teams-linkeken csatlakozhatnak be, az előadások pedig az alábbi YouTube-lejátszási listákon tekinthetők meg:

Filozófia szekció

Irodalom- és kultúratudomány 1. szekció

Irodalom- és kultúratudomány 2. szekció

Művészettörténet, színházművészet, néprajz- és kulturális antropológia szekció

Neveléstudomány 1. szekció

Neveléstudomány 2. szekció

Nyelvtudomány 1. szekció

Nyelvtudomány 2. szekció

Nyelvtudomány 3. szekció

Pszichológia 1. szekció

Pszichológia 2. szekció

Történelem 1. szekció

Történelem 2. szekció

Történelem 3. szekció

Informatika szekció

Állam-és jogtudomány 1. szekció

Állam-és jogtudomány 2. szekció

Gazdaság és szervezési tudomány, közgazdaságtudomány, regionális tudomány szekció

Politikatudomány szekció

Szociológia szekció

Biológia 1. szekció

Biológia 2. szekció

Biológia 3. szekció

Fizika 1. szekció

Fizika 2. szekció

Fizika 3. szekció

Földtudomány és környezettudomány 1. szekció

Földtudomány és környezettudomány 2. szekció

Kémia szekció

Matematika szekció

Letölthető dokumentumok
Absztraktfüzet
Programfüzet
Adatkezelési tájékoztató