"Véletlenül lettem fizikus"

Mikor döntötte el, hogy fizikus lesz és miért épp az asztrofizikát választotta?
Az egész a véletlennek köszönhető. Fiatalkoromban sok hangtechnikai feladattal foglalkoztam. Azért jelentkeztem egyetemre, hogy megpróbáljak megoldani néhány ezzel kapcsolatos problémát, így villamosmérnöknek tanultam. De egy villamosmérnök olyan dolgokkal foglalkozik, amikkel én nem akartam, úgyhogy abbahagytam és elkezdtem keresni, melyik kurzusnak van a legkevesebb követelménye. Ez pedig a fizika volt.

Harmadéves koromban szerelmes lettem egy ifjú hölgybe, aki teljesen elbolondított. A dolog plátói volt, hónapokon át leveleztünk, de végül abbamaradt. Ez teljesen összetört és kibuktam az MIT-ról. Ezután jelentkeztem egy laboratóriumba, amit Jerrold Zacharias vezetett. Mivel értettem az elektronikához, műszerészsegédként dolgoztam és két-három évig a laboratórium munkatársa voltam. Ez volt az a hely, ahol igazán megtanultam a fizikát.

Dr. Zacharias atomórákon dolgozott, engem pedig nagyon érdekelt, amit csinált.  Volt egy közös kísérletünk 1955 és '57 között, amit még Einstein vetett fel, miszerint az órák lassabban járnak az erősebb gravitációs mezőben, mint a gyengébben. Zacharias ezt akarta bebizonyítani. A tervünk az volt, hogy ő a Jungfrau lábához, míg én a tetejére megyünk az óráinkkal és jeleket küldünk egymásnak, amikkel kimutathatjuk, hogy az ő órája a hegy lábánál lassabban jár, mint az enyém a hegycsúcson. Csodálatos ötlet volt, fiatalként nagyon lelkesített, de az óránk nem működött. Ő azután a fizikaoktatás egyik fontos alakja lett, míg én tovább dolgoztam a laboratóriumában azért, hogy egy jobb órát készítsek. Végül ez lett a doktori munkám is. A közös munka során nagyon közeli barátok lettünk és ő lett az az ember, aki bátorított, hogy folytassam a fizikát. Neki köszönhető, hogy fizikus lettem.

Mi volt az első gondolata azután, hogy először észlelték a gravitációs hullámokat?
2015. szeptember 14-én reggel észleltünk egy jelet, de én ekkor Maine-ben voltam a feleségemmel, vakáción. Azon a hétfő reggelen a számítógépemhez ültem - ahogy mindig szoktam - és egy érdekes email várt, amiben azt írták: "leállítjuk a keddi detektorszereléseket". Nem értettem, miért. Megnéztem a washingtoni és louisianai műszaki naplókat, és mindkettőben ugyanez szerepelt. Majd felmentem a kutatás weboldalára és ott volt az a két hullámforma: fekete lyukaké!

Az első gondolatom az volt, hogy ez a jel túl erős és talán mesterséges jelről van szó. Azonban nagyon hamar, mindössze egy napon belül kiderült, hogy ez itt valami más. Inkább az volt a kérdés, hogy a gravitációs hullámokon kívül mi más okozhatta ezt? Azt gondoltuk, valaki belenyúlt a számítógépeinkbe vagy valamelyik rendszerünkbe és bejuttatott valamit. Hetekig tartott, mire kizártuk ezt a lehetőséget. De végül észleltünk még egy jelet, szintén fekete lyukakból, ami nem volt olyan erős. Azután még egyet! Mások kielemezték, és úgy tűnt, hogy az eredmény megfelel Einstein elméletének, ezért döntöttünk úgy, hogy 2016 februárjában publikáljuk.

Az ELTE Természettudományi Karán működő, Frei Zsolt professzor vezette kutatócsoport 2007 óta tagja az LSC-nek. A kutatás vezetőjének mennyire van rálátása az egyes kutatócsoportok munkájára?

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen működő csoportnak nagyon jelentős szerepe van.

Épp a legfontosabb részek találkozási pontjában vannak: a műszeres fejlesztésben, valamint az adatok elemzésében és megértésében. Olyan műszereket készítettek, amik a detektort még jobbá teszik. Az eszközeik képesek mérni a légköri nyomásváltozásokat, amik gondot okozhatnak az észleléseinkben. Ez egyre fontosabbá válik, ahogy a detektorainkat továbbfejlesztjük. A műszereiket arra használjuk, hogy a szükséges érzékenységet elérjük és megállapítsuk, hogy egy észlelés valódi-e vagy sem.

Ezen felül egy nagyon aktív csoportjuk van, akik az észlelt hullámformákat vizsgálják, és mindannyiunkat segítenek abban, hogy értelmezzük őket: mit jelentenek, miről árulkodnak a jelek tulajdonságai. Ebben rengeteg fizika van, és van, amit nagyon nehéz megérteni, ezért mindannyiunk számára értékes, ha vannak, akik a hullámjeleinket vizsgálják. Ezen kívül jelforrásokat vizsgálnak, hogy kiderítsék, mi az, amit gravitációs hullámokkal megtudhatunk róluk.

A gravitációs hullámok felfedezését követően az összes fontosabb asztrofizikai és kozmológiai díjat, köztük a 2017-es Fizikai Nobel-díjat is elnyerte. Ezután milyen irányba haladnak tovább a kutatásai?
Nyolcvanhat éves vagyok. Persze vannak még ötleteim, de csak arra vonatkozóan, hogyan tehetnénk még jobbá a detektorokat. A gravitációshullám-csillagászat óriási jövő előtt áll, amit - azt gondolom - az itteni fizikusok ismertek fel. Abban a helyzetben vagyunk, hogy hamarosan hatalmas mennyiségű új dolgot fogunk megtudni a természetről. Továbbra is azon szeretnék dolgozni, hogy a műszereink a lehető legjobban működjenek és így lehető legtöbbet tudhassunk meg az univerzumról. Nem akarok kimaradni ebből, ezen akarok dolgozni, semmi máson!

Mennyire határozzák meg a hétköznapjait a kutatásai? Mivel foglalkozik szívesen, ha ideje engedi?
Bizonyos értelemben szerencsétlenség, hogy megnyertem a Nobel-díjat. Most nem tudom állandóan azt csinálni, amit szeretnék. Kötelez az az eszmeiség, amit a Nobel-díj jelent, lekötelezettnek érzem magamat abban, hogy a tudomány nagykövete legyek. Sokat utazok, előadásokat tartok, tanácsokat adok. Korábban állandóan laborokban vagy a detektorállomásokon dolgoztam, az én örömöm ebben van.

Ez az, amit szeretek csinálni: dolgozni, hogy a detektoraink jobbak legyenek.

Szeretek zongorázni, de nagyon rosszul játszom. Nem vagyok jó benne, nem is jó hallgatni, de rettenetesen élvezem azt, ha klasszikusokat játszhatok. Eljátszom Beethoven szonátáit, Mozartot, Bachot, akár egy órán át. Ez az én kikapcsolódásom, amikor nem fizikával foglalkozom. De heti körülbelül nyolcvan órát mindenféle problémákon gondolkozom. A fizika egyszerre a szakmám és a hobbim.

A gravitációs hullámokról bővebben itt, a LIGO projektről pedig ezen a linken olvashat.

Forrás: ELTE TTK
Fotók: Elte.hu, Breakthroughprize.org