Kurzusfejlesztési támogatás

E-learning kurzusfejlesztési támogatás

E-learning kurzusfejlesztési támogatás
Az ELTE Oktatási és Képzési Tanácsa pályázatot hirdet az egyetemi e-learning rendszerekben fejlesztett és megvalósult kurzusok oktatói számára, az e-learning módszertan elterjedését elősegítendő, az ELTE Intézményfejlesztési Tervében megfogalmazott prioritásoknak megfelelően, az innovatív oktatási módszereknek és a digitális technológiák alkalmazásának szélesítése érdekében, a korszerű infokommunikációs technológiák alkalmazásával történő tananyagfejlesztés támogatása révén.

Pályázatot az az ELTE-n közalkalmazotti státuszban lévő oktatója, önkéntes oktatója vagy megbízott óraadója nyújthat be, aki egy, a 2022/23-as tanévben megtartott kurzusát az egyetem által támogatott valamely e-learning keretrendszerben (Canvas, Moodle3, Moodle4) valósította meg. A beérkező pályázatokat az Oktatási és Képzési Tanács által felkért Pályázati Bizottság egyetemi e-learning szakértői értékeli megadott szempontok* alapján. Olyan e-learning kurzussal nem lehet pályázni, amely más forrásból már támogatást nyert (pl. EFOP 3.4.3 pályázat vagy korábbi Kurzusfejlesztési támogatási pályázat, Tananyagfejlesztési pályázat).

A pályázat értékelésében részt vevő szakértők nem pályázhatnak.

A Pályázati Bizottság értékelése alapján a beérkezett pályázatok 3 kategóriába kerülnek besorolásra: a) „kiváló”, b) „támogatásra javasolt”, c) „nem támogatott”.

Az értékelés nyomán a „kiváló” minősítésű munkákra pályázatonként 500.000 Ft, illetve a „támogatásra javasolt” munkákra 250.000 Ft összegű szerzői honorárium nyerhető el a rendelkezésre álló pályázati források erejéig.

A pályázatokhoz kapcsolódó kurzusfejlesztésről szóló szerződések az alábbi Szerződésminta és Hozzájárulási nyilatkozat alapján készülnek.

A pályázat benyújtási határideje: 2023. május 29. hétfő, éjfél.

Pályázatát a Márton Áron Pályázati Portálon elektronikus úton, regisztráció után tudja benyújtani az alábbi űrlapon: masz_2022_23_tanev_e_learning.

A korábbi évek pályázataitól eltérően, most a pályázati adatlap mellett, egyszerre kérjük be a lehetséges szerződéshez is az adatokat, így elősegítve a gördülékenyebb és gyorsabb kifizetést. Kérjük, hogy a masz_2022_23_tanev_e_learning pályázati adatlap mellett pályázatuk benyújtásakor a kurzusfejlesztes_2023 adatbekérő űrlapot is töltsék ki minden szerzőre nézve!

Felhívjuk figyelmüket, hogy pályázatukat a Beküldés gombra kattintással tudják véglegesíteni. Mentett formában nem tekinthető érvényesen beadott pályázatnak.

A kurzusfelületek és tananyagok kidolgozásában technikai és módszertani segítséget nyújt az Oktatási Igazgatóság Oktatásfejlesztési és Tehetséggondozási Osztálya az e-learning rendszerekről szóló képzések, oktatásmódszertani képzések, segédanyagok és hasznos cikkek által.


* Részletek a kiküldött felhívásban (letölthető FELHÍVÁS, I.sz melléklet és GYIK), valamint a Nyílt kurzusok tervezése című MOOC 6. moduljában.