Rektori Fórum az ELTE-n

Rektori Fórum az ELTE-n
03/29

2012. március 29.

ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, IX. előadó (1053 Budapest, Egyetem tér 1–3., III. emelet.)

03/29

2012. március 29. -

ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, IX. előadó (1053 Budapest, Egyetem tér 1–3., III. emelet.)


Az Egyetem stratégiájának közös alakítására invitálja az ELTE polgárait, oktatóit és hallgatóit a rektori vezetés a nyílt vita és az együttműködés felsőoktatási hagyományának jegyében.

A sajtó munkatársai előtt is nyitott rendezvénysorozat keretében elsőként dr. Mezey Barna, az ELTE rektora tart fórumot a felsőoktatási változások egyetemi hatásairól és az egyetemi stratégia kidolgozásáról. A Rektori Fórum témáinak meghatározásában a részvételi demokrácia jegyében előzetesen, hozzászólások, kérdések formájában is várják az érdeklődők közreműködését.

Az esemény forgatókönyvének kialakításában a szervezők döntő szerepet szánnak a jelentkezőknek, akik három kérdés megfogalmazásával és egy témában álláspontjuk kifejtésével is alakíthatják a fórum menetét. Ezzel együtt valószínűsíthető, hogy a rendezvényen szó esik majd az új felsőoktatási törvényről és a finanszírozás változásairól, a hallgatói létszámok várható alakulásának hatásairól, az ELTE jövőképéről és az egyetem stratégiai fejlesztésének irányairól, valamint az ELTE és polgárai viszonyáról, az ELTE brand erejéről és szerepéről.

Az érdeklődők a Rektori Fórum honlapján elérhető online jelentkezési lap kitöltésével fejezhetik ki részvételi szándékukat, ahol föltehetik kérdéseiket, és beküldhetik hozzászólásukat is. A március 25-ig beérkezett kérdésekből a jövő héten internetes szavazással választják ki a fórum témáit. A hozzászólások, állásfoglalások szerkesztett változatából pedig válogatást közöl majd az ELTE honlapja.

A Rektori Fórumra első alkalommal 2012. március 29-én kerül sor az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának IX. előadójában. A fórum annak a rendezvénysorozatnak a nyitánya, amely a részvételi demokrácia jegyében kívánja megteremteni az egyetemi polgárok rendszeres és közvetlen véleménynyilvánítási lehetőséget az ország egyik legnagyobb felsőoktatási intézményében. A rendezvénysorozat célja, hogy az ELTE szellemi potenciálját mozgósítva hozzájáruljon egy sikeres egyetemstratégia kialakításához a XXI. századi Magyarországon.

Időpont: 2012. március 29. 18:00
Helyszín: ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, IX. előadó (1053 Budapest, Egyetem tér 1–3., III. emelet.)