Együtt az Erőszak Ellen

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem polgárainak kezdeményezésére „Együtt az Erőszak Ellen” kampány indult Egyetemünkön, melynek célja az erőszak minden formájának elutasítása. A csatlakozók egy türkiz színű szalag viselésével fejezhetik ki egyetértésüket, a kezdeményezéshez már ezernél is többen csatlakoztak a Facebookon.

A kampányt az Állam- és Jogtudományi Kar fiatal oktatóiból álló „below40” csoport kezdeményezte, mára több karunk is csatlakozott. A középiskolásokat megszólító, október 10-i ELTEfeszt interaktív pályaválasztó fesztiválon az összes szervező és segítő türkiz szalaggal vesz részt.

A kezdeményezés szövege:

Sok mindenben különbözünk, de biztosan összeköt minket, hogy mindannyian elítéljük a nők elleni erőszakot. Az ELTE oktatóiként és hallgatóiként fontosnak tartjuk felemelni a szavunkat az erőszak és az agresszió, az elnyomás, a bántalmazás, a zaklatás minden formájával szemben. Kiállunk a szexuális és más erőszak áldozatai mellett, elítéljük az áldozatok hibáztatását és az erőszakról való hallgatást. Fontos értéknek tartjuk az egyetem polgárainak sokszínűségét és egy olyan egyetemi közösségért dolgozunk, amelyben az oktatók és a hallgatók is megbecsülik egymást. Alapvető értéknek tartjuk, hogy egymást kizárólag tetteink és teljesítményünk alapján ítéljük meg tekintet nélkül nemre, életkorra, szexuális orientációra és nemi identitásra, nemzeti, etnikai hovatartozásra vagy származásra, vagyoni helyzetre, politikai, vallási vagy más meggyőződésre, fizikai és egyéb adottságokra. Ez mindannyiunkat összeköt, csatlakozz hozzánk TE is! Állj ki te is értékeink mellett és viselj te is türkiz színű szalagot!

Frissítés: A csatlakozók száma egy hét alatt meghaladta a 2500-at.

A kampány Facebook-oldala

2014.10.09.