Új utakon

Az ELTE Bartók Béla Énekkari és Egyetemi Koncertzenekar három kortárs művet rögzített 2014. május 29. és június 2. között a Hungaroton Rottenbiller utcai stúdiójában Kovács László művészeti igazgató irányításával. Az „Új utakon” című anyag 2014 októberében jelent meg.

Az ének- és zenekarnak már több CD-lemeze jelent meg, de ez az első, amelynek karmestere és művészeti igazgatója Kovács László volt. A lemezen kortárs magyar zeneszerzők olyan műveit szedték csokorba, amelyek az ELTE együtteseinek íródtak az elmúlt néhány évben.

Tóth Péter Res gesta mundi (A világ viselt dolgairól) című műve mellett rögzítették Oláh Kálmán A Duna arca című alkotását is, amelynél az együttes jazz-trióval egészült ki, a felvételen a szerző is közreműködik zongorán, illetve elhangzanak Dunai Tamás színművész versbetétei is. Baross Gábor alapító karnagy halálakor született Orbán György Kossuth-díjas zeneszerző Lux Aeterna című műve, amely szintén rákerült a korongra.

2014.10.16.