Finn kitüntetést kap az ELTE rektora

A Finn Köztársaság elnöke a Finn Oroszlán Lovagrend Parancsnoki Érmét adományozza Mezey Barnának, az ELTE rektorának. A magas rangú állami kitüntetést 2014. december 16-án délután, ünnepélyes keretek között adja át Pasi Tuominen nagykövet a Finn Nagykövetségen. Az átadást követő fogadáson elbúcsúzik Leena Pasanen asszony, a Finnagora finn kulturális és tudományos központ igazgatója, és bemutatkozik az új igazgató, Cita Högnabba-Lumikero asszony.

Mezey Barna jogtörténész, a magyar alkotmány- és jogtörténet tudósa, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. 2010. augusztus 1-je óta az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora, második ciklusát 2014 augusztusában kezdte meg. 1953-ban született Debrecenben, 1983 óta az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója. 1993 óta vezeti az Állam- és Jogtudományi Kar Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszékét, 2000 és 2008 között a jogi kar dékánja volt. A professzor kutatási területe a magyar és európai büntetés-végrehajtási jog története, a börtönügy, a rendvédelem és a rendőrségek története, illetve a magyar és európai parlamentarizmus története. Hallgatói számos alkalommal választották az év kiváló oktatójának.

Korábban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusa 2012. szeptember 4-én ünnepi közgyűlés keretében adományozott Doctor honoris causa címet Sauli Väinämö Niinistö-nek, Finnország köztársasági elnökének. Niinistö elnök úr a díszdoktorrá avatást követő beszédében kiemelte: Finnország elnökeként különösen jól esik neki, hogy éppen attól a felsőoktatási intézménytől veheti át a megtisztelő címet, amelyben már az 1860-as évek tanítják a finn nyelvet.

2014.12.09.