Elkészült az ELTE HÖK új Alapszabálya

Az Alapszabály létrejötte több hónapos munka eredménye, az előkészítésről 2014. október 15-én határozott az ELTE HÖK elnöksége. „Ez az új Alapszabály foglalja keretbe a HÖK reformját az ELTE-n” – mondta el Zaránd Péter, az EHÖK elnöke. Az új Alapszabály elkészítését a jogszabályi háttér változása – többek között az új nemzeti felsőoktatásról szóló törvény –, valamint a hallgatók igényei is indokolták.

Az EHÖK kiemelt figyelmet fordított arra az előkészítés során, hogy a hallgatói véleményeket is beépítse a készülő dokumentumba. „A kérdőívek eredménye csak megerősítette azt, ami már előtte is körvonalazódott: a hallgatóknak nyitottabb érdekképviseletre van szükségük” – tette hozzá az EHÖK-elnök. Ennek az igénynek eleget téve változások lépnek életbe a választási rendszerben: az új Alapszabály értelmében ezentúl nyolcból négy karon közvetlenül választanak HÖK-elnököt, és a többi karon is előrelépések történtek annak érdekében, hogy a hallgatók minél közvetlenebben dönthessenek képviselőikről. A közvetlen választásokon kívül a hallgatók a helyi népszavazás mintájára bizonyos kérdések szavazásra bocsátását kezdeményezhetik a HÖK-nél.

A választásokhoz kapcsolódó további változás, hogy az összes részönkormányzat ezentúl egyszerre tartja a választásait, a tisztújítások egységesen márciusban lesznek. „Közös, egyszerre történő tisztújítás esetén az önkormányzati munka jóval egységesebb, összehangoltabb, kiegyensúlyozottabb lehet” – indokolta Zaránd Péter a változtatást. Az EHÖK által a 2015. február 12-i küldöttgyűlésen elfogadott Alapszabályt március 9-én tárgyalja a Szenátus, elfogadása esetén hatályba is lép, illetve a tisztújító választásokat is kiírják.

Forrás: ELTE Online / ELTE Online

2015.03.05.