Kiemelkedő sikerek az OTDK-n – IV. rész

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatói továbbra is remekül szerepelnek a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia különböző szekcióiban: a hallgatók eredményeinek köszönhetően intézményünk lett a legeredményesebb a Fizika, Földtudományok és Matematika Szekcióban, valamint értékes helyezéseket gyűjtöttek az Informatika Tudományi Szekcióban.

Több mint háromszáz nevezés érkezett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen rendezett Fizika, Földtudományok és Matematika Szekcióra: a 2015. április 15–18. közötti versenyen az ELTE-ről közel 120 hallgató vett részt, vagyis a résztvevők több mint harmada Egyetemünk diákja volt. Az ELTE-sek kimagaslóan szerepeltek: 29 első, 30 második és 7 harmadik díjjal, valamint számos különdíjjal zárták a versenyt: a FiFöMa Szekció legeredményesebb intézménye így az Eötvös Loránd Tudományegyetem lett.

I. díj
  • Zsámberger Noémi, Égi mechanika és csillagászat
  • Simon Dávid Szabolcs, Klasszikus és környezeti fizika
  • Kincses Dániel, Nehézion és plazmafizika
  • Galgóczi Gábor, Részecskefizikai és nukleáris detektorok
  • Harsányi Bertalan, Általános társadalomföldrajz
  • Hilbert Bálint, Gazdaságföldrajz
  • Illés Tamás, Népességföldrajz
  • Bottyán Emese, Alkalmazott meteorológia
  • Tombor Eszter, Antropogén tájformálás
  • Vereb Viktor, Földfelszínalaktan
  • Csondor Katalin, Karsztkutatás
  • Allaga Tamás, Légkördinamika
  • Segyevy Dániel Zoltán, Térképészet és geoinformatika
  • Havas Márton, Hrenkó Izsák, Fenntartható energetika
  • Várkonyi Enikő, Hidrogeológia
  • Bódai Barbara, Hidrológia és vízminőség elemzés
  • Sendula Eszter, Környezetföldtan
  • Páles Mariann, Sendula Eszter, Környezettudomány földtudományi alkalmazásai
  • Bozsó István, Levegőkörnyezet
  • Váczi Benjámin, Spránitz Tamás, Ásványtan
  • Lukács Tamás, Felszínközeli geofizika
  • Taracsák Zoltán, Magmás kőzettan
  • Bozóki Tamás, Mélységi geofizika
  • Kátai Orsolya Renáta, Metamorf és üledékes kőzettan
  • Segesdi Martin, Őslénytan
  • Zsiborás Gábor, Parányőslénytan (mikropaleontológia)
  • Pacskó Vivien, Régészeti földtan
  • Bodor Bertalan, Kalina Kende, Algebra és számelmélet
  • Mészáros András, Kombinatorika és geometria
II. díj
  • Máté Mihály, Anyagtudomány
  • Dálya Gergely, Asztrofizika
  • Bőgner Rebeka, Pintér Sándor, Égi mechanika és csillagászat
  • Gerecsei Tamás, Klasszikus és környezeti fizika
  • Gilyén András, Komplex rendszerek és hálózatok
  • Laczkó Zoltán Balázs, Kvantumfizika és térelmélet
  • Kovács Áron Dániel, Nanoszerkezetek
  • Englert Dávid, Nehézion és plazmafizika
  • Papp Dorottya, Orvosi fizika
  • Könye Viktor, Stark Ildikó, Részecskefizikai és nukleáris detektorok
  • Hohl Zsófia, Általános társadalomföldrajz
  • Uhljár Péter, Gazdaságföldrajz
  • Csébi Márk, Vanyúr Blanka, Turizmusföldrajz
  • Lupták Dóra, Alkalmazott meteorológia
  • Csorvási Nikolett, Földfelszínalaktan
  • Molnár Gergely, Geoinformatika és távérzékelés
  • Pável Edina, Karsztkutatás
  • Farkas Rita, Légkördinamika
  • Szigeti Csaba, Térképészet és geoinformatika
  • Blumberger Zoltán, Környezettudomány földtudományi alkalmazásai
  • Czelnai Levente, Levegőkörnyezet
  • Oláh Erika, Ásványtan
  • Zalai Zsófia, Felszínközeli geofizika
  • Karancz Szabina, Szilágyi Zsanett, Földtan
  • Zemeny Alíz, Magmás kőzettan
  • Simon István, Metamorf és üledékes kőzettan
  • Polonkai Bálint, Őslénytan
  • Obbágy Gabriella, Régészeti földtan
  • Bencs Ferenc, Kombinatorika és geometria
  • Bodor Áron Csaba, Természetes radioaktivitás 
III. díj
  • Oláh Tamás István, Biofizika
  • Hajdu Tamás, Németh András, Égi mechanika és csillagászat
  • Szörényi Tamás, Komplex rendszerek és hálózatok
  • Kuntár Roland, Alkalmazott meteorológia
  • Balogh Máté, Légkördinamika
  • Ta The Anh, Algebra és számelmélet
  • Földvári Viktória, Kombinatorika és geometria
A díjazott dolgozatok címei és a különdíjasok itt elérhetők.

Az április 16–17. között szervezett Informatika Tudományi Szekció házigazdája a Szegedi Tudományegyetem volt. Egyetemünk hallgatói 3 első, 2 második és 2 harmadik díjjal, valamint Bognár Gergő és Kalló Bernát különdíjával zárták a versenyt.

I. díj
  • Krutki Tamás, Algoritmusok
  • Hy Truong Son, Számítógépes jelfeldolgozás 2.
  • Gévay Gábor – Danner Gábor (SZTE), Intelligens informatikai rendszerek
II. díj
  • Horváth Gábor, Szoftvertechnológiák
  • Englert Péter, Számítástudomány alkalmazásai
III. díj
  • Dózsa Tamás, Informatika orvosi alkalmazásai
  • Szabó Richárd, Rendszertervezés és rendszerfejlesztés
A díjazott dolgozatok címei itt és itt elérhetők.

Korábbi írásaink az idei OTDK-ról itt, itt, itt és itt találhatók.

2015.04.21.