„A kiválóság támogatása serkenti a versenyt”

2020.12.14.
„A kiválóság támogatása serkenti a versenyt”
Az Új Nemzeti Kiválósági Program 2019/2020-as ELTE-s ösztöndíjasai december 14-én online konferencián számoltak be kutatási eredményeikről.

Az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) a kormány által a nemzeti felsőoktatási kiválóság támogatására alapított ösztöndíjprogram, amelynek célja a hazai kutatói utánpótlás, a tudományos pályán való elindulás, majd pályán tartás támogatása. A 2019/2020-as program zárásaként az ELTE 2020. december 14-én online intézményi zárókonferenciát szervezett, ezáltal lehetőséget biztosítva a nagyközönség számára is az előadásokba való betekintésre és az izgalmas, nemzetközi beágyazottsággal rendelkező, a társadalom számára is hasznos kutatási eredmények megismerésére.

Borhy László akadémikus, az ELTE rektora megnyitójában elmondta, ez a program lehetőséget ad a kutatás és innováció nemzetközi színvonalú támogatására, áttételesen erősítve a felsőoktatási alapkutatásokat is. „Az ÚNKP megfelelő motivációt és presztízst jelenthet a kutatási tevékenységet végző hallgatóknak, valamint kiváló segítséget nyújthat ahhoz, hogy az ösztöndíjban részesülők szakmai munkájukra koncentrálhassanak. A kiválóság támogatása serkenti a versenyt, a kutatói korfa kiegyensúlyozottabbá válását, a felhalmozott tudás magyarországi hasznosulását” – fejtette ki. Emlékeztetett: egyetemünk minden keret esetében a pályázó egyetemek közül a legtöbb pályázóval büszkélkedhet. Zárásként elmondta, a járványhelyzet miatt a zárókonferencia május helyett decemberre tolódott, ám „a szekcióelőadások videófelvételben beküldött kiváló anyagai tanúskodnak arról, hogy érdemes volt ezt a pár hónapot kivárnunk.”

Magyari Enikő, az ELTE tudományos rektorhelyettese online prezentációjában a tudományos kutatást hegymászáshoz hasonlította, amelyhez az ÚNKP a legmagasabb csúcsra feljutáshoz szükséges eszközöket biztosítja. „Ahhoz, hogy a tudományos kutatást jól tudjuk csinálni, hosszú tanulási folyamat vezet el. Ezt segíti nagyszerű eszközökkel az ÚNKP, mely mára a teljes kutatói életpályát lefedi.” Az ÚNKP jelentőségét érzékeltette azzal, hogy

a program 2016 óta közel 1500 fiatal kutató életpályájának elindulását segítette,

összehasonlításként: ebben az időszakban 1200-an szereztek doktori fokozatot.

Kóczián Lilla, az ELTE Rektori Koordinációs Központ vezetője, az ÚNKP intézményi koordinátora számos érdekes adatot ismertetett: a 2019/2020-as pályázatra 832 érvényes pályázat érkezett az ELTE-re, ebből 371 nyerte el a támogatást, ennyi ELTE-snek nyílt lehetősége egy 5 vagy 10 hónapos kutatási terv megvalósítására. A 371 támogatott között 11 alapképzésben tanuló nyertes, 69 mesterképzéses hallgató, 153 doktori és 24 doktorjelölti hallgató, 83 Bolyai+-os fiatal kutató található, a „Tehetséggel fel!" Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíjat pedig további 31 diák kapta meg. Az ELTE ebben a pályázati ciklusban közel 470 millió forintot fizetett ki ösztöndíj formájában.

A zárókonferencia előadásai 30 párhuzamos Microsoft Teams-szekcióban zajlottak, az egyes szekciókba az érdeklődő külső résztvevők Microsoft Teams-linkeken csatlakozhattak be. Az előadások YouTube-lejátszási listái ide kattintva találhatók meg.

Mint korábban megírtuk, időközben megkezdték kutatásaikat az ELTE 2020/2021-es ÚNKP-ösztöndíjasai is.