Áttekintéssel és díjátadóval zárta a tanévet az ELTE-n a CHARM-EU

2025.07.17.
Áttekintéssel és díjátadóval zárta a tanévet az ELTE-n a CHARM-EU
Az egyetemszövetség ELTE-s közössége immár hagyományos évzáró ünnepségén idézte fel az elmúlt tanév legfontosabb kihívásait és eredményeit. Itt adták át az  ELTE CHARM-EU Award elismeréseket is. 

Július 15-én az Aula Magnában tartotta állófogadással és díjátadóval egybekötött évértékelő rendezvényét a CHARM-EU Szövetség ELTE-s közössége. Az ünnepséget Hamar Imre nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettes nyitotta meg, aki köszöntőjében felidézte a CHARM-EU megalakulása óta eltelt időszak legfontosabb mérföldköveit. Kiemelte, hogy bár az egyetemszövetségek működése gyakran kihívások elé állítja a partnereket, egyúttal számos olyan tanulási és innovációs lehetőséget hordoz magában, amelyekből az Egyetem rengeteget profitál. 

Az elmúlt év szakmai munkáját és legfontosabb sikereit Takó Ferenc, az ELTE CHARM-EU Iroda vezetője mutatta be. Összefoglalójában kitért a CHARM-EIGHT projekt munkacsomagjaiban folyó együttműködés nyomán elért eredményekre, a közös mesterképzés továbbfejlesztésére, kutatási és innovációs együttműködésekre, valamint a CHARM-EU eredmények és hálózat nyomán elindult további kezdeményezésekre.

A CHARM-EU az elmúlt tanév folyamán is számos sikert ért el, és egyre több lehetőséget kínál az ELTE hallgatói, oktatói és munkatársai számára. Az ELTE új mikrotanúsítvány-stratégiájának létrejöttét a CHARM-EU-ban szerzett tapasztalatok valamint a partnerek már rendelkezésre álló megoldásai is alakították. Emellett nagyobb teret kap a közös oktatási innovációt támogató, rugalmas lehetőségek megteremtése, amelyre jó példa a Szövetség CHARM-ED pályázata. A felhívás célja, hogy ösztönözze és támogassa olyan oktatási együttműködések kezdeményezését, tervezését és megvalósítását, amelyek összhangban vannak a szövetség oktatási alapelveivel.

A mobilitás területén történő együttműködés nyomán az ELTE hallgatóinak minden félévben lehetőségük van jelentkezni szemesztermobilitás mellett a partneregyetemek által felajánlott online kurzusokra, így értékes nemzetközi tanulási tapasztalatot szerezhetnek kiutazással és a nélkül is. Az Egyetem oktatói, kutatói és támogató munkatársai folyamatosan pályázhatnak a CHARM-EU partnerek közötti Erasmus+ oktatási és képzési célú mobilitási programban való részvételre. Emellett a doktori hallgatók számára is egyre több lehetőséget kínál az egyetemszövetség, például nemzetközi workshopokon való részvételt.

Az informatika területén közös irodaként létrejött a Joint Virtual IT Office, támogatva a CHARM-EU-ban folyó oktatási és operatív munkát és a Szövetség megújult honlapjának fejlesztését. Emellett a CHARM-EU kiemelt figyelmet fordít a hálózatosodás támogatására, valamint az együttműködés keretében létrejövő eredmények és jógyakorlatok partneregyetemeken belül történő megosztására, többek között a CHARM-EU Service Portfolio esettanulmányai segítségével. Idén elindult a CHARM-EU Roadshow programsorozat is az ELTE-n, amelynek keretében minden hónapban egy adott kar oktatói mutatják be egymásnak projektjeiket, jógyakorlataikat, amelyeket a nemzetközi együttműködés részeként vagy annak módszertana alapján hoztak létre.

A tanév folyamán elkészült a CHARM-EU oktatási tevékenységeibe újonnan belépők hatékonyabb és szisztematikusabb támogatását lehetővé tevő onboarding csomag, és bővült a Szövetség nemzetközi partnerekkel és a külső szereplőkkel való együttműködése. Megrendezésre került a CHARM-EU első pitch versenye, amelyen az ELTE-s hallgatók által létrehozott GuardenAI nyert a korai fázisú startupok között. Emellett novemberben az ELTE rendezte meg a CHARM-EU Napokat, amely az éves konferencia mellett az első CHARM-EU Kulturális Fesztivált is magában foglalta.  A Szövetség történetének eddigi legnagyobb rendezvénysorozatán csaknem ezren vettek részt, a konferencia a műhelyein elhangzottakat a több mint 50 játékos-interaktív fesztiválprogram igazolta, amelyeknek a BTK nyelvi tanszékeinek aktív közreműködése tett lehetővé. 

A rendezvényen mutatták be a ClimEx-PE projekt promóciós kisfilmjét is. A globális vízbiztonsági tematikájú, multidiszciplináris kutatási projekt a CHARM-EU TORCH projektje keretében került kidolgozásra, és rámutat a szövetség hatékonyságára az uniós pályázati térben. A kutatási-innovációs területhez kapcsolódva továbbá ismét lehet pályázni a CHARM-EU Nyílt Tudományért Díjra, amelyre az ELTE oktatói és kutatói is jelentkezhetnek egyénileg vagy csoportos formában.

Az évnyitón adták át az ELTE CHARM-EU Award elismeréseket is. A kitüntetést olyan oktatók, kutatók, munkatársak kapják, akik a szövetség valamely projektjében hosszú időn keresztül végeztek kiemelkedő koordinációs munkát, értek el kimagasló eredményt, illetve akik a CHARM-EU-hoz kapcsolódóan az ELTE-n kívül segítették a munkát. Az ELTE CHARM-EU Award idei díjazottjai:

  • Knyihár Eszter, a Nemzetközi Stratégiai Iroda vezetője a CHARM-EU számos különböző projektjének támogatásában való aktív közreműködéséért
  • Szöllősi Szilvia, az Egyetemi Stratégiai Iroda vezetője a CHARM-EU kutatástervezés projekteken átívelő támogatásáért és a CHARM-EIGHT disszeminációs munkacsomag vezetéséért
  • Szulovszky Mária, a CHARM-EU Iroda munkatársa a CHARM-EU Napok 2024 rendezvénysorozat létrejöttéért tett erőfeszítéseiért
  • Tordai Péter, az Oktatási Igazgatóság igazgatóhelyettese a CHARM-EU mobilitási munkacsomagjainak projekteken átívelő koordinációjáért
  • Tőberling Péter, az Informatikai Igazgatóság projektmenedzsere a CHARM-EU informatikai munkacsomagjaiban végzett munkájáért
  • Zentai László rektorhelyettes a CHARM-EU alapítása óta a Szövetség oktatási tevékenységeiben nyújtott nélkülözhetetlen támogatásáért.

CHARM-EU évzáró 2025

CHARM-EU évzáró 2025

0

/

0

0

/

0