Az ELTE Ígéretes Kutatói 2022-ben

2022.11.25.
Az ELTE Ígéretes Kutatói 2022-ben
Az Egyetem Tudományos Tanácsa idén ismét 9 negyvenévesnél fiatalabb kutatónak ítélte oda a kitüntető címet.

2022-ben a Tanács nyolcadik alkalommal hirdette meg „Az ELTE ígéretes kutatója” pályázatot, és már harmadszor a „Kinyitjuk a tudományt” – Az ELTE ígéretes kutatója különdíj” pályázatot. Előbbi az Eötvös Loránd Tudományegyetem alkalmazásában álló, PhD-fokozattal rendelkező, negyvenévesnél fiatalabb oktatókat és kutatókat, utóbbi az „open science”, azaz a nyílt tudomány területein kiemelkedő eredményeket elért fiatal kollégákat célozza meg.

Az Egyetem „Az ELTE Ígéretes Kutatója” díjjal olyan kutatási eredményeket ismer el, amelyek a pályázó személyhez köthetők, és túlnyomórészt az ELTE-n születtek. Előnyt élveznek a nemzetközi és/vagy nyílt hozzáféréssel megjelenő publikációk. Nem csupán lezárt kutatásokat díjaznak, keresik a jövő szempontjából is ígéretes témákat és irányokat. Az érkezett anyagokat a Tudományos Tanács, illetve a tudományos rektorhelyettes által felkért további egyetemi szakértő kollégák bírálják el.

„Az ELTE ígéretes kutatója” címet 2022-ben a tavalyi évhez hasonlóan 9-en nyerték el.

  • Élettelen természettudomány: Szidarovszky Tamás (TTK Fizikai Kémiai Tanszék)
  • Élő természettudomány: Takáts Szabolcs (TTK Anatómiai, Sejt- és Fejlődésbiológiai Tanszék)
  • Filozófia és történettudomány: Juhász Balázs (BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék)
  • Informatika: Fekete Gusztáv (IK Savaria Műszaki Intézet)
  • Jogtudomány: Ambrus István (ÁJK Büntetőjogi Tanszék)
  • Nyelv- és irodalomtudomány: Deres Kornélia (BTK Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Tanszék)
  • Pszichológia és neveléstudomány: Vaszkunné dr. Kótyuk Eszter (PPK Affektív Pszichológia Tanszék)
  • Társadalomtudomány: Bene Márton (ÁJK Politikatudományi Intézet)
  • „Kinyitjuk a tudományt” – Az ELTE ígéretes kutatója különdíj: Szemethy Tamás (ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium)

Az elismeréseket a Magyar Tudomány Ünnepe eseménysorozathoz csatlakozó egyetemi programon, A tudományos kutatás napján Borhy László rektor adta át az Egyetemi Könyvtár Dísztermében, ahol a nyertesek új kisfilmeken mutatkoztak be.

A mostani nyertesekkel együtt 66-an kapták már meg "Az ELTE Ígéretes Kutatója" díjat, hárman a „Kinyitjuk a tudományt” különdíjat. Az új és korábbi díjazottakról részletesen ezen a linken olvashat. A korábbi nyertesek 2022 óta „Az ígérettől az eredményig” rendezvénysorozatban beszélnek pályájukról, sikereikről, a tudományról, tavasszal a pszichológusok, ősszel a biológusok kerültek sorra.