Díjazták az ELTE legjobb tudománykommunikátorait

2022.07.25.
Díjazták az ELTE legjobb tudománykommunikátorait
Az ELTE IV. Tudománykommunikációs Versenyére az Új Nemzeti Kiválóság Program és a Kooperatív Doktori Program ösztöndíjasai jelentkezhettek cikkel és videóval. A díjazottaknak Sziklai Péter tudományos ügyekért felelős rektorhelyettes gratulált.

A verseny lehetőséget biztosított arra, hogy az ÚNKP és KDP keretében végzett kutatások eredményeit szélesebb közönséggel is megoszthassák az ösztöndíjasok. A pályaműveknek az ÚNKP és a KDP keretében végzett ösztöndíjas kutatás legfontosabb kérdéseiről és eredményeiről, valamint a kutatói munka örömeiről kell szólnia. A versenyen tudománynépszerűsítő cikkeket vagy posztokat, valamint videókat és podcastokat vártak. Az idei év újdonsága, hogy a pályamunkákhoz kapcsolódó közösségi médiás posztokat is kellett készíteni.  

A verseny díjazottjait 2022. július 21-én köszöntötték a Szerb utcában. Sziklai Péter elmondta, hogy a tudománynépszerűsítés kiemelten fontos az egyetem vezetése számára, egyre nagyobb az igény arra, hogy a kutatók kreatívan, érdekesen meséljék el a nyilvánosságban, hogy mivel foglalkoznak. A versenyen hat díjat ítélt oda a zsűri, a díjátadón négyen vették át személyesen az elismerést.

Az ELTE IV. Tudománykommunikációs Versenyének díjazottai:

Név Pályázat Korosztály Kategória Helyezés
Keresztes Barbara Új Nemzeti Kiválósági Program junior tudománynépszerűsítő cikk 1.
Pesthy Zsuzsanna Új Nemzeti Kiválósági Program junior tudománynépszerűsítő cikk 1.
Konok Veronika Új Nemzeti Kiválósági Program szenior tudománynépszerűsítő cikk 1.
Zábó Virág Új Nemzeti Kiválósági Program szenior tudománynépszerűsítő cikk 2.
Bognár Zsófia Új Nemzeti Kiválósági Program szenior tudománynépszerűsítő videó 1.
Vekety Boglárka Új Nemzeti Kiválósági Program szenior tudománynépszerűsítő videó 2.
Az összes díjazott pályamunka ezen a linken megtekinthető.

Az esemény jó lehetőséget biztosított arra, hogy a résztvevők megosszák tapasztalataikat az Új Nemzeti Kiválósági Programmal kapcsolatban. Zábó Virág egyetemi tanársegéd (PPK, Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézet) kiemelte, hogy az ÚNKP nemcsak magas színvonalat garantál és vár el, de a doktori hallgatók számára fontos egzisztenciális támaszt is jelent. Vekety Boglárka egyetemi tanársegéd (PPK, Neveléstudományi Intézet) remek ösztönzőnek, „pályán tartó erőnek” nevezte a programot, amely képes arra, hogy a résztvevőket segítse további ösztöndíjak elnyerésében is. A junior kategória nyertesei közül Keresztes Barbara MSc-hallgató (TTK, Kémiai Intézet) a fiatal kutatók számára fontos konferencia-részvételek és a kísérletekhez szükséges eszközök támogatását emelte ki, Pesthy Zsuzsanna BA-hallgató (PPK, Pszichológiai Intézet) hozzátette, hogy az ösztöndíj elnyerése nélkül nem tudott volna elegendő időt szánni a tudományos diákköri dolgozatra és a különböző konferenciákra való felkészülésre. A résztvevők hangsúlyozták, hogy az egyetemi ügyintézés precíz és megbízható, a pályázat lebonyolításában résztvevő munkatársak sokat segítenek a jelentkezőknek.

A jó hangulatú beszélgetésen szó esett az open science célkitűzésekről is: a fiatal kutatók egyetértettek abban, hogy a tudomány mindenkié, a következő években kultúra- és szemléletváltásra lesz szükség, amely alapvetően meghatározza majd a publikációs elvárásokat és sztenderdeket is. Teslár Ákos, a Tudománypolitikai Iroda vezetője hozzátette, hogy nemcsak az egyetem, hanem az ÚNKP is támogatja a nyílt tudomány koncepcióját, a következő kiírás nyertesei például célzott képzésen vesznek majd részt a témában.

A borítóképen balról jobbra: Vekety Boglárka, Zábó Virág, Sziklai Péter, Keresztes Barbara, Pesthy Zsuzsanna

IV. Tudománykommunikációs Verseny díjátadó

IV. Tudománykommunikációs Verseny díjátadó

0

/

0

0

/

0