ELTE-sek díjai a Magyar Tudomány Ünnepén

2021.11.03.
ELTE-sek díjai a Magyar Tudomány Ünnepén
Eötvös József-koszorúval tüntették ki Küllős Imolát, Miskolczy Ambrust és Simon Lászlót. Díjazták Novák Zoltán és Málnási-Csizmadia András munkáját is.

A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából díjátadót is tartottak 2021. november 3-án, a programsorozat ünnepélyes nyitórendezvényén. Az elismeréseket a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, főtitkára és főtitkárhelyettese adta át, a résztvevők kézfogás helyett főhajtással fejezték ki tiszteletüket. A díjazottak között számos ELTE-st találunk.

A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége kiemelkedő tudományos életműve elismeréseként Eötvös József-koszorúval tüntette ki Küllős Imolát, az ELTE BTK Néprajzi Intézet Folklore Tanszék professor emeritusát a hazai folklorisztika és irodalomtörténet területén elért kiemelkedő eredményei, magas színvonalú szövegfilológiai és -textológiai munkája, valamint fél évszázados egyetemi oktatói és tudományszervezői tevékenysége elismeréseként; valamint Miskolczy Ambrust, az ELTE BTK Román Filológiai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanárát a 18–20. századi magyar és egyetemes történet, művelődéstörténet és irodalomtörténet terén végzett kiemelkedő és rendkívül sokoldalú kutatásának, valamint több mint negyven önálló kötetének és 300 tudományos tanulmányának elismeréseként. Szintén Eötvös József-koszorút kapott Simon László, az ELTE TTK Matematikai Intézet professor emeritusa a parciális differenciálegyenletek területén végzett nemzetközileg is elismert kutatásaiért és több magyar matematikusnak e kutatási területen való elindításáért. A hét díjazottból három az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez kapcsolódik.

A Richter Gedeon Nyrt. és a Magyar Tudományos Akadémia által alapított Bruckner Győző-díj Kuratóriumának döntése alapján a 2021. évi Bruckner Győző-díjat Novák Zoltán, az ELTE TTK Kémiai Intézet Szerves Kémiai Tanszékének egyetemi tanára nyerte el az átmenetifém-katalizált átalakítások fejlesztése és a hipervalens jódvegyületek új alkalmazásainak kidolgozása területén elért kiemelkedő eredményeiért. Novák Zoltán kutatásairól szóló cikkünk itt található.

A Magyar Tudományos Akadémia tudományos osztályainak képviselőiből és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala díjbizottságának tagjaiból álló kuratórium Akadémiai-Szabadalmi Nívódíjban részesítette Málnási-Csizmadia Andrást, az ELTE TTK Biológiai Intézet egyetemi tanárát az izom-biokémia területén végzett úttörő kutatásaiért, az MPH-220 gyógyszerjelölt kifejlesztéséért, valamint a gyógyszerkutatásban és gyógyszerfejlesztésben betöltött innovációs törekvéseiért. A gyógyszerjelöltről bővebben itt olvashat.

Forrás: MTA