Folytatódik a Tanítsunk Magyarországért! projekt

A társadalmi felzárkózást és érzékenyítést célzó országos program 2019-ben indult, célja a kistelepülésen élő általános iskolások támogatása tanulmányaik sikeres elvégzésében, továbbá az egymásról való gondoskodás és a közösséghez tartozás élményének erősítése.
A programba az ELTE bármely budapesti karáról, bármely szakról jelentkezhetnek hallgatók. A TM1 kódú, !Tanítsunk Magyarországért! 1. című féléves felkészítő kurzuson azok a nappali tagozatos, magyarul anyanyelvi szinten beszélő fiatalok vehetnek részt, akiknek még legalább 3 félévük van az ELTE-n a tanulmányaik befejezéséig (a doktori képzést nem beleszámítva). A foglalkozásokat pénteken vagy szombaton öt alkalommal tömbösítve tartják. A mentorok ingyenes utazási lehetőséget, havi 35 000 Ft ösztöndíjat, a gyerekek költségeire havi 10 000 Ft-ot, a legalább 2 féléve mentoráló hallgatók prémiumösztöndíjat kapnak.
Egyetemünkön 2020-ban indult el a program, és azóta több száz mentorhallgató bizonyította, hogy a hallgatóink nemcsak a tanulmányokban, hanem a társadalmi felelősségvállalásban is élen járnak. A programot az ELTE-n a Tanárképző Központ koordinálja, Antalné Szabó Ágnes szakmai vezetésével.
A tájékoztatók időpontja:
- 2022. szeptember 9. (péntek) 13:00 (Microsoft Teams)
- 2022. szeptember 12. (hétfő) 16:00 (ELTE Eötvös József Collegium: 1118 Budapest, Ménesi út 11–13., fszt. 26.)
- 2022. szeptember 13. (kedd) 18:15 (Microsoft Teams)