Génjeink az életkorunkról is vallanak

2020.11.05.
Génjeink az életkorunkról is vallanak
Az ELTE Innovatív Kutatója díjat idén Vellai Tibor, az ELTE Genetika Tanszék vezetője és Sturm Ádám, a tanszék tudományos munkatársa vehetik át az öregedési folyamatért felelős molekuláris károsodások vizsgálata terén végzett munkájuk elismeréseként. Megoldásukat november 12-én, az ELTE Innovációs Napján mutatják be. 

A TTK kutatói olyan innovatív megoldást dolgoztak ki, amellyel az emberi DNS-ből megállapíthatóvá válik az életkor. A megoldást várhatóan a kriminalisztikában használják majd fel, továbbfejlesztéséhez és piacra viteléhez a kutatók jelentős tőkebefektetést is kaptak. A metódusnak emellett komoly haszna lehet a biomarker-kutatásban és az öregedés lassítását célzó eljárások megítélésében is.

Vellai Tibor egyetemi tanár, az ELTE Biológiai Intézetének oktatója. PhD-fokozatát 1999-ben szerezte az ELTE-n biológiai tudományokból, 2011-ben az MTA a biológiai tudományok doktorává avatta. Kutatási területe a C. elegans genetika, az öregedés, a jelátviteli útvonalak kapcsolata, a Hox gének funkcionális jellemzése, a sejtpusztulás, a molekuláris evolúció és az autofágia szabályozása. 2017-ben alapította meg az MTA–ELTE Genom Stabilitás kutatócsoportot, amelynek fő célja az öregedési folyamat mechanizmusának feltárása és szabályozásának pontosabb megértése. (Korábbi interjúnkat Vellai Tiborral ITT olvashatja.)

Sturm Ádám szintén a Biológiai Intézet oktatója, a Genetikai Tanszék tudományos munkatársa. 2017 óta dolgozik az ELTE-n, PhD-fokozatát is itt szerezte biológiai tudományokból 2019-ben. Kutatási területei a genetika, az öregedés, a rákkutatás, az epigenetika, a CRISPR rendszerek és a gépi tanulás, rendszeresen publikál tudományos folyóiratokban (Scientific Reports, DNA Research, Cellular And Molecular Life Sciences). 

Az ELTE TTK korábbi videója Vellai Tibor és Sturm András kutatásáról

Az ELTE genetikusai már korábban megállapították, hogy az öregedés alapját az úgynevezett mobilis genetikai elemek képviselik. Ezek az elemek képesek egyik kromoszómáról átugrani egy másik kromoszómára, és ha ott korábban egy gén vagy egy szabályozó szekvencia volt, akkor abba beleugorva elrontják a működését. Az öregedés tehát az "ugráló gének" genomdestabilizáló hatásának eredménye. 

Vellai Tibor és Sturm Ádám az MTA SZTAKI munkatársaival öregedést szabályozó emberi fehérjéket is prediktáltak a legújabb gépi tanulási módszerek segítségével: a Scientific Reports-ban megjelent listájuk bemutatja az öregedés kulcsszereplőit, vagyis azokat a fehérjéket, amelyeket leginkább érdemes lenne tanulmányozni ahhoz, hogy megértsük az öregedés molekuláris alapjait.

Az ELTE Innovációs Központ november 12-én rendezi meg hagyományos innovációs napját, amelynek célja az egyetemen keletkezett tudás ipari és társadalmi hasznosításának ösztönzése, a vállalati szférával való kapcsolatok erősítése, illetve az innovációt érintő finanszírozási lehetőségek és programok ismertetése. Az online rendezvényen mutatkoznak be az ELTE új Innovatív Kutatói, és kihirdetik az Innovatív Hallgatói Ötletpályázat eredményét is. 

Az ELTE Innovatív Kutatója díj korábbi nyertesei