Határ a csillagos ég?!
Arra kérném Önöket, hogy mondjanak pár szót a versenyről.
Csernus Máté: Ez a perbeszédverseny alapvetően a hágai Nemzetközi Bíróság előtti államközi eljárást szimulálja. Minden évben azzal kezdődik, hogy kijön egy körülbelül 25 oldalas jogeset, amely két fiktív állam közötti jogvita részletes tényállása. Ezt követően minden csapat elkezd dolgozni az írásbeli beadványokon. El kell készíteniük egy felperesi és egy alperesi beadványt, tehát ugyanannak a problémának mind a két oldalán összetett jogi érveket kell megfogalmazni. Egyébként a jogeset úgy van megkonstruálva, úgy vannak a különböző tények és a lehetséges jogi érvek elosztva, hogy ötven-ötven százalék legyen átlagban a felperesi és az alperesi oldalon. Emiatt senkinek sincs igazából „igaza”, és nem is lehet ilyen alapon megnyerni ezt a versenyt, csak nagyon szofisztikáltan érvelni lehet mindkét oldal mellett.
Csernus Máté felkészítő tanár - Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum
A felkészülés, illetve a verseny menete a következő: szeptembertől (a jogeset megérkezésétől) január közepéig dolgoznak a versenyzők az írásbeli beadványokon. Akkor elküldik a véglegesített, addigra már összesen egyenként körülbelül 70-70 oldalas beadványaikat. Ezeken utána már nem változtathatnak. A beadványokat anonim módon, külön pontozzák a bírák, csapatonként összesen nyolcan. Ezután kezdődik a szóbeli felkészülés, ami áprilisig tart. Ez már arról szól, hogy a versenyzők 45-45 percben a felperesi és alperesi oldalon is szóban előadják azokat az érveket, amelyeket írásban részletesen kifejtettek.
A verseny nem egyoldalú monológ, sokkal inkább párbeszéd, udvarias vita.
A szóbeli prezentáció során a zsűri folyamatosan kérdez, vitatkozik a versenyzőkkel, megpróbálja kibillenteni őket szerepükből. Teszteli a jogi tudásukat és a felkészültségüket a tények és a jog tekintetében egyaránt. Az egyes fordulókat az írásbeli és a szóbeli pontok összesítésével az a csapat nyeri, amelyik meggyőzőbben tudta prezentálni az oldalát.
A zsűritagok hivatásos bírák?
Csak a washingtoni döntőbe szokták meghívni a Nemzetközi Bíróság tagjait. Egyébként nemzetközi jogászok, oktatók, professzorok és gyakorló ügyvédek bíráskodnak a Jessupon.
Hogyan alakulnak a verseny kategóriái? Önök hány, illetve melyik kategóriában szereztek helyezést?
Bazánth Barbara: Idén a verseny négy kategóriájában hoztunk el valamilyen díjat. Az első helyezést az összevont felperesi és alperesi írásbeliben értünk el. A Máté által is említett két darab, egyenként 70 oldalas írásbeli anyagot 8 bíró pontozza, névtelenül. Ebben a kategóriában összesítettben értük el az első helyezést. Az alperesi beadványunk pedig második helyezést ért el. A versenyen összesen 645 csapat indult.
Adjunktus úr, Ön is versenyzett hallgató korában?
Kajtár Gábor: Igen, vettem részt perbeszédversenyen, az nemzetközi magánjogi tárgyú volt.
Kajtár Gábor adjunktus, felkészítő tanár - Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum
Miért hasznos, ha a hallgatók részt vesznek egy ilyen versenyen?
Kajtár Gábor: Sokszor éri az a bírálat a magyar jogi felsőoktatást, hogy túlságosan elméletorientált. Ez részben megalapozott. Egyrészt azt gondoljuk, hogy kell egy komoly elméleti alap, másrészt viszont tényleg igaz, hogy kevés a gyakorlati felkészítés. A perbeszédversenyek tökéletes megoldást kínálnak erre a hiányra, mind írásban, mind szóban. A felkészülés során a diákok megtanulnak angolul peranyagot írni, gyakorlatorientáltan gondolkodni, nemcsak akadémiai, elméleti kérdésekben, hanem konkrét cél, egy felperesi vagy alperesi oldal mellett érvelni is.
Megtanulnak jogászként gondolkodni, írni és beszélni.
Felkészülnek továbbá mindezeknek az összefogó, gyakorlatias feladataira, logisztikájára és a szükséges csapatmunkára is. A csapatmunkának a szűken vett jogi szakmai része mellett, annak pszichológiai részére is, például arra, hogy mennyire számít az, hogy a csapat tagjai mindig tudnak a másikra számítani. Ezek mind-mind olyan készségek, amelyekkel hallgatóinknak rendelkezniük kell ahhoz, hogy 'piacképesek' legyenek, a piacon jelen lévő ügyvédi irodák részéről ezek a készségek jogos igényként jelennek meg.
Ennek is köszönhető, hogy virágzik a perbeszédverseny-kultúra az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. A tanszékünknek két ilyen versenye van. A Telders az egyik. Ennek Hágában van a döntője. (A hágai megmérettetésről Kajtár Gábor másik csapata is jókedvűen tért haza: alperesi oldalon 5., felperesi oldalon 7. lett, Bazsó Gábor pedig megkapta a második legjobb szóbeli versenyzőnek járó díjat.) A Nemzetközi Magánjogi Tanszéken több ilyen nemzetközi verseny is van. Az ELTE ÁJK indít nemzetközi mediációs, médiajogi, emberi jogi, büntetőjogi és munkajogi versenyt is. A hallgatóink így gyakorlatilag a világ minden oktatási fővárosába (Párizs, Oxford, Washington, Boston, Hong-Kong, Bécs) eljuthatnak. Kiemelném még az angol nyelvet, különösen a szakmai angolt, ez is olyan gyakorlati tudást jelent, ami a későbbiekben nélkülözhetetlen, de legalábbis jelentős előnyt jelent a piacon.
Egy joghallgató hogy látja, miért érdemes ezen a versenyen elindulni?
Németh Olívia: A Jessupról harmadéven hallottam először évfolyamtársaktól és felsőéves hallgatóktól. Fokozatosan kezdtem el ismerkedni a versennyel. Az előző évi bemutató vitát hallgatva határoztam el, hogy jelentkezem. Akkor segítőként vettem részt, és nagyon tetszett, amit ott hallottam és láttam. Az volt az első gondolatom, hogy én vajon mit éreznék, ha ott állnék. Érdekelt, hogy képes lennék-e végigcsinálni azt, amit a többiek. Úgy döntöttem hát: kipróbálom magam. Amikor idén én álltam és beszélhettem ott, akkor azt éreztem, hogy igen, sikerült, én is meg tudtam csinálni.
Amit Tanár úr elmondott a gyakorlatiság hiányáról az oktatásban, azt mi is érezzük, tapasztaljuk. A képzés túlságosan elméleti, és azokat a készségeket, képességeket nem feltétlenül hozza elő az emberből, amelyekre később nagy szüksége lehet. A Jessup versenyből sokat szerettem volna tanulni, és ez - szerintem - maximálisan sikerült.
Németh Olívia joghallgató, csapattag - Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum
Balázs Gergő: Nálam a fő motiváció az volt, hogy szerettem volna valami professzionális dolgot csinálni. Másodéves vagyok, így nem volt még lehetőségem arra, hogy komolyabb felkészítés nélkül szakmai versenyen vegyek részt. Itt viszont a versenyre felkészülés alatt sajátítottuk el az ismereteket mindannyian. Én leginkább a szakmai angol miatt indultam, és azért, hogy kipróbáljam magam valamiben, ami túlmutat az egyetemi képzésen. Nagyon tetszett az, ahogy dolgozhattunk, hogy ténylegesen ügyvédnek érezhettük magunkat.
Bazánth Barbara: A Nemzetközi Jogi Tanszékkel én már a gimnazista éveim alatt megtaláltam a kapcsolódási pontot. Diák ENSZ (MUN) konferenciákon vettem részt. Mindig ki akartam próbálni egy még szakmaibb vonalat is.Tanár úr már elsőéves koromban beszélt nekem erről a perbeszédversenyről mint olyanról, amelyen később mindenképpen el kellene indulnom. Harmadéven kezdtem el a versenyzést, nekem az idei volt a harmadik versenyem. Az volt a cél, hogy minél szakmaibb közegben, angolul is megmérettessek. A Jessupon olyan egyetemek képviseltetik magukat, amelyek ellen már nemcsak kihívás, hanem egyenesen megtiszteltetés kiállni.
Mi volt a legnagyobb kihívás a felkészülés során?
Bazánth Barbara: Az egyik mindenképpen a kitartás. Amikor valaki először hall erről a versenyről, akkor nagyon lelkes lesz. Washingtonban van, angolul, nemzetközi – mindez nagyon jól hangzik. De
kevesen vannak tisztában azzal, hogy a részvétel mekkora energiabefektetést igényel.
Számolgattuk, hogy átlagban napi 4–5 órát foglalkoztunk a felkészüléssel, ez heti 20–25 órát jelentett. Nem telt el nap felkészülés nélkül. Szeptembertől áprilisig 120–130 százalékon teljesíteni nagyon nehéz dolog.
A másik kihívás számomra saját magam legyőzése volt. Mindenkinek van gyenge pontja, és mindenkinek van személyes motivációja. Az ember tudja, hogy mit szeretne, de ezt nagyon nehéz ott, az adott helyzetben, akkora nyomás alatt, ráadásul angol nyelven megcsinálni. Tudom, hogy ez az a pillanat, amelyért egy teljes évet dolgoztam. Ha most itt nem teljesítem a 120 százalékot, akkor lehet, hogy nem jutunk tovább, nem nyerünk. Ebben a helyzetben mindenkinek magával kell megküzdenie. Itt nem mások ellen küzdünk, hanem a saját határainkat feszegetjük, a saját gyengeségeinken kell túllépni.
Bazánth Barbara joghallgató, csapattag, aki a legjobb nem anyanyelvű hallgatónak járó díjat is elnyerte - Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum
Balázs Gergő: Én is a kitartást emelném ki. Tanár úr nagyon hatásos beszédet tartott nekünk a felvételi előtt. Vért, verítéket és könnyeket ígért – egész éven át. Gondoltam: ELTE-s joghallgató vagyok, ha a vizsgaidőszakot túléltem, akkor valahogy ez is menni fog. Az első hónapban kiderült: hiába érzem úgy, hogy sokat készülök, valójában ez nem elég. Este 8-kor sokszor úgy néztem rá az órámra, hogy na jó, akkor erre még 3–4 órát rá kell húzni. Ez nem könnyű majdnem egy éven át. Tényleg nagyon sok lemondással jár a felkészülés. A Bibó szakkollégium tagja is vagyok, sok közösségi programról és szakkolis óráról le kellett mondanom azért, hogy itt teljesíteni tudjak.
Németh Olívia: Talán kevésbé érzelmi szempont, hogy teljesen máshoz vagyunk szokva írásbeli munkákkal kapcsolatban, mint amit ez a verseny megkíván. Kihívás volt, de egyben nagyon jó érzés is, ahogy fokozatosan rájöttünk, miilyen munkát is követel meg a verseny. Itt nem arról van szó, hogy bonyolultan, összetetten kell fogalmazni. A szakmai anyagot, amelyet kikutattunk, nagyon egyszerű formában, egyértelmű üzenetként kell átadni. Ezt megérteni is viszonylag nehéz volt, sok idő kellett hozzá.
A felkészítésben mi a legnehezebb?
Kajtár Gábor: Talán jól hangzana, ha azt mondanám, hogy megtalálni a motivációt minden évben. De ez ilyen igényes szakmai környezetben az ELTE-n, és ilyen tehetséges hallgatókkal ez nem kihívás. Nagyon nagy felelősségnek érzem viszont a felkészítést. Ennek megfelelni - ez az igazi kihívás. Felelősség azért, mert nagyon-nagyon sokat kérek és várunk a hallgatóktól. Tényleg rendkívüli módon megterheljük őket, bevallottan a legnagyobb terhet rakjuk rájuk az ötéves jogi képzés során. Hatalmas felelősség kiválasztani úgy 4–5 hallgatót, hogy nekünk előre el kell döntenünk, hogy bírni fogják-e annyira, amennyire ez a verseny igényli. Ha egy ponton nem bírja tovább a hallgató, az csak részben az ő hibája. Az a coach, az oktató hibája is.
Önök választják ki a csapattagokat?
Kajtár Gábor: Igen, mi választjuk ki. Versenyeztetjük a jelentkezőket. Nemcsak szóbeli és írásbeli készségeket, hanem mentális képességeket is vizsgálunk: kitartást, küzdeni akarást. Fel kell tudnunk rövid idő alatt mérni, hogy viselni tudják-e azt a terhet, amelyet a világ legjobb egyetemeivel való harc jelen: kiállni ellenük, és le is győzni őket. Én ezt nagy felelősségként élem meg a mai napig.
A másik egy szűkebb, szakmai felelősség. A hallgatók a mi iránymutatásunkkal végzik a kutatást. Amikor elküldik január közepén az írásbeli anyagokat, akkor azon már nem lehet változtatni. Az írásbelik tartalmi része legalább annyira a coach felelőssége, mint a versenyzőké. Bár nem mi vagyunk fent éjszaka, és nem mi keressük a cikkeket, de velünk beszélgetnek, vitatkoznak, mi mutatjuk az irányokat, amerre indulniuk érdemes. Ha úgy tetszik, segítünk, melyik erdőbe menjenek be. Ha nem jön ki onnan egy diák, az a mi felelősségünk, mert mi küldtük be őt oda. Ez tényleg mélyvíz.
Csernus Máté: Két dolgot tennék hozzá. Egyrészt, mi pontosan látjuk, hogy mi ez a verseny és milyen intenzitású munkát kíván. Általában
a felkészülés során a hallgatók fejében is összeáll, hogy pontosan mekkora áldozatot kell hozniuk.
Igazából azon is múlik a csapatok sikere, hogy mennyire hamar tjönnek erre rá: mikor történik meg a dimenzióváltás, a „mindset”. Szerintem nagy feladat meggyőzni őket arról, hogy ennek minél hamarabb meg kell történnie. Ha csak néhány héttel a szóbeli előtt látják meg, hogy igazán és csak a versenyről és a felkészülésről kell szólniuk a mindennapjaiknak – mert sajnos ennél kevesebb nem elég a kiváló eredményekhez –, az már késő.
Másrészt mi is évről évre több finomságát ismerjük meg a versenynek. Tanulságos látni, hogy miben vagyunk jók, jobbak, mint a többiek, miben vagyunk gyengébbek, és ezeket a stratégiai hátrányokat hogyan tudjuk fokozatosan ledolgozni, az év elejétől kezdve. A magyar diákok nincsenek hozzászokva az ilyenfajta, párbeszédjellegű vitatkozáshoz. Ez teljesen más, mint egy vizsgahelyzet egy magyar egyetemen. Nagyon nehezen tudjuk levetkőzni azokat a berögződéseket, amik ránk ragadnak ezekből a klasszikus vizsgaszituációkból, és átváltani az angolszász stílusú, gyakorlatilag egyenrangú felek közötti vitatkozásra. Ebből szoktak is nehézségek adódni. Ugyanakkor a tavalyi év egyik fontos tapasztalata az volt, hogy nagyon fontos a jó írásbeli beadvány, mert anélkül nem kerülünk be a top 32-be. Talán ez a felismerés kellett ahhoz, hogy idén ilyen sikeresek legyünk az írásbelin.
Melyik a fontosabb rész: az írásbeli vagy a szóbeli?
Kajtár Gábor: Egyharmad-kétharmad az arány. Egyharmad írásbeli, kétharmad szóbeli – a pontok alapján. A retorikának azért van limitált jelentősége, mert ez nem egy szónoki verseny. A perbeszédverseny ebből a szempontból félrevezető név, merthogy ez nem egy beszéd, hanem egy beszélgetés. Ami nem jelenti azt, hogy az udvarias vitához ne kellene retorikai készségeket mozgósítani, hogy ne kellene odafigyelni, hogy az üzenetet – a szakmai, érzelmi, szakpolitikai üzenetet – hogyan visszük át, hogyan közvetítjük, hogyan dekódoljuk a bíró kérdéséeit. Nem arról van szó tehát, hogy ne kellenének a retorikai készségek, de nem ez a legfontosabb.
Ez egy olyan beszélgetés, ahol két, három vagy akár négy kérdés is elhangozhat egy percen belül.
Folyamatos kérdés-felelet, vita van, nagyon intenzív interakció. Erre gondolt Máté, amikor azt mondta, hogy ez a verseny másfajta tanítást, másfajta tanulást igényel. Inkább a vitatkozásra, a párbeszédre, tehát a jogi érvek ütköztetésére fókuszál. Ez visszacsatol az első kérdésre, hiszen ez teszi gyakorlatorientálttá ezeket a versenyeket. Nem pusztán elméleti jogi tudásra van szükség, hanem ezt az elméleti jogi tudást mindkét oldalon fel kell tudni használni. Felperesi és alperesi érvrendszert kell tudni felállítani – pont úgy, mint az életben –, és aztán ezt alá kell tudni vetni egy nagyon szigorú vizsgálatnak, amikor egy háromfős bírói panel keresi a gyenge pontokat, és teszteli a védelmi vagy támadó rendszereket, stratégiákat.
Balázs Gergő: Amit Olívia korábban az írásbelinél említett (hogy egy sokkal alaposabban kidolgozott témát az írásbeliben hogyan adunk át egyszerűen), az a szóbelinél hatványozottan igaz. Szerintem ez az egyik legnehezebb része a szóbelinek. Háromfős bírói panelek vannak, és az eset nagyon szerteágazó témákat érint. Most például az egyik téma választottbírósági ítéletek érvényességével, a másik a nukleáris leszereléssel foglalkozott. Nagyon kevés olyan ember van, aki mindkettőhöz ugyanúgy ért. A bírói panelben ülhet például egy hadsereg jogi tanácsadója, aki a humanitárius joghoz vagy az erőszak alkalmazásához ért, és egy gyakorló ügyvéd, aki a választottbírósági ügyeket ismeri. Az érveket úgy kell előadni, hogy mind a ketten megértsék. Ha viszont valamelyikük szakember a témában, és belekérdez az érvelésbe, akkor bele kell tudni mennünk a legkisebb részletekbe is.
Balázs Gergő joghallgató, csapattag - Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum
Miről szólt az idei jogeset?
Csernus Máté: Nehéz röviden összefoglalni, de megpróbálom. Két fiktív állam közötti komplex jogvitáról volt szó. Mind a kettő parti állam, de nem szomszédos államok. Több tengerjogi kérdés is felmerül közöttük. A második világháborút követően kötöttek egymással egy barátságos kereskedelmi és hajózási szerződést. Ezt követően megromlott a viszonyuk. A későbbi felperes államban történt egy kommunista hatalomátvétel – gyakorlatilag őt az analógia kedvéért kezelhetjük egy Észak-Korea jellegű, kicsit agresszív államként. Az alperesi állam pedig nagyon aktív intervenciós politikát folytat a térségben – ő Németország-USA jellegű, gazdaságilag rendkívül erős állam. Kettejük között számos konfliktus merül fel. Ezek közül az egyik, amikor a gazdaságilag erős állam különböző tengeralatti drónokat vet be, az egyik drón meghibásodik és bemegy a felperesi állam parti terébe, 11 tengeri mérföldre. A felperesi állam a drónt elfogja, és nem adja vissza. A köztük fennálló szerződés értelmében államközi választottbíróság ül össze, hogy a problémát megvitassa, majd az alperesi állam javára hozza meg döntését. Később több eljárásjogi probléma is felmerül. Az alperesi választottbíró esetleg korrupt, mert telefonos kapcsolatba lépett az állam képviselőjével; esetleg megbíztak egy titkárt és valójában ő írta az ítéletet a testület helyett. A verseny nagyon friss és nagyon kurrens problémákra reflektál a nemzetközi választottbíráskodásban. De ez csak az eset első két alpontja.
A második két probléma a nukleáris leszereléssel és az erőszak alkalmazásával volt kapcsolatos. A felperesi állam egy nukleáris tengeralattjárót épített, amely ismeretlen helyen tartózkodott a nyílt tengeren. Ezzel kapcsolatban az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatot fogadott el. Nem teljesen egyértelmű megszövegezéssel arra kötelezte a felperest, hogy szerelje le a tengeralattjárót. Az egyik vitatott pont az volt, hogy akár a BT határozat, akár a nemzetközi szokásjog alapján van-e leszerelési kötelezettsége a felperes államnak. A BT határozatában volt egy felhatalmazás a többi állam részére, hogy semlegesítsék a fenyegetettséget, amelyet a nukleáris tengeralattjáró okozott. Ennek alapján az alperesi állam elpusztította a felperes szállítóhajóját – egy kereskedelmi hajót –, amely élelmet és legénységet szállított volna a tengeralattjárónak. A támadás során sok civil is életét vesztette. Az utolsó kérdés az volt, hogy ezzel az alperes túllépte-e azt a felhatalmazást, amely a nukleáris fenyegetés megszüntetése érdekében feltétlenül szükséges lett volna, és ha igen, önvédelemként jogszerű lehetett-e a cselekménye.
Ez volt az a négy fő probléma, amelyeket mindkét oldalról kellett vizsgálni, és amelyeket gyakorlatilag nem lehetett megldani, mert úgy voltak hangsúlyozva a jogilag releváns tények, hogy ne lehessen tisztán senkinek „igaza”.
Kajtár Gábor: És nem is kell, hogy igaza legyen.
A verseny nem arról szól ugyanis, hogy kinek van igaza, hanem hogy ki tud egy nehezebb jogi problémát jobban megérvelni.
Minél nehezebb a helyzet, minél inkább vesztésre áll a fennálló tényállás és jogi normák alapján egy oldal, annál több lehetősége van a csapatnak, hogy megmutassa: okosabb érvekkel, jobb érvelési struktúrával erősebb jogi pozíciót tud kialakítani és megvédeni.
Németh Olívia: Mivel nem az a lényeg, hogy „megnyerjük” a saját oldalunkat, eljön az a pont, amikor be kell azt is vallani, hogy itt megáll az érvelés. A bíróság azt is értékeli, ha az „agent” rájön arra, hogy igen, innen már nem erőltetheti tovább a saját álláspontját. Tudni kell, hol van az a pont, ahol tényleg vége van egy adott érvelésnek.
Hogyan néz ki a felkészülés a gyakorlatban?
Kajtár Gábor: Az írásbeli felkészülés során találkozunk hetente bő három-négy órát körülbelül. Este kezdjük hatkor és tart ameddig tart, tízig, de akár tovább is. Ülünk egy asztal körül beszélgetős, vitatkozós hangulatban, és fejtjük meg szép lassan a jogesetet. Ez alapvetően a hallgatók feladata. A csapat tagjai kutatnak, lehetséges megoldásokat keresnek, illetve konzultálnak velünk ezeken az alkalmakon. Mi elmondjuk, hogy szerintünk ez jó vagy nem jó irány, melyik irányba érdemes, vagy nem érdemes továbbmenni. Mi csak tanácsadók lehetünk, többek nem. Nekik kell rájönniük a megoldásra, és aztán nekik kell azt leírniuk.
A szóbeli felkészülés során a versenyzők az írásbeli anyagokból egy nagyjából 20 perces beszédet készítenek. Ez látszólag ellentmond annak, amit eddig mondtunk a verseny párbeszéd jellegéről, de valahogyan el kell kezdeni a szóbeli munkát. Aztán egyre többet kérdezünk és a beszédek lassan beszélgetéssé alakulnak át: folyamatosan újabb kérdéseket kapnak. Három hónapon keresztül egyre többet. Most már van egy összesen 30 éves know-how is mögöttünk. Az elmúlt 15–20 évből jönnek vissza az alumnik, akik itt az ELTE ÁJK-n végeztek és jellemzően ügyvédi irodákban dolgoznak. Felállítunk egy „nehézségi sorrendet”, hogy kit hogyan hívunk, milyen stratégiával. A friss bíró új kérdéseket tud feltenni, és egy idő után mi Mátéval már csak jegyzetelünk és nézzük, finomítjuk ezt a dinamikát a tapasztalatok alapján. Nagyon-nagyon sok gyakorlással, sok száz óra munkával történik ez a felkészülés.
Jövőre is tervezi, hogy felkészít csapatot?
Kajtár Gábor: Természetesen. Amit Máté mondott a tervezésről és a hibáinkból való tanulásról olyannyira igaz, hogy a jövő év tervezése már a kiutazás előtti héten megkezdődött. Minden évben tartunk egy nyilvános vitát az ELTE ÁJK dísztermében, az Aula Magnában. Ennek több funkciója is van. Részben ez a felkészülés utolsó stádiuma. Az Aula Magna egy nagy terem, sokan vannak jelen, próbálunk olyan nézőközönséget bevonzani, amely növeli a stresszfaktort, mert erre is készülni kell. És van egy olyan bevallott célja is természetesen az eseménynek, hogy a jövő évi versenyzőket bevonzzuk.
A csapatot Áder János köztársasági elnök és felesége is vendégül látta eredményük elismeréseképpen - Fotó: Máthé Zoltán / MTI
Ki fedezi a felkészülés és a verseny költségeit?
Kajtár Gábor: Ez fontos kérdés, köszönöm, hogy feltette! Nem szabad szemérmesnek lennünk, mert egy ilyen komoly verseny összköltsége sok millió forint. Van több olyan piaci szereplő, akinek a támogatása elengedhetetlen, nem tudnánk nélkülük kiutazni. A három legfontosabb a Réczicza Dentons Ügyvédi Iroda, a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda és a Lengyel Allen & Overy Ügyvédi Iroda. A Horváth és Társai DLA Piper Ügyvédi Irodától és az Oppenheim Ügyvédi Irodától is kaptunk rendszeresen támogatást.
A jelentős pénzbeli támogatáson túl rendkívül fontos maga az üzenet is, amit szponzorainktól kapunk. Ez pedig az, hogy értékelik, hogy piaci tudást adunk a hallgatóinknak. Erről mi meg vagyunk győződve, de az megint más, hogy a piac ebből mit igazol vissza. Fontosnak tartjuk a tudomány gondozását és az elméleti képzést is – hiszen Magyarország első számú tudományegyeteme vagyunk. Ugyanakkor épp arról szól számunkra ez a verseny, hogy a piac számára értékes, kiemelkedő gyakorlati képességeket és tudást adjunk át a diákjainknak. E szponzori támogatásokat és azt, hogy versenyzőink később el is helyezkedhetnek ezekben az irodákban, mi a leghitelesebb visszajelzésnek tartjuk. Az ügyvédi irodák mellett nagyon komoly támogatást kapunk magától az ELTE-től és az Igazságügyi Minisztériumtól is, kifejezetten a jogászképzés színvonalának emelése céljára. Ezért igazán hálásak vagyunk.
Mondanának pár szót a terveikről?
Németh Olívia: Ősszel fogok záróvizsgázni, a tervek szerint januárban végzek. Nagyon szeretem a nemzetközi jogot, de mivel „csak” ezzel kevésbé lehet elhelyezkedni, nemzetközi irodák felé orientálódom. Még szeretnék majd Franciaországban tanulni – egy évet biztosan. Ez a két cél az, ami egyelőre belátható, aztán még majd eldől, nem szeretnék más utakat sem kizárni.
Balázs Gergő: Másodévesként egyelőre arról tudok beszélni, hogy mit tervezek most a hátralévő egyetemi éveimre. Jövőre szeretnék az OTDK-n elindulni, valami ehhez a versenyhez kapcsolódó témát továbbvinni és kidolgozni. Szeretnék külföldön tanulni, én is elsősorban Franciaországra gondoltam. Természetesen a bibós szakkollégiumi óráimat is szeretném kihasználni. És egyszer majd még egy Jessup is beleférhet még.
Bazánth Barbara: Nyáron elmegyek arra az ösztöndíjra, amelyet a versenyen nyertem a Georgetown Egyetemre. Bízom benne, hogy ez is ad egy új szakmai élményt, és ezzel egy más jellegű oktatási rendszerbe is belekóstolhatok. Ősszel én is záróvizsgázom. Engem is a nemzetközi irodák vonzanak. A nemzetközi jog szeretete miatt tervezem a doktori iskolát is elkezdeni, és majd felkészítőként is dolgozni a versenyen.
Milyen tanácsot adnának a jövőre indulóknak?
Németh Olívia: Mindenképpen tájékozódjanak előre, hogy mi az, amire számíthatnak ebben az eseménydús 78 hónapban. A másik pedig, hogy szokjanak hozzá a csapatmunkához, mert a versenynek ez nagyon fontos része. Szerintem az is kiemelkedően fontos, hogy tegyünk azért, hogy megismerjük a többieket, akikkel együtt dolgozunk.
Balázs Gergő: A kitartásra hívnám fel a figyelmet. Ezt vegyék nagyon komolyan. A vizsgaidőszak sokszor kampányszerű tanulás, ezzel szemben a versenyre készülés folyamatos gyakorlást igényel. Sokszor volt olyan érzésem, mintha a vizsgaidőszakban egy vizsgát megelőző utolsó nap előtt állnék, az utolsó lehetőségemnél, hogy készüljek a vizsgára, az ennek megfelelő elhivatottsággal kell egész idő alatt hozzáállni a versenyhez.
Ez csapatmunka, ahol mindenkin nagyon sok múlik, az egész csapat teljesítményére kihatással van, ha nem teljesít valaki kellőképpen.
Csernus Máté: Én minden érdeklődőnek elmondom, hogy maximálisan ajánlom a versenyt, mert nincs ennél jobb dolog amit az ELTE-n csinálni lehet. Két dolog kell hozzá: az egyik, hogy a jelentkező nagyon jól beszéljen angolul, mert ez az, amit nem lehet megtanulni egy év alatt.. A másik pedig, hogy legyen hajlandó rászánni ezt az egy évét egy az egyben.
Bazánth Barbara: Olíviához csatlakozva mondanám, hogy ne csak szokjanak hozzá a csapatmunkához, hanem, hogy tartsák egymást, figyeljenek egymásra, húzzák is egymást. A másik pedig a kitartáshoz kapcsolódik. Nevezetesen az, hogy higgyék el, hogy lehetséges. Szerintem a magyar hallgatókra jellemző, hogy már annak is örülnek, hogy kijutottak, hogy egy nemzetközi versenyen ott lehetnek. Az a know-how, amit a Tanár Úr is említett, valóban érvényesülni tud kint. Most ez az első hely sikerült, de nem tartom lehetetlennek, hogy egyszer a szóbeli összesített első helyet is elhozhatja magyar csapat. Ez a tudás és a tapasztalat továbbadásán is múlik.
Kajtár Gábor: 9 éve, amikor először kint voltam, azt éreztem, hogy mindez megtanulható. Semmi nincs, ami miatt ne lennénk képesek arra, hogy egyszer akár a verseny fődíját is elhozzuk. A Nemzetközi Jogi Tanszéken szinte csak olyan oktató tanít – a meghívott oktatók is ilyenek –, aki Heidelbergben, a Sorbonne-on, Oxfordban, a Harvardon vagy Cambridge-ben, tehát a világ tényleg top 5–10 egyetemén végzett. A tudásunk megvan. Mi már bebizonyítottuk magunknak, hogy tudunk a legjobbak lenni. Az ELTE ÁJK képes arra, hogy a világ élvonalában legyen. A hallgatóink nagyon tehetségesek, ezt már „csak” el kell hinniük magukról. Meg beletenni egy-két év munkát. Ha mindez megvan, akkor a „határ a csillagos ég”, ennél még nagyobb sikert is el lehet érni.