Hivatalba lépett az ELTE új rektori vezetése

2017.08.01.
Hivatalba lépett az ELTE új rektori vezetése
Borhy László rektor megbízatása 2017. augusztus 1-jén kezdődik és négy évre szól.

Mint arról beszámoltunk, az Egyetem Szenátusa 2017. április 24-i ülésén szavazott a rektori pályázatról. A posztra egy jelölt, Borhy László akadémikus, az ELTE Bölcsészettudományi Karának dékánja, a Régészettudományi Intézet vezetője nyújtott be pályázatot. Az Egyetem legfőbb döntéshozó szerve nagy többséggel támogatta a pályázatot.

Borhy László 2017. június 30-án vette át kinevezését Áder János köztársasági elnöktől a Sándor-palotában. 2017. július 24-én lezajlott a rektori tisztség átadása Mezey Barna hivatalban lévő és leköszönő rektor, illetve Borhy László megválasztott rektor között, aki megköszönte a támogatást, és reményét fejezte ki, hogy – rektori programjának megfelelően – a fontosabb intézkedéseket tovább tudja vinni.


Mezey Barna leköszönő rektor és Borhy László megválasztott rektor
az átadás-átvételi megbeszélésen

NÉVJEGY

Borhy László Akadémiai díjas régész, történész, ókortörténész, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja. 1963-ban született Szombathelyen. 1988-ban szerzett diplomát az ELTE-n, majd az MTA tudományos ösztöndíjasa lett. 1988 és 1990 között a heidelbergi Ruprecht Karls Universität doktorandusza, 1992 és 1994 között tanársegédje volt. 1991 óta az ELTE BTK Ókori Régészeti Tanszékének oktatója, 2005 óta tanszékvezetője, 2014-től a Régészettudományi Intézet igazgatója. 2010 óta a Történelemtudományok Doktori Iskola Régészeti Doktori Programjának vezetője, számos PhD-hallgató felkészítője. 2013-ban választották az MTA levelező tagjai közé. 2015-től a 2017-es rektorrá választásáig az ELTE Bölcsészettudományi Karának dékánja volt. (Ezen a poszton megbízott dékánként Borsodi Csaba eddigi dékánhelyettes követi az új dékán megválasztásáig.)

Az ELTE új rektorának megbízatása 2017. augusztus 1-jén kezdődik és négy évre szól. Munkáját öt rektorhelyettes is segíti majd. A tudományos ügyek rektorhelyettese tisztséget az elkövetkezendő négy évben is a jelenlegi vezető, Szalay Péter egyetemi tanár töltheti be. Ugyancsak marad az oktatási és tanulmányi ügyek rektorhelyettesi székében Zentai László egyetemi tanár, illetve szombathelyi koordinációs rektorhelyettesként Németh István egyetemi docens. Az általános rektorhelyettesi posztra Darázs Lénárd egyetemi docens kerül, a nemzetközi ügyek rektorhelyettesi feladatait Hamar Imre egyetemi tanár veszi át. A Rektori Kabinet új vezetője Kóczán András Imre, a BTK Dékáni Hivatal korábbi vezetője lesz.

TOVÁBBI OLVASNIVALÓ

Borhy László szakmai pályafutásáról akadémikussá választásakor adott interjút az elte.hu-nak, amely itt olvasható. Dékánná választása után terveiről, pályájáról, az ELTE-ről és a bölcsészekről beszélt. Régészeti munkáját villantja fel az ide kattintva látható portrévideó is. Májusban megválasztott rektorként válaszolt az ELTE Online hallgatói magazin kérdéseire, és beszélgetést közölt vele a Magyar Hírlap is.