Inspiráció és közösség
![Inspiráció és közösség](https://www.elte.hu/media/7f/f3/95d26e1e869caf8e0d639961d2e6009d9301edfaede9845cbe9d7c579908/elte-hsup-20230412-019-thumb.jpg?v202209270307)
A Bölcsészettudományi Karon rendezett esemény Ősze Vivien előadásával startolt. Az Express Innovation Agency munkatársa elmondta, hogy a 2020-ban indult programhoz eddig több mint tízezer hazai egyetemista, valamint 200 határon túli hallgató csatlakozott. Kiemelte, hogy az ELTE a kezdetek óta a program aktív és tevékeny résztvevője.
A szombathelyi HSUP Startup Napon Cindel Anikó, az ELTE Egyetemi Stratégiai Iroda szakterületi koordinátora ismertette a programot. A HSUP partneri köre folyamatosan bővül, a vállalati-szakmai partnerekhez tehetségprogramok, inkubátorok, akadémiai szereplők és befektetők is csatlakoznak. A széles spektrum biztosítja, hogy a résztvevő hallgatók gyakorlati, valós példákkal találkozzanaknak, és minden lehetőségük meglegyen ahhoz, hogy az ötletmagokból valódi sikersztorik szülessenek.
Mindkét rendezvényen egy-egy ELTE-s ötletgazda mutatta be projektjét: Budapesten Zsirai Viktória (PPK) a Tudatosan Jó, Szombathelyen Király Áron (Savaria Egyetemi Központ, TáTK) az EgyeTeam csapat hátteréről, mindennapi kihívásairól számolt be. A hallgatók kiemelték a HSUP-ban elérhető startup tananyagok színvonalát, a rendelkezésre álló mentori segítséget is, valamint örömmel válaszoltak a felmerülő kérdésekre is. Az ELTE-s ötletekre a sajtó is felfigyelt, a HSUP-perekkel több rádió készített összeállítást az elmúlt időszakban.
A rendezvények második részében Pap Henrik és csapata tartott gondolatébresztő, interaktív workshopot a startupokkal kapcsolatos tévhitekről és arról, hogy a humán- és társadalomtudományokban megszerzett tudás hogyan fordítható át sikeres ötletté, vállalkozássá. A budapesti előadásra az innovációs szakértő meglepetésvendéget is hozott: Boda Daniella, a Pine mentális jólétet támogató applikáció alapítója személyes tapasztalatait osztotta meg a résztvevőkkel.
A szombathelyi eseményen jelen volt Balogh Károly és Horváth Eszter (Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara), valamint Márkus Attila, a TáTK Savaria Gazdálkodástudományi Tanszéken futó Üzleti ismeretek a gyakorlatban kurzus egyik mentora, a Diákhitel Központ munkatársa is, akik aktív részvételükkel és hozzászólásaikkal erősítették a szakmai tartalmat. A vállalkozásfejlesztési kurzust Varga Imre egyetemi docens vezeti.
A résztvevő hallgatók visszajelzései szerint igazi inspirációval gazdagodtak támogató és segítőkész légkörben. Kiemelték, hogy a hasonló workshopok tapasztalatai hozzájárulhatnak egyéni fejlődésükhöz és további ötleteik megvalósításához is.
Borítókép: Pap Henrik előadása a BTK-n
Fotó: Rusznák Gábor (BTK), Kleinhappel Miklós (SEK)
HSUP Startup nap a BTK-n és a SEK-en (2023. 04. 12., 05. 10.)
HSUP Startup nap a BTK-n és a SEK-en (2023. 04. 12., 05. 10.)
Az EgyeTeam csapata és Ősze Viven, az XI Agency szakértője (BTK)
Az EgyeTeam csapata és Ősze Viven, az XI Agency szakértője (BTK)
0
/
0
![](https://www.elte.hu/media/5b/32/4891d31d764f471ca7210d724afd10ecae4adf389c62eb0a032ab6bbfba0/elte-hsup-20230412-005-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/92/a6/2e7512dbf4e2f5ea50812009f132f2b8fdb66b01c76bf0f1ae526f995c82/elte-hsup-20230412-011-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/cd/08/b835e60ab4d62aa16b39d46da157ecc8675ac70947a4f2eeec1d7aec5d28/elte-hsup-20230412-012-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/77/d8/564a12ecd1646afa40180f038b422d42c7b00283683ce415fd15418edbdd/elte-hsup-20230412-019-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/10/41/9fecbdd33f6303de2317170240b74c5e89da79e5264b8b7f151f0b52a0a7/elte-hsup-20230412-023-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/64/43/f902bf07fd2b1a4a29586089023889fe6dc1021b841ec64fb761da29c398/elte-hsup-20230412-010-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/94/2e/37832a5a229c0839e6a30a83a784adae00f9848dac9026076aedad10178f/elte-hsup-20230412-015-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/64/25/b81cd431325b345180f06c7064dd061561ceac5d14316d438d04b35cb576/elte-hsup-20230412-017-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/3b/6a/8811390587a544b11d3510ae3c6b40b193fcf7286eb106ae9c40bee0f9b4/elte-hsup-20230412-007-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/23/d7/bee7ef252ab9d8b6989a1e1940cf24f183702ea3e73b838a372ec8a788b1/sek-hsup-20230510-4-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/81/3c/bbf543d3cbe648061d60e3f5e721f05258006be88934c8b0cb704b33a5e6/sek-hsup-20230510-5-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/8c/2a/3deabff6b9a95354b997c8e694235a033ce7be2509a6cd42759a288c8acb/sek-hsup-20230510-3-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/d5/f2/9eb1738cfe53cd8799821d614d8d1f6a87a57c6f68d942e928a889d257ac/sek-hsup-20230510-2-list.jpg?v202209270307)
0
/
0