Kárpát-medencei Nyári Egyetem 2020

2019.04.04.
Kárpát-medencei Nyári Egyetem 2020
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem huszonötödik alkalommal rendezi meg a határon túli magyar anyanyelvű egyetemi hallgatók számára az ELTE Kárpát-medencei Nyári Egyetem programot 2020. július 13. és július 20. között.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lehetőséget kíván biztosítani, hogy a hazánk határain kívül élő magyar ajkú egyetemisták az anyaországban anyanyelvükön képezhessék tovább magukat, szaktárgyuk egy-egy speciális területén. Várjuk Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Délvidék, Muravidék és Őrvidék magyar ajkú hallgatóit Magyarország legnagyobb és első számú kutatóegyeteme által kifejezetten nekik szervezett kurzusaira.

A szakmai képzésen túl széles körű kulturális programok szervezésével biztosítjuk, hogy a résztvevők megismerhessék a város nevezetességeit, valamint bepillantást nyerhessenek a pezsgő budapesti diákéletbe. A nyári egyetem munkanyelve a magyar.

SZAKMAI PROGRAM

A Nyári Egyetem mottója: Egységben a tudomány!

A Nyári Egyetem immáron kilenc szekcióba várja a jelentkezőket a következő tematikákkal:

  • Gyógypedagógiai szekció: Szakmódszertani megközelítések az érzékszervi-, mozgásszervi- és beszédfogyatékosság köréből
  • Humántudományi szekció: Újratervezés a háború után: Trianon 100
  • Informatikai szekció: Naprakész Informatika
  • Jogtudományi szekció: 
  • Pedagógiai és Pszichológiai szekció: 
  • Kárpát-medencei Szakkollégiumi Hallgatói Konferencia alprogramjai
  • Tanító- és óvóképzési szekció: Szövegértés fejlesztése a pedagógiai gyakorlatban 6-12 éves korosztályban
  • Társadalomtudományi szekció: 
  • Természettudományi szekció: Természeti veszélyforrások, társadalmi válaszok

Tervezett program

  • 2020. július 13.  Érkezés
  • 2020. július 14-18.  Szakmai és szabadidős programok
  • 2020. július 19.  Egész napos kirándulás
  • 2020. július 20.  Hazautazás

További információt a szakmai programról itt találnak.

ELŐADÁS- ÉS POSZTERFELHÍVÁS

Az ELTE Kárpát-medencei Nyári Egyetemen a résztvevők előadást tarthatnak vagy posztert mutathatnak be tudományos témában (például jól sikerült félévi dolgozatuk témájából vagy szakdolgozati témájukról) a szombati napon. Célunk, hogy megismerjük egymás szakmai érdeklődési körét és beszélgessünk róla.

Az előadás időtartama 15 perc; az előadó hallgatókat kérjük, lehetőleg diasort (PowerPoint vagy PDF) vetítsenek az előadáshoz.
Az e-poszter bemutatása 10 perc, melyet kötetlen beszélgetés követ. A poszter terjedelme egy oldal. A hallgató kutatási témáját mutatja be, képekkel, ábrákkal és kevés szöveggel illusztrálva.
A diasort és az e-posztereket is projektorral vetítjük ki, nyomtatni nem szükséges a diasort és a posztert sem. A legjobban sikerült posztereket és előadásokat díjazzuk és közzétesszük a nyári egyetem honlapján is.

AZ ELŐADÁS- ÉS POSZTERSZEKCIÓRA TÖRTÉNŐ JELENTKEZÉS MENETE

Azok a jelentkezők, akik szívesen tartanának előadást vagy mutatnának be posztert szakmai munkájukról, a Nyári Egyetem online pályázati felületén a pályázatuk benyújtásakor

  • jelezzék szándékukat
  • adják meg a tervezett előadás/poszter címét,
  • töltsék fel az lenti szempontok figyelembevételével elkészített témaleírásukat. 

A témaleírás főbb szempontjai:

Az előadásokhoz egy kb. 5000 (szóköz nélkül) karakteres összefoglalóval lehet jelentkezni.

Az előadás-kivonatokban ismertessék

  1. az előadás címe, szerzője, a témavezető neve és munkahelye, továbbá az előadás kulcsszavai mellett
  2. a kutatás célját és szakirodalmi hátterét,
  3. az alkalmazott módszereket,
  4. a kutatás lebonyolítását,
  5. a kutatás eredményeit.

Az összefoglalók utaljanak a kutatások elméleti és gyakorlati jelentőségére, valamint a közös elméleti, módszertani alapjaira. A jelentkezők ügyeljenek az összefoglaló szöveg koherenciájára és nyelvi megformáltságára.

A témaleírás nyelve elsősorban a magyar. A természettudományi szekcióban elfogadják a magyar mellett az angolt is.

A beérkezett előadásokról és poszterekről a szekciók döntenek.

A NYÁRI EGYETEMRE TÖRTÉNŐ JELENTKEZÉS GYAKORLATI TUDNIVALÓI

PÁLYÁZÁSRA JOGOSULTAK KÖRE:

  • Határon túli felsőoktatási intézményben jelenleg tanuló vagy határon túli felsőoktatási intézményben 2019/2020-as tanév tavaszi félévben végzett hallgató;
  • Magyar ajkú;
  • Nem rendelkezik magyarországi állandó lakcímmel.

PÁLYÁZÁSRA NEM JOGOSULT:

  • az, aki magyarországi felsőoktatási intézményben teljes képzésben vesz részt.

TÁMOGATÁS MÓDJA:

Teljes támogatott részvétel:

  • Támogatott státuszra kizárólag a 2019/2020-as tanév 2. félévében aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatók jelentkezhetnek.
  • A támogatott részvételi lehetőség biztosítása és a nyári egyetem résztvevőinek kiválasztása az összes benyújtott elektronikus pályázat alapján történik differenciáltan, elsősorban tanulmányi, szakmai teljesítmény figyelembe vételével.
  • A támogatott státuszú hallgatók részére a Nyári Egyetem teljes ideje alatt a szakmai programok mellett a szállás, a napi kétszeri étkezés (reggeli és ebéd), a szervezett szabadidős programok (délutáni szabadidős programok és egynapos kirándulás) és a budapesti tömegközlekedés térítésmentesen biztosított. Az egyéb felmerülő költségekről (pl. Nyári Egyetemre utazás és hazautazás) a résztvevőknek kell gondoskodniuk.

Az elbírálás során a jelentkezők közül előnyt élveznek azok a hallgatók, akik először látogatnak el a Nyári Egyetemre.

JELENTKEZÉS MENETE

Kérjük, hogy a jelentkezők

  1. a pályázatukat legkésőbb 2020. május 25., éjfélig (CET) adják le az online pályázati rendszerben, amely a Nyári Egyetem honlapjáról érhető el, 
  2. továbbá a csatolandó mellékleteket (önéletrajz, motivációs levél, index fénymásolat, egyéb csatolható dokumentumok) küldjék el a nyariegyetem@rk.elte.hu e-mail címre,

A jelentkezés kizárólag az online pályázati rendszerben nyújtható be.

AZ ONLINE PÁLYÁZÁSKOR A JELENTKEZŐKNEK AZ ALÁBBI INFORMÁCIÓKAT KELL MEGADNIUK:

  • A jelentkező neve,
  • A jelentkező személyes adatai (lakcím, születési név, útlevélszám – magyar állampolgárok személyi igazolvány számukat is megadhatják útlevélszám helyett),
  • Melyik évfolyamra jár(t),
  • Melyik egyetemen (volt) hallgató – ezt a végzetteknek is fel kell tüntetniük,
  • Utolsó két lezárt félévének tanulmányi átlaga.

Az online pályázás mellett a jelentkezőknek az alábbi dokumentumokat kell e-mailben csatolmányként elküldeniük a nyariegyetem@rk.elte.hu címre:

  • a tanulmányi átlagot igazoló index / leckekönyv másolata vagy Tanulmányi Osztály által kiállított igazolás másolata,
  • önéletrajz,
  • motivációs levél.

Emellett csatolható még:

  • bármilyen további dokumentum, amely a tanulmányi teljesítményéhez kapcsolódik (pl. tanári ajánlás, TDK-oklevél),
  • a megadott szempontrendszer figyelembevételével elkészített egy oldalas témaleírás, amennyiben a jelentkező szeretne részt venni a szombati előadás- és poszterszekció alkalmain.