Magasra tette a lécet a budapesti régész konferencia

2022.09.15.
Magasra tette a lécet a budapesti régész konferencia
Szeptember első napjaiban Budapesten találkoztak a világ európai örökséggel foglalkozó régészei. A háromnapos konferencián 2200-an vettek részt, 199 szekcióban csaknem 3000 előadás hangzott el. A Trefort-kert kiváló helyszínnek bizonyult a szakmai programokhoz, de az éjszakába nyúló beszélgetésekhez is. Összeállításunkban Bánffy Esztert, az Európai Régészek Szövetségének elnökét és Anders Alexandrát, a konferencia egyik ELTE-s szervezőjét kérdeztük tapasztalataikról. Hozzászólt Hajdu Tamás és Mateovics-László Orsolya antropológus, Rácz Zsófia régész és Görög Vilmos régész hallgató is.

Hogyan került a konferencia Budapestre?
Bánffy Eszter:
Az Európai Régészek Szövetsége (pontosabban: Régészek Európai Szövetsége, EAA) 1994-ben alakult azzal a fő céllal, hogy a vasfüggöny lebontása után közelebb kerülhessenek egymáshoz a szakemberek, egységesebbé válhasson a kelet- és nyugat-európai régészeti hagyomány, munkamódszer, felfogás. Szervezetünk neve arra is utal, hogy nem csak európai illetőségű régészek számára, hanem a világ minden pontján élő, de a legtágabb értelemben vett Európa régészeti, kulturális örökségével foglalkozóknak kínálunk fórumot, kapcsolatokat, lehetőségeket. Fizikai és virtuális agóra lett az EAA már hamarosan az alapítása után: tagságunk nem kis hányada más kontinensről való. Az idei budapesti konferenciánkra is érkeztek Amerikából, Ausztráliából, a Távol-Keletről, és egyre szorosabbra fűzzük kapcsolatainkat afrikai testvérszervezetekkel is, ennek látható jelei az afrikai EAA-tagok.

Fotó forrása: MTI

Az EAA első éves konferenciája a spanyolországi Santiago del Compostelában volt 1995-ben, azóta minden évben más-más európai város adott otthont az események, folyamatosan növekvő taglétszám mellett. 2019-ben Bernben voltunk, aztán Budapest következett (volna) 2020-ban. A Covid-járvány miatt ez az éves találkozó teljes mértékben az online térben zajlott, így született meg a magyar szervezők hősies elhatározása, hogy idén még egyszer megrendezik a budapesti találkozót. Ekkora esemény ugyanis utoljára 1876-ban volt a magyar régészetben.

Noha a járvány még mindig kísért bennünket, a résztvevők döntő többsége – közel 2000 régész – a jelenlét mellett döntött. Ők azok, akik a kétszáz szekció majd háromezer előadása mellett a budapesti helyszín kínálta sokfajta szépséget, kultúrát, ízeket is megtapasztalhatták, és önfeledten örülhettek a közös beszélgetéseknek. Az egyik legszebb személyes élményem a Nemzeti Múzeum előtti fogadás, ahol a teret mezőségi táncház-muzsika és egy pohár bor mellett boldog kollégák töltötték meg. Én pedig arra gondoltam: ez a konferencia most már nem terv, nem bizonytalan jövőbeli esemény, hanem valóság!

Több éven át folytak a konferencia előkészületei. Mi volt a szervezői munka legnagyobb kihívása? Mennyire vált be a hibrid forma?
Anders Alexandra
: A konferenciát 2016-ban kezdtük el szervezni, de akkor még az EAA 26. éves találkozójáról volt szó. Az elhúzódó munkálatokat, a tervezést, leállást, majd újratervezést nehéz volt megélni, ugyanakkor örömöt is adott, hogy képesek vagyunk rá. Korábban csak kisebb, 100 fős konferenciákat szerveztem, így nehezen fogadtam el azt is, hogy egy ekkora eseménynél már nem tartható minden szál egy kézben. Szervező kollégáimmal, Bartus Dávid dékánnal (ELTE BTK), Fábián Szilviával és Kreiter Eszterrel (Magyar Nemzeti Múzeum) feladatunk az irányok meghatározása, a partnerek munkáinak jóváhagyása és az egész projekt összefogása volt, a részfeladatokat mások végezték.  

A hibrid forma nagyon jó döntésnek bizonyult. Az 1800 budapesti résztvevő mellett így további 400-an kapcsolódhattak be az eseményekbe, akár szekciót is vezethettek. Fennakadások persze voltak (gondoljunk csak bele, 3 teljes napon át 35 teremmel kellett fenntartani a kapcsolatot!), de a problémákat a hibrid formát biztosító All in the Loop (AITL) szoftveresei, az EAA munkatársai és az ELTE remek IT-sei minden esetben gyorsan megoldották.

1876-ben rendeztek nálunk legutóbb nemzetközi régésztalálkozót. Miben változott azóta legnagyobbat a régészet?
Anders Alexandra:
Bár a régészet hagyományosan a történettudományokhoz tartozik, születésétől fogva kötődik a természettudományokhoz. 1876-ban Rómer Flóris professzor, az akkori budapesti konferencia szervezője is kérte, hogy az előadók lehetőleg anyagvizsgálati eredményeket is közöljenek a leletek és lelőhelyek bemutatása során. Ez a kapcsolat különösen erőssé és meghatározóvá vált az elmúlt három évtizedben. Ma már nem lehet régészeti kutatást folytatni anélkül, hogy a természet- és más tudományok módszereit, eredményeit ne használnánk.

A régészet célja a múlt emberének, közösségeinek minél pontosabb megismerése. Honnan származnak, milyen rokonaik vannak, mikor éltek? Mit ettek, milyen növényeket termesztettek, hogyan tartották állataikat? Milyen volt a környezetük, hogyan használták ki erőforrásaikat? Milyen eszközeik voltak? Hogyan gondolkoztak? Ezekre a kérdésekre a genetika, különböző kormeghatározási módszerek, éghajlati és üledékelemzések, izotópkémiai, geokémiai és nyomelemvizsgálatok, kognitív és biológiai fejlődési kutatások, Big Data elemzések, statisztikai módszerek és programok, számítógépes szimulációk, ágens alapú modellezések, lézerszkennelés, GIS, 3D, VR, gépi tanulás segítségével tudunk pontosan válaszolni.

Ezek a kapcsolatok egyre csak erősödnek. Az új technikák és módszerek rohamosan terjednek a terepen és a feldolgozásban is. És az is érezhető volt a konferencián, hogy kezd felértékelődni a mikrorégészet szerepe, extenzív kutatások helyett intenzív kutatások indultak, ahol nagy mélységű, komplex kérdéseket vizsgálnak egy-egy lelőhelyre vonatkozóan. Kiemelt területté vált a fenntartható régészet is.

A konferencia „(Re)integration” mottója utalt a járvány miatti személyes találkozók elmaradására, de a konferencia egyik fő témájára, a Kárpát-medencére is. Európa e hatalmas víztározója egyben sokféle nép találkozási pontja is. A terület avarkori szakértője Rácz Zsófia régész, aki tagja volt a konferencia témáit meghatározó Tudományos Tanácsnak, és több előadást is tartott: "A témával foglalkozó szekciók nagyon népszerűek voltak, sokan jelentkeztek előadónak, és hallgatóként is rengetegen voltak kíváncsiak a térségből érkező új eredményekre, ráadásul nem csak Magyarországról vagy a szomszédos országokból. Kiemelném például az őskorral foglalkozó előadások közül a Kárpát-medencei középső paleolitikummal, a Balkán és a Kárpát-medence őskori kapcsolódási pontjaival, vagy a rézkori interakciókkal, innovációkkal és kommunikációval foglalkozó szekciót. A népvándorlás korát érintő programok közül a „Population History and Community Formation in Early Medieval East-Central Europe: Integrating Genetic, Isotopic, Archaeological and Historical Perspectives” nevű szekció egy teljes napot igénybe vett. Ezeknek az előadásoknak a fő vonzereje az lehetett, hogy az új genetikai és izotópos eredmények bevonásával, technológiai vizsgálatokkal vagy akár az ásatási-terepi módszertan fejlődésével hatalmas lehetőségek nyíltak meg a régészet előtt. Ha valaki megnézi a programot, láthatja, hogy a legtöbb előadás többszerzős, azaz egy-egy csapat közös munkája. Rengeteg, különféle tudományágak irányából érkező új adat áll rendelkezésünkre, amelyek együttes felhasználását még csak most tanuljuk. Ennek során olyan mélységben ismerhetjük meg az egykori társadalmakat, amire korábban nem volt lehetőségünk. Szerencsére, nemzetközi projekteknek is köszönhetően, a hazai régészet lépést tart ezekkel a változásokkal."

Korunk egyik "forró" témája a klímaváltozás. A konferencia is nagy figyelmet fordított a fenntarthatóságra. Milyen tanulságokkal szolgál a múlt? És mit tudtak Önök tenni, hogy a konferenciának minél kisebb legyen a lábnyoma?
Anders Alexandra
: Az már rég nem kérdés, hogy rendkívül gyors és nagymértékű klímaváltozás zajlik – ezt mindannyian a bőrünkön érezzük. A klímaváltozás nem érthető meg másból, mint a múltból. Ha tudjuk, mi történt egy hasonló időszakban régen, megértjük, mi megy végbe most, és következtethetünk arra, mi előtt állunk. Vagyis egyedülálló információkhoz jutunk a klímatörténettel kapcsolatban, ha egy-egy korszak maradványait megvizsgáljuk. És ebben – mint már említettem – óriási segítségünkre vannak a természettudományok. Erről egyetemi kollégám, a konferencia egyik plenáris előadója, Magyari Enikő tud sokat mondani, aki biológiai maradványokon alapuló éghajlati rekonstrukcióval foglalkozik.

Egyébként a mi konferenciánkkal egy időben zajlott a jura korszak kutatóinak nagy nemzetközi konferenciája is Budapesten, amelynek egyik fő szervezője Pálfy József akadémikus volt, kollégám az egyetemen. Ők szintén foglalkoztak a kérdéssel – nem véletlenül, hiszen a földtörténeti események kutatása legalább ennyi adalékkal szolgál a klímaváltozás következményeinek megértéséhez. Az EAA-konferencián több szekció foglalkozott klímatörténeti kérdésekkel, és azzal is, milyen válaszok születtek a múltban a krízisekre. Ha ezek az eredmények széles körben elterjednek, talán csökkenthetjük az emberek tartózkodását a témától, és közelebb jutunk a megoldáshoz is.

A konferenciát mindig is kislábnyomosra terveztük. A műanyagpalackok számát úgy csökkentettük, hogy a résztvevők a csomagban kulacsot kaptak és a Trefort-kertben két extra víznyerő csapot állítottunk fel, az előadói pultokra kancsót és poharakat készítettünk be. Voltak szelektív hulladékgyűjtő pontok, a badge műanyag tok nélküli volt, nyomtatása környezetbarát papírra történt. Kértük a résztvevőket, hogy lehetőség szerint vonattal és ne repülővel érkezzenek, a helyi közlekedésnél népszerűsítettük a tömegközlekedést, illetve a Mol Bubi-t és a Budapest Go-t. A 260 oldalas programfüzetet és a 864 oldalas absztraktkönyvet csak rendelésre, díj ellenében nyomtattuk ki, de a honlapról és az appból mindenki elérhette digitális formában. Az önkéntesek gondoskodtak arról, hogy a termekben ne legyen felesleges energiafelhasználás. Műanyag helyett papírpoharakat használtunk, a megrendelt ebédek környezetbarát csomagolásban kerültek ki, és a szállítási terhelés is kisebb volt, mivel az ételek helyben készültek.

Kik, milyen témák voltak a legizgalmasabbak?
Anders Alexandra: Igazán nem tudnék választani. Minden szekcióban elhangzottak fontos előadások. Nagyon sikeres volt például a "More than just bones" („Több, mint csak csont”) szekció. Amikor be akartam menni egy előadásra, még a folyosón is álltak. A szekció ötletgazdája Mateovics-László Orsolya (Magyar Nemzeti Múzeum) volt, mellette Hajdu Tamás (ELTE TTK Embertani Tanszék) és a zágrábi Antropológiai Intézet két kutatója, Ivor Jankovic és Mario Novak vállalt jelentős szerepet a szervezésében, a lebonyolításában és az egész napos jó hangulat megteremtésében. A szekcióban 28 előadásra és számos poszterprezentációra került sor, az előadók a világ sok részéről érkeztek. 

Hajdu Tamás, Mateovics-László Orsolya: A kutatások az emberi maradványokon keresztül igyekeztek megválaszolni az emberiség múltjára vonatkozó kérdéseket, természettudományi és régészeti (komplex biorégészeti) megközelítésben. A témák széles idő- és térbeli intervallumban mozogtak, az őskortól egészen az újkorig, a Kárpát-medencétől Dél-Amerikáig élt populációkkal kapcsolatban egyaránt hallani lehetett kutatási eredményeket. A mienk volt az egyik legnagyobb, leggazdagabb szekció a konferencián, ezért négy részre osztottuk fel. Az “Active past” alszekcióban a fizikai aktivitás, életmód nyomait mutatták be a kutatók hazai, szerbiai és középkori angliai lelőhelyek anyagán. Az “Interacting people” és a “Changes in shape and form” keretében a legfőképpen a migráció és a több évezredes életmódbeli változások nyomán megfigyelhető elváltozásokat taglalták. A “Biosocial anthropology” alszekció előadói az egykori közösségek különböző szegmensein keresztül elemezték az egykori közösségek szociális viszonyait. Kiemelkedően sokan foglalkoztak a biológiai nemek vagy a szociális rétegek közötti bioszociális különbségekkel, és feltűnt az is, hogy a gyermekek életkörülményeinek kutatásában alkalmazott módszerek (például a nemmeghatározás peptid analízissel), lassan ugyanolyan intenzitásúak, gyakoriak, mint a korábban jelentősebb figyelmet kapott klasszikus, elsősorban felnőtt egyének patológiai vizsgálatának bemutatása. A “Funerary, mortuary studies” zárósorozatban színes képet kaptunk a hamvasztásos temetkezésekről, a barlangi környezetből vagy éppen bronzkori tömegsírokból feltárt emberi maradványokról.

Régészként talált-e inspirációt a konferencián a saját munkájához? Mi jelentette a legnagyobb élményt?
Anders Alexandra:
Főszervezőként nem tudtam úgy belemerülni a szakmai részbe, ahogy szerettem volna (az általam vezetett OTKA-projekt eredményeiről is Somogyvári-Lajtár Enikő MA-s hallgató számolt be), de nagy élményt jelentett ezt a sok embert itt látni a Trefort-kertben. Úgy vettem észre, igazán jól érezték magukat: nagyon gyorsan eligazodtak, megtalálták a számukra különösen érdekes programokat és embereket, kihasználták a campus nyújtotta lehetőségeket.  Nagy volt a zsivaj a kertbe kitett asztaloknál vagy a Könyvtár klubban még este is. Büszke vagyok az önkénteseinkre is, hatalmas lelkesedéssel dolgoztak. És ez a tudományos karrierépítés egyik első lépése! Örülök nagyon, hogy az ELTE ilyen sikeresen megszervezte és lebonyolította történetének legnagyobb nemzetközi konferenciáját. Biztos vagyok benne, hogy emberek százai gondolnak majd jó érzésekkel az itt töltött napokra. A tudományos eredmények, az itt szövődött kapcsolatok pedig a következő hónapokban, években lesznek majd láthatóak, cikkek, tanulmányok, együttműködések formájában. Az utóbbi nagyon fontos: ma már csak összefogással születhetnek jelentős eredmények, és ezek létrejöttében fontos szerepet játszanak a személyes találkozók, a konferenciák.

Görög Vilmos régész szakos hallgató a konferenciát beharangozó kisfilm narrátor főszereplője volt, majd önkéntesként is dolgozott a rendezvényen: „Körülbelül 30 magyar és 30 külföldi régésztársammal segítettük a rendezvény lebonyolítását. Nagyon sok embert megismertem a világ minden tájáról, spanyolokat, nigériaiakat, albánokat, kurdokat, szlávokat, izlandiakat. A konferencia angolul zajlott, de tanulgattuk a résztvevőkkel egymás nyelvét is. A legnehezebbnek egy nigériai törzs beszéde bizonyult, dallama és ritmusossága miatt. A mindennapi élet dolgai mellett közös hivatásunkról is órákon át beszélgettünk, kicseréltük eddigi szakmai tapasztalatainkat. Ezt nagyon élveztem. Azt is megfogadtuk, hogy a következő évben, Belfastban ott folytatjuk, ahol Budapesten abbahagytuk. Nekünk ELTE-seknek, akik otthonosan mozgunk az épületekben, a Trefort-kertben, rendkívüli volt látni, ahogy a közel kétezer régész fokozatosan magába szívja a BTK légkörét. A magam részéről igyekeztem minden felmerülő problémát megoldani, értékes tapasztalatokat szereztem, és készen állok hasonló méretű események segítésére."

Hogy érezte magát a konferencián? Mennyire volt elégedett a találkozóval a Szervezet elnökeként és magánemberként?
Bánffy Eszter
: Magam 2013 óta a Német Régészeti Intézet frankfurti intézetének igazgatójaként hivatalosan „németnek” számítok, de mindez jelentéktelenné vált, amikor a megnyitó beszédemet magyar nyelven kezdhettem, így: „Isten hozott Benneteket Budapesten!”. Ez volt az első olyan éves konferencia, amelyet teljes elnöki felelősséggel kísértem, és örömmel nyugtázhatom, hogy mindenki nagyszerű emlékekkel távozott. A helyszín maga, különösen az autómentessé tett Trefort-campus az árnyas fák alatti padokkal kitűnő választás volt. A Gólyavár is nagyszerű otthont adott a tarka könyv- és egyéb standok számára.

A konferenciára érkező vendégeket a Trefort-kertben Szűcs Zsuzsanna kerámikus szokatlan, felfüggesztett szobrai fogadták. 

Talán ezeknél is fontosabb, hogy a szekciók és bennük az előadások elsöprő többsége igen magas színvonalú volt, és biztos vagyok benne, hogy ezekből sok tanulmány, konferenciakötet születik hamarosan – részben épp az EAA monográfiasorozatában vagy a folyóiratunkban (European Journal of Archaeology). Ami pedig a kreatív, sörözés melletti ötletek jövőbeni megvalósulását illeti, talán még nagyobb lesz a közös projektekben mérhető hatásuk. Egyedül a hibrid (tehát egyszerre jelenléti és online) szekciók terén van még mit tanulnunk, ez jövőre talán már gördülékenyebben megy.

A legnagyobb meghatottsággal talán a rengeteg, sokféle nemzetiségű önkéntes fiatalról tudok beszélni. Ezek a diákok segítették a résztvevőket, közben tanultak az előadásokból, mi pedig egyszer nekik adjuk át a stafétabotot, az ő generációjuk jelenti az EAA jövőjét.

Röviden tehát úgy foglalhatnám össze az budapesti konferenciáról szóló benyomásaimat, hogy az méltó volt az EAA mértéke szerint, méltó volt évszázados régészeti hagyományainkhoz, a magyar régészeti eredmények bemutatása maradandó nyomot hagy a nemzetközi résztvevőkben, mindez pedig a hazai régészet és a hazai régészek erősödését szolgálja. Ez a magas mérce nem könnyíti meg a dolgunkat a 2023-as belfasti konferencia szervezése során…