Oltásra buzdít az MRK is

2021.09.15.
Oltásra buzdít az MRK is
A Magyar Rektori Konferencia arra kéri az egyetemi hallgatókat, oktatókat, kutatókat és munkatársakat, hogy – ha eddig nem tették volna meg – kérjék az oltást, éljenek a koronavírus elleni védekezés legfontosabb eszközével.

A szeptember 15-én kiadott közlemény emlékeztet rá: jellemzően az egyetemista korosztály a legmobilabb és a legtöbb személyes kapcsolatot teremtő korosztály, ezért körükben az átoltottság arányának növelésével nemcsak a jelenléti oktatás lehetőségét biztosíthatjuk, hanem azt is, hogy családi és baráti kapcsolatrendszerükben minimalizáljuk a vírus terjedését.

"A koronavírus járvány az elmúlt másfél évben nagy kihívások elé állította egyetemeinket: 2020 márciusában gyakorlatilag azonnal kellett átállniuk az online oktatásra, majd egy rövid jelenléti oktatással töltött időszak után az elmúlt tanév nagy részében szintén online, illetve hibrid oktatási mód volt jellemző. Bár az egyetemek és a főiskolák, valamint a hallgatók sikerrel oldották meg feladataikat, és álltak át az új oktatási és tanulási rendszerre, mégis egyértelműen állítható, hogy a jelenléti oktatás általában hatékonyabb, és különösen a gyakorlatigényes szakok esetében pedig nélkülözhetetlen. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a most elkezdett tanév egészében lehetőség legyen a jelenléti oktatásra, az oktatók és hallgatók szokásos munkarend szerinti személyes találkozásaira. Ennek érdekében növelnünk kell az oktatók és a hallgatók körében a beoltottak számát, tekintettel arra, hogy a magas átoltottsági arány az egyetemeken minden bizonnyal elősegítheti ezen célok elérését" – fogalmaznak.

A Magyar Rektori Konferencia (MRK) a teljes magyar felsőoktatási intézményrendszer képviseletét ellátó, az intézményvezetőkből álló testület. Mint arról korábban beszámoltunk, 2020 óta az ELTE rektora, Borhy László tölti be az MRK elnöki tisztségét. Az elmúlt hétvégén a testület a Soproni Egyetemen tartott plenáris ülést, ahol Merkely Bélát, a Semmelweis Egyetem rektorát választották meg egyhangú szavazással a szervezet társelnökének, aki személyesen is régóta kampányol a védőoltás nélkülözhetetlensége mellett.

Az ELTE vezetése is folyamatosan hangsúlyozza a COVID-19 elleni oltások fontosságát. Az ELTE Járványügyi Operatív Koordináló Testület legutóbbi tájékoztatójában is szerepel: az Egyetem valamennyi polgárától elvárja, hogy oltassa be magát a koronavírus elleni védőoltással. Ezt az elvárást indokolja az egyetemi közösség, magunk és családtagjaink, tágabb környezetünk iránti felelősség. Április végén pedig az ELTE Természettudományi Kar vezetősége kérte hallgatóit, hogy tudományos érveléssel barátaik, ismerőseik körében is hangsúlyozzák a védőoltások fontosságát, mert csak a széleskörű beoltottsággal tudunk úrrá lenni a jelenlegi pandémián.