Washington után ÁJK-s győzelem Hágában is

2019.05.27.
Washington után ÁJK-s győzelem Hágában is
Az ELTE Telders csapata május 25-én megnyerte a Hágában rendezett Telders International Law Moot Court Competition, a legnagyobb presztízsű és hagyományokkal rendelkező európai perbeszédverseny döntőjét. Az áprilisi Jessup-sikert követően a Telders bajnoki címmel az ELTE lett a világ első olyan egyeteme, amely ugyanazon évben mindkét perbeszédversenyt megnyerte.

A korábbi években az ELTE csapata már nyert egyéni díjat, valamint kiváló pontszámokkal jutott tovább a legjobb csapatok közé, azonban ez az első alkalom, hogy a magyar csapat a döntőben mérethette meg magát a 42 éves múlttal rendelkező versenyen és legyőzte a korábbi években többször is bajnoki címet szerzett University of Leiden csapatát. A magyar csapat tagjai: Balogh Dóra, Máté Dávid, Schultz Balázs és Tóth Franciska. (Bemutatkozásukat itt olvashatja.)

A Telders Nemzetközi Perbeszédversenyt immár 42. alkalommal rendezték meg Hágában, a Nemzetközi Bíróság épületében, a Béke Palota nagytermében. B. M. Telders (1903–1945) a legnagyobb tekintélyű 20. századi holland nemzetközi jogász volt, aki jogága és saját személyes értékei mellett a legsötétebb időszakokban is rendíthetetlenül kiállt. Ellenállásáért deportálták, Bergen-Belsenben halt meg 1945 áprilisában.

Az idei jogvita két fiktív állam között zajlott a hágai Nemzetközi Bíróság előtt. Az alapvetően államfelelősségi, emberi jogi és diplomáciai jogi kérdéseket felvető nagy futballmeccs-ügyben az alperes Brolin, egy nagyobb népességű, nagyobb területű állam csap össze a felperes Tenoviával, a kisebb népességű és területű, erős vallási hagyományokkal rendelkező állammal. 

A magyar csapat az elődöntők során Hollandia, Franciaország, Bulgária és Törökország csapatával mérkőzött meg, szombaton pedig a Béke Palotában a Giorgio Gaja (a Nemzetközi Bíróság bírája), David Re (a Libanoni Különleges Törvényszék bírája) és Maria Teresa Infante Caffi (Chile holland nagykövete) által alkotott bírói panel előtt mérethette meg magát az alperesi oldalon érvelve. A döntőt megnyerve az ELTE ÁJK csapata az első magyar csapatként diadalmaskodhatott a versenyen. Emellett az alperesi oldal elnyerte a legjobb alperesi szóbeli szereplésért járó első díjat, Tóth Franciska kapta a legjobb szónok díját, a csapat felperesi oldala pedig 7. helyezést ért el. 

A csapatot Kajtár Gábor adjunktus és Sulyok Katalin tanársegéd készítették fel – ők voltak a Jessup Team mentorai is. A Jessupon és európai megfelelőjén, a Teldersen különböző csapatok indulnak egy-egy egyetem képviseletében, a versenyekre a felkészülés egyidejűleg, több hónapon át intenzíven folyik, s a két eltérő jogeset más-más szakterület ismeretét igényli. A hatalmas igénybevétel és a nagy munkateher miatt rendkívül ritka, hogy ugyanazok az oktatók készítsék fel mindkét csapat tagjait. A Telders Team felkészítésében a Nemzetközi Jogi Tanszék két oktatóján kívül közreműködött Mordivoglia Clio (ügyvédjelölt, Baker&McKenzie) és Bazánth Barbara (gyakornok, Emberi Jogok Európai Bírósága) korábbi versenyző is.

A csapat támogatói a 2018/2019-es tanévben az Igazságügyi Minisztérium, az ELTE Tehetséggondozási Tanácsa, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara, az ELTE Hallgatói Önkormányzata és az ELTE Frank Ignác Alapítvány.


Korábban:

Szoros küzdelem a Telders Friendly-n
Jogászaink a Béke Palotában