Fórumot tartott az ELTE rektora

Mint azt korábban írtunk, az Egyetem stratégiájának közös alakítására invitálta az ELTE polgárait, oktatóit és hallgatóit a rektori vezetés: 2012. március 29-én 18 órától a jogi karon Mezey Barna rektor tartott kétórás fórumot a felsőoktatási változások egyetemi hatásairól és az egyetemi stratégia kidolgozásáról.

A Rektori Fórum témáit – a részvételi demokrácia szabályainak jegyében – a fórum résztvevői határozhatták meg, a jelentkezők mintegy 130 kérdést tettek fel. A beérkezett javaslatok alapján az Egyetem közvéleménye internetes szavazással választotta ki a legérdekesebb négyet a 12 témakör közül. (A témákhoz érkezett kérdéseket itt olvashatja.)


A szavazáson a témakörökre közel kilencszáz szavazat érkezett. Három témakör emelkedett ki a mezőnyből: a legtöbb szavazatot a finanszírozás kapta, ezt követte az oktatáspolitika és a pedagógusképzés. A többi téma közül közel egyenlő számú szavazatot kapott a kutatás, a hallgatók, a menedzsment, nyilvánosság, a felvételi – diploma, a karok, szakok és az oktatás – ezek közül a Fórumon negyedik témakörként a kutatás került terítékre. A Fórum, amelyen körülbelül 150 ELTE-s ült a hallgatóság soraiban, a négy témával egyenként félóra terjedelemben foglalkozott, teret hagyva a helyben megfogalmazódó véleményeknek, kérdéseknek és a vitának is.

A Rektori Fórum teljes hanganyaga letölthető az Első Pesti Egyetemi Rádió, az ELTE BTK-n működő közösségi rádió honlapjáról.

2012.03.30.