Császár Attila kapta a Polányi Mihály díjat

A Polányi Mihály Kuratórium 2013-ban az ELTE TTK Kémiai Intézet professzorának, Császár Attilának ítélte a Polányi Mihály díjat. A fiatal kutatói díjat Miskolczy Zsombor (MTA TTK Molekuláris Farmakológiai Intézet) kapta.

A Polányi Mihály (1891–1976) fiziko-kémikusról elnevezett díjat az MTA Kémiai Tudományok Osztálya 1994 óta ítéli oda azoknak a kémikusoknak, akik Polányi Mihály kutatás eredményei nyomán haladva jelentős kutatási eredményeket értek el a kémiai tudományok különböző területein. A díjat története során az ELTE TTK Kémiai Intézetének több kutatója és (volt) doktorandusza elnyerte, a fiatal kutatói díjat tavaly Czakó Gábor kapta.

Császár Attila vegyész, az MTA doktora (1998), az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára három évtizede nemzetközi szinten is kiemelkedő és elismert kutatója a kvantumkémiának, az elektron- és magmozgások elméletének, a molekulák szerkezetkutatásának, valamint a számítógépes molekulaspektroszkópiának. Az utóbbi években elért kiemelkedő kutatási eredményei közé tartozik a spektroszkópiai hálózatok elméletének kidolgozása és azok alkalmazása nagyfelbontású molekulaszínképek értelmezésére és asszignálására, a kvantumkémia negyedik korszakának definiálása és ennek kapcsán sokoldalú módszerfejlesztés a variációs alapú magmozgás számítások területén, illetve egyes egzotikusnak tekintett kémiai jelenségek (mint pl. az alagúthatás és a rezonanciák) vizsgálata. Az általa fejlesztett elméletek segítségével kiterjedt számításokat végzett gyakorlati szempontból is fontos tudományos problémákra, mint például a földi üvegházhatás megértése. Ennek kapcsán egy IUPAC Task Group keretében nagymértékben hozzájárult a víz izotopológjai spektrumainak részletes megértéséhez. Császár Attila eddig több mint 180 tudományos közleményt jelentetett meg, melyekre közel 5500 hivatkozás érkezett. H-indexe a hazai vegyészek között kimagaslóan magas, 42, a cikkeire érkező hivatkozások száma évente mintegy 650-nel emelkedik. 2011-ben jelent meg angol nyelven társszerkesztőként és szerzőként is jegyzett könyve, ,,Equilibrium Molecular Structures" címmel. 1997-ben elnyerte az Elsevier kiadó ,,Sir Harold Thompson" díját, 2010-ben a Svájci Kémiai Társaság hívta előadó körútra. Két tanítványa is elnyerte a Junior Príma díjat.

2013.02.21.