A Canvas-kurzusfelület tesztelése

Dr. Abonyi-Tóth Andor | 2021.06.24.
A Canvas-kurzusfelület tesztelése
Oktatóként bizonytalan abban, hogy kurzusa hogyan jelenik meg a hallgatók számára, tartalmaz-e esetleg hibákat? Tesztelje kurzusát az LMS eszközeivel!

A kurzus tesztelésének fontossága

A leggyakorlottabb oktatóval is előfordulhat, hogy az online kurzusának megvalósítása során hibát vét, emiatt a hallgatók nem pont azt látják a kurzusfelületen, mint ami az oktató eredeti szándéka volt. Sokszor az is bizonytalanságot szül, hogy nem vagyunk biztosak abban, hogy egy-egy beállítás hatása hogyan jelenik meg hallgatói oldalon. Emiatt érdemes megismerkednünk az LMS rendszer által biztosított tesztelési lehetőségekkel. A következőkben áttekintünk néhány tipikus hibát, majd megmutatjuk az ezekkel kapcsolatos tesztelési lehetőségeket.

Publikálással összefüggő hibák

Az oktató által vétett gyakori hibák egy része a publikálás elmulasztására vezethető vissza. Fontos tudnunk, hogy ameddig nem publikáljuk a kurzusunkat, illetve annak elemeit (pl. oldalak, hivatkozások), addig a hallgatói jogkörrel rendelkező résztvevők nem tudják elérni a kurzust, illetve annak egyes elemeit. Tipikus hibák a publikálásra vonatkozóan:

  • Nem publikáltuk a kurzust, így az hiába van feltöltve tartalommal, nem érik el a hallgatók.
  • Elfelejtettük publikálni az elkészített oldalt, kvízt stb., ezért az elérhetetlen a kurzusrésztvevők számára.
  • A modulban ugyan minden elemet publikáltunk, de magát a modult nem, ezért a hallgatók nem fogják azt látni a modulok között.

Hibás hivatkozások

A modulokba, illetve a tartalomoldalakba is gyakran helyezünk el külső linkeket. A webcímek begépelésekor, vagy azok nem megfelelő másolásakor sajnos előfordulhat, hogy hibát vétünk, ezért az adott hivatkozás nem fog működni.

Hibás válasz a kvízkérdésekben

A kvízkérdések feltöltése monoton, de nagy figyelmet igénylő munka, sok hibázási lehetőséggel. Gyakori hiba, hogy a kérdéseknél nem a megfelelő választ vagy válaszokat jelöljük meg helyesnek, így a kvíz hibás pontszámot eredményez.

Feladat kitűzése feltöltési lehetőség nélkül

Feladatok létrehozásakor figyelnünk kell arra, hogy amennyiben a hallgatóknak fel kell tölteniük valamilyen produktumot, akkor olyan feladattípust válasszunk, amely ezt lehetővé teszi. Ennek hiányában a hallgatók csak a feladat szövegét látják, feltöltési lehetőség viszont nem áll rendelkezésükre.

Tesztelési lehetőségek

A különböző LMS rendszerek más-más beépített tesztelési lehetőségeket biztosítanak az oktatók számára. A következőkben a Canvas LMS által biztosított lehetőségeket mutatjuk be. A korábban bemutatott hibák többsége könnyen azonosítható, ha a kurzust hallgatói nézetben tekintjük meg és teszteljük. Ehhez a Canvas LMS-ben a kurzus kezdőlapján élérhető Hallgatói nézet gombra kell kattintanunk!

1. ábra Hallgatói nézet a Canvas LMS-ben

A funkció kiválasztása után a képernyőt egy magenta szegély veszi körül, figyelmeztetve arra, hogy most nem oktatói szerepkörben tekintjük meg az oldalt.

2. ábra A Canvas LMS hallgatói nézete

Ebben a nézetben gyakorlatilag azt látjuk, amit egy beiratkozott hallgató is látna a felületből, sőt nem csak megtekinthetjük a kurzus elemeit, hanem feltölthetünk feladatokat, kitölthetünk kvízeket és így tovább. Vagyis ezen felületen meg tudunk győződni arról, hogy minden szükséges elem publikálásra került, illetve hogy a feladatok helyesen jelennek meg, illetve akár a kvízeket is megoldhatjuk, így kiderülhetnek az esetleges rögzítési hibák.

Amennyiben a kvízek kérdésbankból véletlenszerűen választanak kérdéseket, egy tesztelés nem elég ahhoz, hogy minden kérdés jóságát leellenőrizzük. Ezért tesztelési célból érdemes egy olyan kvízt elkészíteni, amely a kérdésbank összes kérdését beilleszti a kvízbe. Természetesen ezt a kvízt a későbbiekben törölhetjük.

A hallgatói nézetben feltöltött feladatok, illetve kvízek az osztálynaplóban is megjelennek, mégpedig a Teszthallgató nevű hallgatóhoz társítva. Amennyiben a Teszthallgató által végzett tevékenységeket alaphelyzetbe szeretnénk állítani, a Hallgató visszaállítása gombra kell kattintani a hallgatói nézetben. A nézet elhagyásához a Hallgatói nézet elhagyása gombot válasszuk ki!Nagyon fontos tudnunk, hogy a Hallgatói nézet úgy mutatja a kurzust, mintha az publikálásra került volna. Vagyis ezen nézetben nem látszik az az esetleges hiba, hogy a kurzus nem került publikálásra.

Ezért fontos, hogy a kurzus kezdőlapján győződjünk meg arról, hogy a kurzus publikált állapotban van

A Teszthallgató korlátai közé tartozik továbbá, hogy differenciált feladatkiosztásnál nem használható, tehát ha egy feladatot csak 1-1 hallgatónak, vagy a hallgatók egy csoportjának szeretnénk kiadni, akkor ezt a teszthallgatói nézetben nem tudjuk ellenőrizni.

A hibás linkek kiszűrésére is van beépített lehetőség a Canvas LMS-ben. Ehhez a Beállítások menüpontot kell kiválasztani, majd a Tartalomban lévő linkek ellenőrzése gombra kell kattintani. A hivatkozásellenőrzés megkezdése után a rendszer megvizsgálja, hogy van-e esetleg olyan hivatkozás, amely nem működik. Ha igen, akkor ezek listája megjelenik, ha nem, akkor pedig a „No broken links found” (Nem található törött hivatkozás) üzenet jelenik meg.

A Canvas LMS rendszer működéséről további információkat tudhat meg a Canvas kézikönyvből, a Gyakran Ismételt Kérdések listájából, valamint képzéseinken.