A startupok sikerének és bukásának nyomában

2024.05.21.
A startupok sikerének és bukásának nyomában
Milyen kompetenciák szükségesek ahhoz, hogy tízből ne csupán egy startup legyen eredményes? Mitől lesz jó egy vezető? Mire érdemes figyelni egy csapat összeállításakor? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a Hungarian Startup University Program vendégei az ELTE PPK-n.

A Hungarian Startup University Program (HSUP) Magyarország első felsőoktatási szintű startupkurzusa, amelynek elsődleges célja a vállalkozói szemléletfejlesztés. A hallgatók a két féléves kurzus során megismerhetik a startupok működését, a vállalatépítés folyamatát és innovatív gondolkodásmódot sajátíthatnak el. A HSUP programhét ELTE-s rendezvényén Szöllősi Szilvia intézményi HSUP-koordinátor részletesebben mesélt a program felépítéséről, és elmondta, hogy a kurzuson az idei félévvel együtt már több mint ezer hallgató vett részt. 

A program ismertetését követően Szathmári Edit, a Szervezet- és Vezetéspszichológia Tanszék oktatója Miért bukik el a startupok 90%-a? Egy kompetencia alapú megközelítés címmel mutatta be friss kutatási eredményeit. Emlékeztetett, hogy startupnak azokat a vállalkozásokat nevezzük, amelyek még nem rendelkeznek a befektetésre jutó nyereség mérésére alkalmas, ismételhető, skálázható üzleti modellel. Mint elmondta, a vállalkozások kiépítésének minden fázisában léteznek bukási tényezők: ezek külső (pl. pénzügyi problémák) és belső (pl. stratégiai problémák) okokra vezethetők vissza.

Varga Zoltánnal, Molnár Attilával, Németh Gergellyel, Szabó Zsolt Péterrel és Kiss Orhidea Edith-tel közös kutatás a startup csapatával kapcsolatos gondokra fókuszált: ezeket különösen fontos vizsgálni, hiszen viselkedéses szinten a többi bukási okban is megjelenhetnek. A kutatásban 50 startup bukástörténetét elemezték. Megállapították, hogy az információkeresés és az ügyfélorientáció hiánya gyakran hozzájárul a bukásokhoz. Ezek a kompetenciák az esetek 70, illetve 66 százalékában hiányoztak, ami rávilágít a startup csapatok összeállításának fontosságára és a fejlesztendő területekre.

Az esemény kerekasztal-beszélgetéssel zárult, melyet Nádasdy Zoltán, a Kognitív Pszichológia Tanszék oktatója moderált. Zsirai Viktória, a PPK volt hallgatója, aki 2023-ban a HSUP döntőjébe jutott, és Tudatosan jó nevű startupjával Social Impact Award-ot is nyert, az elhivatottság és a rugalmasság jelentőségére hívta fel a figyelmet. A résztvevők megegyeztek abban, hogy a sikerhez elengedhetetlen az ügyfélközpontúság és a rendszeres visszajelzéskérés, emellett hasznos lenne, ha már az iskolákban tanítanák a pénzügyi tudatosságot és az innovatív gondolkodást. 

Forrás: ELTE PPK