Dunavirágzás a National Geographic címlapján
Hogy a böglyök, szitakötők, vízipókok és a kérészek mára közeli ismerőseink lettek, akiknek sorsát együtt követjük figyelemmel, javarészt Kriska Györgynek köszönhető. Az ELTE Biológiai Intézet oktatójának szokatlan kutatásai nemcsak jelentős tudományos értékkel bírnak, hanem rendkívüli kreativitásról is árulkodnak. Szenvedélyes kutatókedvből például saját búvárpók-tenyészetet hozott létre, és erre alapozva több évig készített speciális akváriumi felvételeket a különös pók életmódjáról, melyeket maga által rendezett filmben mutatott be a nagyközönségnek.
Az édesvízi gerinctelenek nemzetközileg elismert szakembere pályája kezdetétől szívügyének tekinti kutatásai gyakorlati hasznosulását, környezetünk védelmét, és nagy fontosságot tulajdonít az ismeretterjesztésnek is. A dunavirágokkal egy évtizede kezdett el foglalkozni, s a fennmaradásukat segítő fénycsapda-megoldás 2019-ben vált valósággá a tótfalui hídon felszerelt fénysorompó képében. E kérészfajta különös életmódja most a National Geographic augusztusi számának címlapsztorija lett tollából, Potyó Imre gyönyörű fotóival illusztrálva.
A dunavirág védett kérészfaj, amely az 1960-as évek után évtizedekre eltűnt a Dunából a víz szennyezettsége miatt, később azonban visszatért. Ez a vízminőség javulására utal, ám időközben egy korábban nem vizsgált ökológiai csapdára is fény derült.
A dunavirág nyaranta, 3–4 hetes rajzási időszakában szaporodik alkonyat után. Ilyenkor az utolsó lárvaalak, a nimfa a vízfelszínre úszik, néhány perc leforgása alatt előimágóvá, majd szubimágóvá vedlik. Az előimágó, a kifejlett kérészhez hasonló, szárnyas alak újabb vedlés után válik ivarérett imágóvá. A kérészek idei rajzása a Rábán augusztus elején már megkezdődött, majd beindult az Ipolyon és utána a Dunán is.
A kifejlett dunavirág nem táplálkozik, levegővel pumpálja fel bélcsatornáját, potroha üvegszerűen áttetsző lesz. Fotó: Kovács Imre
A folyó közepén, folyásiránnyal szemben szálló kérésznőstények néhány kilométernyi repülés után leereszkednek a vízfelszínre, és lerakják hat-nyolc ezer petét tartalmazó petecsomóikat. A peték lefelé sodródnak, elérik a mederaljzatot, és ott a következő év tavaszán kikelnek a lárvák. A dunavirág nőstényeinek jelentős hányada, olykor nem kevesebb mint fele szűznemzéssel szaporodik. Nem párzanak hímekkel a kibújásuk után, megtermékenyítetlen petéket raknak le, azokból pedig csak nőstények kelnek ki.
A kérészpetékből kikelő lárva néhány hónapos fejlődése során tizenötször-tizenhatszor vedlik. A kérészlárvák biomasszája a folyókban jelentős lehet, akár az árvaszúnyoglárvákét is meghaladhatja, ennélfogva igen fontos haltáplálék. A kérészek repülését irányító folytonos optikai jel, a Duna tükréről visszaverődő vízszintesen poláros fény a hidak előtt egyszeriben eltűnik a víz felszínén megjelenő hídtükörkép miatt. Repülésvezérlő iránytűjüket elveszítve a kérésznőstények hatalmas tömegben torlódnak össze a híd előtt, és sokaságuk egyre gyarapodik. Mivel a mesterséges fények erősen vonzzák őket, az irányt vesztett állatkák a víz felszínét elhagyva fölrepülnek a híd lámpáihoz. A millió kérész örvénylő táncba kezd odafönt, majd egy idő után halálosan kimerülve leszállnak az útra, kitojják petecsomójukat, és elpusztulnak.
Éjszakai csúcsforgalom a tahitótfalui hídon. Fotó: Kriska György
Azzal, hogy becsapják a kérészeket, a mesterséges fények súlyos, esetenként több milliárd forintra rúgó természetvédelmi kárt okoznak, megtévesztő hatásukat a Duna anyagforgalma és élővilága is megsínyli. Emellett egy új típusú veszéllyel is számolni kell: a hidakon elpusztult, eltaposott kérésztetemek csúszóssá teszik az utat, veszélyessé a kerékpáros és autós közlekedést.
Vergődő dunavirágok a Tildy Zoltán hídon a fénysorompó felszerelése előtt. Fotó: Bilek Ferenc
Az Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézet és az ELTE Környezetoptika Laboratórium kutatói nemrégiben kidolgoztak egy módszert, amellyel a kérészpusztulás jelentősen csökkenthető azokon a kivilágított helyeken, ahol közlekedésbiztonsági okokból nem lehet lekapcsolni a fényforrásokat. A megoldás kulcsa a vízfelület fölött elhelyezett fénysorompó, pontosabban annak lelke, a híd pillérére folyásirányban felszerelt és a folyó tükre felé irányított két erős, kék fényű reflektor. A fénysorompó „túllicitálja” a közvilágítás lámpáit, magához vonzza a hídhoz érkező kérészeket, nem hagyja, hogy rossz irányba csábuljanak. Így a hemzsegő nőstények zöme a víznél marad, nem a talajon, az aszfaltúton pusztul el, petéi annak rendje-módja szerint a vízbe kerülhetnek.
A kérészvédő fénysorompó prototípusa működés közben Rábahídvégen. A lámpák előtt és a vízfelszínen fehér kérésztömeg látható. Fotó: Potyó Imre / National Geographic
Világviszonylatban elsőként a tahitótfalui Tildy Zoltán hídon épült ki ilyen kérészvédő fénysorompórendszer 2019 tavaszán Kriska György és kutatótársai munkájának köszönhetően. A 2019-es dunavirágrajzások során gyűjtött adatok kiértékelésével kapott eredmények rendkívül biztatóak, most azt vizsgálják a szakemberek, hogy milyen színű fények, a fényspektrum mely tartományai csábítják, terelhetik legjobban a dunavirágot. (A rajzásról 2017-ben dokumentumfilm készült az ELTE kutatóinak közreműködésével, amely első helyet nyert a III. Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon.)