Használatba került fejlesztés kapta idén az ELTE innovációs díját

2023.11.30.
Használatba került fejlesztés kapta idén az ELTE innovációs díját
Az Egyetemi Innovációs Testület Kardos József és Micsonai András fehérjevizsgáló módszerét ítélte 2023 legjobb egyetemi fejlesztésének, a BeStSelt az orvosiműszer-gyártásban piacvezető JASCO már idén alkalmazza.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2009-ben alapította az ELTE Innovatív Kutatói Díjat, hogy elismerje azon munkatársait, akik egyetemi kutatómunkájuk eredményeként jelentős és hasznosítható szellemi terméket hoztak létre. A díjazottak a hazai egyetemekre jellemző alapkutatás túlsúlyát munkájukkal az alkalmazott kutatás, illetve kísérleti fejlesztés irányába viszik, fejlesztéseik figyelembe veszik a hasznosíthatóság szempontjait és a piac elvárásait. A díjat minden évben az egyetem innovációs napján adják át, a rendezvény ünnepi pillanataként. 

Az Egyetemi Innovációs Testület a díjat 2023-ban Kardos Józsefnek és Micsonai Andrásnak ítélte BeStSel nevű fehérjeszerkezet-vizsgáló módszerükért és a hasznosítás érdekében tett sikeres erőfeszítéseikért. A kitüntetést Micsonai Andrásnak az ELTE november 29-i Innovációs Napján Darázs Lénárd általános rektorhelyettes adta át.

Az ELTE Biokémiai Tanszék kutatói BeStSel (Beta Structure Selection) néven új módszert fejlesztettek ki, amely a korábbi algoritmusoknál jóval pontosabban képes megbecsülni a CD spektrumból a fehérjék másodlagos szerkezetét és foldját. Szoftveres találmányuk ipari alkalmazására az ELTE 2022 decemberében hasznosítói megállapodást kötött a Jasco Corporation-nel, amely a világ egyik legjelentősebb laboreszköz-gyártója. A megállapodással a japán vállalat kizárólagos gyógyszeripari felhasználói jogot szerzett arra, hogy készülékeiben az ELTE-s alkotók által kifejlesztett, fehérjék térszerkezetét előre jelezni képes algoritmust használja. A feltalálók proaktív módon maguk hozták a szerződő ipari partnert külföldről, sőt a hasznosítói szerződés tárgyalását is jelentősen segítették. 

Kardos József 1993-ban végzett biofizikusként az ELTE Természettudományi Karán, majd 2001-ben ugyanitt szerezte meg PhD-fokozatát. Tudományos pályáját az MTA Enzimológiai Intézetben kezdte, majd az Oszakai Egyetem Fehérjekutató Intézetében dolgozott posztdoktorként. 2004-től az ELTE Biokémiai Tanszék adjunktusa, 2014-től az ELTE NAP Neuroimmunológiai Kutatócsoport vezetője. A díjjal idén másodszor ismerik el munkáját, 2022-ben Molnár Tamással együtt díjazták a neurodegeneratív betegségek kutatását segítő módszertani fejlesztésükért. 

Micsonai András 2010-ben szerzett biológus diplomát molekuláris biológia alszakirányon az ELTE Természettudományi Karán. PhD fokozatát 2016-ban nyerte el szerkezeti biokémiából Kardos József témavezetésével. 2016-tól tudományos munkatárs előbb a NAP Neuroimmunológiai Kutatócsoportnál, később a Biokémiai Tanszéken, 2021 óta adjunktus. 2020-ban Az ELTE Ígéretes Kutatója elismerést kapta, 2022-ben pedig az ELTE Egyetemi Kiválósági Alap támogatásával alakíthatott kutatócsoportot.

 A díj korábbi nyerteseiről az alábbi oldalon olvashat.