Lovász László 70

Lovász László, az ELTE Matematikai Intézetének professzora 1948-ban született Budapesten. Matematikus diplomáját 1971-ben vette át az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, 1978-ban nevezték ki egyetemi tanárnak. Először 2014-ben lett az MTA elnöke, majd 2017 májusában újraválasztották, így 2020-ig tölti be mandátumát a szervezet élén.
Kutatási területei a kombinatorika és a gráfelmélet, illetve ezek alkalmazásai a számítógép-tudomány és az operációkutatás területén. Erről is beszélt 2017-ben az ELTE Alumni „ELTE Sikerek” sorozatának nyitóelőadásában.
Egyetemünk egyik legjelentősebb – az 1635-ös alapításnak emléket állító – ünnepén, a Pázmány-napon a gráfelmélet ötven évét foglalta össze 2014-ben, bemutatva, hogyan lettek komolytalannak tartott fejtörők a modern matematikatudomány meghatározó fejezetének kiindulópontjai. A gráfok írják le, modellezik az egyre több területen, a természettudományok mellett például a társadalomtudományokban is felismert hálózatokat. Abban segítenek, mondta 2011-ben a Gólyavári Esték sorozatban, hogy
"a világot egyfajta hálózatként értelmezzük, így teljesebben megismerjük”.
2007-ben Bolyai-díjban, 2008-ban Széchenyi-nagydíjban részesült. A nagy nemzetközi díjak közül a Kiotó-díj és a Wolf-díj birtokosa, és tagja az Amerikai Tudományos Akadémiának is.
A professzor a „Persze, hogy az ELTE-re jártak” című sorozatunkban is mesélt gazdag életpályájáról, a tanítás és a kutatás öröméről, külföldi sikereiről, a pályáját elismerő díjakról és az úton őt elindító tanáregyéniségekről. A videóból azt is megtudhatjuk, mennyire fontos számára a tudomány szeretete, a szorgalom és mások munkájának elismerése.