Zöld úton

2021.12.09.
Zöld úton
Kerekasztal-beszélgetést rendeztek az Egyetemi Könyvtárban a környezetvédelemről, a fenntarthatóságról, hazánk és az ELTE ilyen irányú erőfeszítéseiről.

A „Magyarország zöld úton jár!” konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében rendezett 2021. december 8-i beszélgetés résztvevői Steiner Attila, az Innovációs- és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára, Király Nóra, a konzultáció létrejöttében kulcsszerepet játszó Zöld Követ Egyesület elnöke, Darázs Lénárd, az ELTE általános rektorhelyettese, valamint az egyetem hallgatói voltak, a moderátor Balázs Dóra, az ELTE marketingkommunikációs munkatársa. A másfél hónapja zajló egyetemi látogatások fő célja a hallgatók aktív bevonása a párbeszédbe a jövőjüket közvetlenül érintő környezetvédelmi kérdésekről, illetve arról, hogy miként járulhat hozzá az egyetemi közösség a környezet védelméhez és a zöld átmenethez. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tartott eseményen a hallgatók aktív résztvevőként vetettek fel újabb és újabb témákat Kína szerepétől az atomhulladék kezelésén át az ipari szereplők felelősségéig.

Steiner Attila államtitkár a beszélgetés elején emlékeztett arra, hogy már az EU-ban is érezzük a klímaváltozás hatásait, a vizsgálatok szerint a Kárpát-medence az átlagnál jobban kitett a kellemetlen következményeknek, így konkrét terveket dolgoztak ki az ártalmak csökkentésére, a parlament elfogadta, hogy 2050-re Magyarországnak klímasemlegesen kell működnie. Az azonnali cselekvések három területre öszpontosítanak: a villamosenergia-szektorra, az elektromos közlekedésre és a hulladék-újrahasznosításra. 2030-ra az áram 90%-át széndioxid-mentesen akarják termelni, amiben nagy szerep jut az atomenergiának és a megújuló energiának, elsősorban a napenergiának, amelyhez kedvezőek hazánk adottságai. Jelenleg a magyarországi napelemek kapacitása már meghaladja a paksi erőműét, a cél, hogy annak háromszorosa legyen. A dízelolaj és benzin helyett árammal működő járművek elterjedését a lakossági gépjármű-vásárlás támogatásán túl nagy buszvásárlási program szolgálja, a következő 2-3 évben 1100 buszt cserélnek elektromosra, elsősorban a nagyvárosokban. Fontos, hogy a hulladékra erőforrásként tekintsünk,

a körforgásos gazdaság lényege éppen a hulladék visszavezetése a gazdaságba,

amit országosan egységes hulladékgyűjtési rendszer kialakításával segítenek, az illegális hulladéklerakás visszaszorítására pedig egy bejelentő applikációt is létrehoztak. Steiner kérdésekre válaszolva több más kezdeményezésről is beszámolt, mint például a műanyag üvegek visszaválthatóságának újbóli bevezetése vagy az a vállalás, hogy a jelenlegi 22%-ról 27%-ra növelik az erdők területét. Elmondta: Európa a széndioxid-kibocsájtás mindössze 8%-áért, és Magyarország ennek is csak 1%-áért felel, mégsem dőlünk hátra, a megoldandó problémákra gazdasági innovációs lehetőségként is tekintünk.


Steiner Attila

Darázs Lénárd, az ELTE általános rektorhelyettese kifejtette, a klímaváltozás globális problémájára globális megoldások kellenek, de emellett fontos, hogy az országok és a kisebb szervezetek, akár az egyetemek is koncentrálják az ilyen erőfeszítéseiket. Hangsúlyozta, hogy

az ELTE érzi a felelősségét a fenntarthatóság ügyében,

majd áttekintette az ELTE ilyen irányú kezdeményezéseit. Az egyetem Intézményfejlesztési Tervének is fontos része a klímavédelem, minden kar oktatási portfóliójának része a fenntarthatóságra nevelés, az ELTE priorizálja, kiemelten támogatja az ilyen irányú kutatásokat. Elkötelezettségünket mutatja a CHARM-EU nevű európai egyetemi szövetség is, amelynek az ELTE alapító tagja a Barcelonai Egyetem, a Montpellier-i Egyetem, a Trinity College Dublin, és az Utrechti Egyetem mellett. Ez a szövetség eredetileg fenntarthatósági fókusszal jött létre, idén indított első mesterképzése is „A fenntarthatóság globális kihívásai” nevet viseli.

Az ELTE aktívan részt vesz az UNI-ECO nemzetközi projektben is, amelynek célja beépíteni a társadalmi és a környezeti fenntarthatóságot a modern egyetemi létbe, fenntarthatóvá tenni a campusokat és támogatni a hallgatókat és dolgozókat a fenntarthatóvá válásban. Az egyetemi közösség is hozzájárul az intézmény "zöldítéséhez": az ELTE Együtt a Környezettudatos Szemléletért (ELTE EKSZ) önkéntesei nélkülözhetetlenek az egyetemi szelektív hulladékgyűjtésben, a campusok zöld felületeinek a biodiverzitás megőrzését szem előtt tartó gondozásában és a hallgatók, dolgozók általános szemléletformálásában, közösségformáló események szervezésében és lebonyolításában. Darázs Lénárd emlékeztetett: az ELTE elmúlt években lezajlott infrastrukturális fejlesztései (pl. a nyílászárók cseréjével, napelemek telepítésével) is mind az egyetem energiahatékonyságának növelését szolgálták. Kérdésre válaszolva megemlítette azt is, az ELTE vezetésével működő Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium (TINLAB) is kiemelt tématerületként kezeli a környezeti szempontú társadalmi innovációkat.


Darázs Lénárd

Király Nóra, a Zöld Követ Egyesület elnöke elmondta: az egyesület célja közel vinni a környezetvédelmet az emberekhez, a hétköznapok részévé tenni olyan egyszerű változásokkal, mint a szelektív hulladékgyűjtés, a vászonszatyrok vagy például PET-palackok helyett kulacsok használata. Közismert, hogy egyre többen küzdenek úgynevezett klímaszorongással, ezeket az energiákat szeretnék pozitívba fordítani. Mozgalmuknak két pillére van, az egyik a családosokra fókuszál, mivel tapasztalataik szerint a szülői, elsősorban az anyai szerep fogékonnyá tesz a jövőnket meghatározó problémákra, a másik pedig a Planet Z törekvés, amelynek célja, hogy a 13–25 éves korosztályt, a középiskolásokat és az egyetemistákat a hétköznapi környezetvédelem irányába terelje.

A „Magyarország zöld úton jár!” konzultációs kérdőíve december 31-ig tölthető ki; mindenki elmondhatja, mit gondol a környezetvédelem legfontosabb kérdéseiről: többek között az illegális hulladéklerakatok felszámolásáról, a megújuló energia népszerűsítéséről, vagy a zöldenergia közlekedésben való használatáról. Az online kérdőív kitöltése csak pár percet vesz igénybe.

Videós tudósításunk: