Pázmány-nap

Pázmány-nap
05/09

2014. május 09.

ELTE Aula Magna (1053 Budapest, Egyetem tér 1–3. I. emelet)

05/09

2014. május 09. -

ELTE Aula Magna (1053 Budapest, Egyetem tér 1–3. I. emelet)


Az ELTE Szenátusa 2014. május 9-én a hagyományoknak megfelelően ismét ünnepi közgyűlést tart az Aula Magnában az Egyetem Pázmány Péter általi, 1635-ös alapítására emlékezve.

11:30-kor kerül sor Pázmány Péter érsek szobrának felavatására az Egyetem téren.

A Pázmány-előadást minden évben az Egyetem egyik kiemelkedő eredményeket elért professzora tartja saját kutatási területéről, idén Lovász László, az ELTE TTK Matematikai Intézetének egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia frissen megválasztott elnöke ad elő „A gráfelmélet 50 éve: fejtörőktől a tudomány alapjaihoz” címmel 15 órakor az Aula Magnában.

Ezt követően doctor et professor honoris causa címek adományozására kerül sor. Az idei év új ELTE-s díszdoktorai Paolo Aureliano Becchi, a Genovai és Luzerni Egyetem professzora, Robert John Weston Evans, az Oxfordi Egyetem professzora, Viktor Lechta, a Trnavai Egyetem professzora, T. Sós Vera, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzora és a Magyar Tudományos Akadémia professor emeritája, valamint Heinz-Elmar Tenorth, a Humboldti Egyetem professor emeritusa.

Az ülésen közreműködik az ELTE BTK Zenei Tanszék vegyes kórusa, vezényel: Mindszenty Zsuzsánna főiskolai docens. 

A díszdoktorokról:

Paolo Aureliano Becchi a Genovai Egyetem és a Luzerni egyetem Jogi Karának professzora. A német jogtudomány eredményeinek ismert közvetítője, értelmezője hazájában. A felvilágosodás kori jogfilozófia és a bioetika terén könyveivel, konferencia-előadásaival jelentős nemzetközi hírnevet szerzett. Hegel tanulmányozása tudományos pályafutását napjainkig végigkíséri. Hegel fordításai és elemzései az olasz jogfilozófiai élet kiemelkedő teljesítményei. Becchi tudományos és oktatási kapcsolatai az ELTE jogi karával egy évtizedre nyúlnak vissza, rendszeresen tartott előadást és doktori kurzust hallgatóinknak jogtörténeti, jogfilozófia témákban. 2014. május 8-án Cyberspace und Demokratie. Wie das Internet Welt und Politik verändert? címmel tartja díszdoktori előadását az ÁJK-n.

Robert John Weston Evans történészprofesszor az utóbbi években az Oxfordi Egyetemen az Oriel College tanára és a modern történelem Regius Professora volt. Munkásságának középpontjában a Habsburg Birodalom 1526 és 1918 közötti története áll, a magyar történelem egyik legismertebb és legtekintélyesebb külföldi kutatója. Tanulmányaiban különös figyelmet szentel a nyelv szerepének a történelmi fejlődés során. Jelenleg elsősorban Magyarország 1740–1945 közötti történetével foglalkozik. Oxfordban jelentős magyar kört épített fel, kiterjedt támogatást adott a Nagy-Britanniába látogató magyar kutatóknak, egyetemi hallgatóknak, 1987-ben támogatta az oxfordi Magyar Társaság létrehozását és annak működését mindvégig segítette. „Az első világháború keletkezése új megközelítésben” című díszdoktori előadását „A háború, amely megszüntet minden háborút” című rendezvény részeként tartja 2014. május 8-án a BTK-n.

Viktor Lechta a szlovákiai logopédus-képzés megteremtője, a pozsonyi orvostudományi egyetem klinikai logopédus-képzésének létrehozója, a szlovák gyógypedagógiai társaság alelnöke. Pályafutása során vendégprofesszora volt a budapesti, a müncheni, a bécsi, a krakkói és a prágai egyetemnek. 2006-tól a Nagyszombati Egyetem neveléstudományi tanszékének professzora. Kutatási területei között az atipikus nonverbális viselkedés, a kommunikációs képességek zavarainak diagnosztikája, a beszédzavarok integratív terápiája, az inkluzív nevelés elmélete és gyakorlati megvalósításának feltételrendszere szerepelt. Egyetemista korától kezdve szoros kapcsolatot ápolt a magyar gyógypedagógiával. 2014. május 8-án A beszédfolyamatosság zavarai (diszfluencia) felnőttkorban – a differenciáldiagnosztika lehetőségei a logopédiában címmel tartja díszdoktori előadását a BGGyK-n.

T. Sós Vera 1952-ben szerzett diplomát az ELTE-n, 1987-ig az Analízis I Tanszék oktatója, az utolsó 5 évben tanszékvezetője volt. Jelentős szerepet játszott az 1961-ben létrehozott matematikus szak struktúrájának és tárgyainak kialakításában. Évtizedekig oktatott bevezető analízis főkurzusokat matematikusoknak, fizikusoknak illetve matematika tanároknak. Oktatási szemlélete, egyénisége rajongva tisztelt, legendás oktatóvá tették. Egyetemi jegyzetei, könyvei a mai napig nélkülözhetetlenek az ELTE-n folyó matematika oktatásban. Kutatómunkáját elsősorban a számelméletben és a kombinatorikában végzi. Jelenleg a világon a kombinatorika egyik legismertebb kutatója. 2014. május 8-án Rend, rendezetlenség és ami közöttük van címmel tartja díszdoktori előadását a TTK-n.

Heinz-Elmar Tenorth a berlini Humboldt Egyetem tanszékvezető professzora, 2003-tól emeritált professzora, a neveléstudomány nemzetközi hírű, iskolateremtő személyisége, szakterülete a történeti pedagógia. Közel két évtizedes szakmai együttműködés köti az ELTE-hez, a közös kutatómunka a neveléstudomány tudománytörténete mellett különböző pedagógiai történeti antropológiai témákra, valamint a tanári professzió összehasonlító történeti-pedagógiai vizsgálatára irányult. Tenorth professzornak jelentős szerepe volt a tanszéken folyó nemzetközi recepciós hatásokra fókuszáló neveléstudomány-történeti kutatások módszertani megalapozásában is. 2014. május 8-án Tényekre alapozott oktatáskutatás versus pedagógia mint kultúratudomány – egy újabb „paradigmaharc” a tudományos pedagógiában címmel tartja díszdoktori előadását a PPK-n.

Meghívó

Időpont: 2014. május 9. 15:00
Helyszín: ELTE Aula Magna (1053 Budapest, Egyetem tér 1–3. I. emelet)