„Olyan szakmákra képezzük a diákokat, amelyek ma még nem is léteznek”

Az Independent Media Education Center gyakorlati képzései 2016 tavasza óta elérhetők a Média és Kommunikáció Tanszéken. A kurzus vezetői szerint ez a nyitás forradalminak számít a kommunikációs képzések között.  Miben áll a forradalom?
A kurzust eredetileg olyan gyakorló munkavállalóknak hirdették meg, akik a saját marketing és PR-tudásukat szerették volna frissíteni, gyakorló szakemberek segítségével. Eredetileg a képzés néhány elemét szerettük volna a kommunikáció alapszak kurrikulumába beépíteni, azonban sokkal több hallgató érdeklődött a szabadon választható, kreditpontos tanegységek iránt, mint ahány helyünk volt, így az első félévben 70 hallgatónk „versenyzett” a 12 helyért – a legjobbak rendkívül kedvezményes áron vehetnek részt az IMEC gyakorlati képzésein. Deutsch Tamás – aki most a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos – kabinetjéből már láttunk olyan jelzést, hogy ez a kezdeményezés az ipari partnerek, valamint a bölcsész- és társadalomtudományok összekapcsolásának egyik pozitív példája.

A Tanszék kurzuslistáján rengeteg gyakorlati kurzus szerepel, külső óraadókkal – jóval több, mint néhány évvel ezelőtt.
Azt hiszem, hogy az előbb említett forradalom talán inkább akkor kezdődött, amikor az egyik nyáron az egész tananyagot átdolgoztuk a kollégákkal. A tanterv-átalakítás egyik legfontosabb eredményeként az alapképzésen elérhető, eddig csak rádiózással és televíziózással kapcsolatos mesterségórák körét többek között digitális történetmondás, digitális intézményfejlesztés és fotózás szakirányokkal bővítettük. A média-közgazdaságtannal kapcsolatos órákat például az Ogilvy & Mather, a PR-es kurzusokat a Magyar Marketing Szövetség szakemberei tartják. A változtatás ugyanakkor nem jelentette azt, hogy a Tanszék profilját erősen meghatározó, társadalomtudományi-elméleti előadásokat tömegével „kiejtettünk” volna, sokkal inkább átdolgozásról volt szó. A mesterképzés két szakiránya így rendkívül erős alapot jelent mind a tudományos kutatói, mind a szakmai-gyakorlati vonal iránt érdeklődőknek. A Tanszéken jelenleg elérhető csaknem 120 tanegység közel felét 9 és fél főállású kollégánk tanítja, a többit külső oktatók segítségével oldjuk meg, hozzáteszem, hogy rengeteg szívességgel – ez azért hosszú távon nem biztos, hogy fenntartható.

Második éve vezeti a Tanszéket, milyen célkitűzésekkel vette át?
Először összeraktam egy grafikont, amelyiken az látszott, hogy a mesterképzésen némileg csökken a saját, ELTE-s diákjaink száma – ez viszonylag egyértelmű üzenetnek látszott, hogy át kell gondolnunk, hogy mit szeretnének a hallgatók kapni az itt töltött évek alatt. Az elmúlt években a trend megfordulni látszik, a húsz felvehető hallgatónk közül tizenheten ELTE-sek voltak az alapképzésen is, ennek nagyon örülünk. Fontos alapvetésem volt az is, hogy volt hallgatóink közül többen jöjjenek vissza és tartsanak nálunk órákat azokon a területeken, amelyeken ők dolgoznak a mindennapokban. Rengeteget szervezünk, egyeztetünk, de sok kicsi sokra megy, úgyhogy megyünk tovább ezen az úton.

A hallgatók rendkívül aktívak a Tanszéken, számos projektben és kutatásban vesznek részt az oktatókkal közösen.
Valóban, ezt a kollégákkal erősen szorgalmazzuk is. A Müllner András által vezetett Romakép Műhely mellett a hallgatók például a szólásszabadsággal kapcsolatos fesztivált szerveznek Hermann Veronikával, de ezek mellett számtalan olyan esetet említhetnék még, amelyeknél

a diákok valódi projekteken tanulnak meg nagyon fontos gyakorlati készségeket.

A korábbi években elindultak már ezek a kezdeményezések: az Asimov Alapítvány, a Független Médiaközpont és a Google „Adattal az újságírásért” címmel 2015 őszén közös programot indított, amelyben Tanszékünk is részt vett a Pécsi Tudományegyetemmel közösen, egy másik, szövegvizualizációs kísérletben a MOME hallgatóival és oktatóival működtünk együtt. Az előző félévben a Bécsi Egyetemmel volt közös pályázatunk a digitális szólásszabadság témakörében, most is folyamatosan pályázunk. 

Az Egyetem három karán indultak start-upokkal kapcsolatos, szabadon választható kurzusok (SIMpLe Projekt), a bölcsészkari kurzust Ön vezeti. Miért fontos és hogyan lehet a nem üzleti képzésben részt vevő hallgatók vállalkozói ismereteit és képességeit fejleszteni?
A korábbi félévben volt két szabadon felvehető kurzusom, akkor még Start-up bölcsészeknek címen futott: azt játszottuk, hogy start-upot csinálunk, volt pitch, hívtunk üzleti befektetőket, egy-két hallgató az egyetem innovációs versenyein is indult. A hallgatók szuper dolgokat csináltak, és nem is a szokásos start-up ügyekben, hanem összekapcsolták a társadalmi ügyeket a dizájnnal és az informatikával, iszonyú érdekes volt. A Bergeni Egyetem és az ELTE közös projektjébe így kerültem, hiszen volt már némi előzménye annak, hogy start-upokkal foglalkoztunk a diákokkal. A mostani projekt egy norvég, vállalkozásokat támogató szoftverrel van összekapcsolva, a bölcsészkaron induló képzést huszonöt hallgató tudta felvenni az ELTE-ről. A projektből hosszú távon nagyon sokat nyerhetünk: a tapasztalatok alapján létre lehetne hozni egy egyetemi digitális játszóteret, amely kvázi olyan ötletbörzeként funkcionálna, amelyben az emberek könnyen találnának partnereket programjaikhoz. Az egyik vesszőparipám, hogy – pontosan az ilyen projektek kapcsán – megértessem a döntéshozókkal és az emberekkel is, hogy

a bölcsészekre igenis szükség van a posztindusztriális társadalmakban, és műveletlenség azt állítani, hogy ez nem így van. 

Az ELTE Tehetséggondozási Tanácsának legutóbbi kiírásán nyert pályázatuk: négy hallgató részvételével zajlik az „Online és offline kommunikációs felületek az egyetemi szervezetfejlesztésben” program. Miről van szó pontosan?
Eredetileg szociológus vagyok, régebben is csináltam már számos közösségfejlesztő programot, és évek óta az érdekel, hogy hogyan tudjuk a hallgatókat úgy motiválni, hogy a saját közösségüket formálják. Az egyik PhD-hallgatónk, Szemerey Samu a kérdést az építészet és az antropológia felől közelíti meg, így elkezdtünk közösen gondolkozni. Egy korábbi, Mit tudsz ház? elnevezésű kurzuson azt jártuk körbe, hogy kik vagyunk mi, honnan jövünk, milyen értékeink vannak itt a Tanszéken. Erre a munkára alapozzuk a mostani projektet, azt vizsgáljuk, hogy egy velünk egy szinten lévő karon és egyetemen hogyan építenek brandet, hogyan fejlesztenek közösséget, milyen kontextusokkal dolgoznak, milyen követendő nemzetközi példákkal találkozunk. Ezek az egyetemi és hazai pályázatok rendkívül fontosak nekünk, egyelőre még nem reális, hogy egy nemzetközi nagy pályázatot önállóan inicializáljunk. A Tanszéken egyébként fut két OTKA-kutatás is, az egyik lakásügyekkel és jelzáloghitellel kapcsolatos kérdésekkel, a másik a szocializmus film- és társadalomtörténetével foglalkozik.

Ha a Tanszéket, a tanszéki munkát három szóval kellene jellemeznie, melyeket választaná?
Ezt a kérdést viszonylag gyakran felteszik nekem és mindig azt mondom, hogy mi olyan szakmákra képezzük a diákokat, amelyek még akkor nem is léteznek, amikor ide járnak egyetemre. Az egyik volt hallgatónk például youtube-csatornák menedzselésével foglalkozik, erre a „munkakörre” néhány éve még nem is volt szükség. A másik fontos szempont a tudományé, a kutatásé: azok a diákok, akik eltökéltek, tehetségesek és eléggé szorgalmasak, a kutatói létben is megtalálhatják a számításukat. Dolgozunk azon is, hogy egyre több nemzetközi diákunk legyen: a mesterképzésre idén meg is érkezett az első kínai hallgatónk.