Hírek, felhívások (archívum)

"ELTE Sikerek": Winkler Márta

11/21

2018. november 21. 18:30

ELTE Aula Magna (1053 Budapest, Egyetem tér 1–3.)

11/21

2018. november 21. 18:30 -

ELTE Aula Magna (1053 Budapest, Egyetem tér 1–3.)


Az ELTE falai közül kikerült, ismert személyek beszélnek munkájukról, sikereikről és ELTE-s kötődésükről azon az előadássorozaton, amelyet "ELTE Sikerek” címmel rendez az ELTE Alumni Központ. A sorozat következő előadója Winkler Márta pedagógus, a Kincskereső Iskola alapító igazgatója. Az esemény a jelen tanévben 150 éves jubileumát ünneplő TÓK rendezvénysorozatai közé is szépen illeszkedik.

Winkler Márta gyerekkori élményei mintájára alapította iskoláját, az iskola számára alkotó és teremtő műhely. Vidámságot, mozgást, színes életvitelt, életritmust kívánt az iskola mindennapi életébe beleszőni; kiművelni és az évek során szokássá érlelni a gyerekekben az öröm képességét, ahogy azt az ő szülei tették vele. Emellett a gyerekekben felfedezett lehetőségeket, "indításaikat" figyeli, kutatja, s ha felismeri a motivációt, féltve őrzi és hasznosítja. A munkában mindig szigorú és következetes, magához, a gyerekekhez, de a tanítókhoz és a hallgatókhoz is, akikkel naponta foglalkozik. Az együttélés szabályait, mindnyájunk kiegyensúlyozott életének alapját a nyugalmas, fegyelmezett és nagyon szeretetteljes légkörrel tanítja meg, és vallja, hogy a gyerekeknek való dinamikus iskolai élet a pedagógus "kiművelő" erejétől függ.

„Rohanó, gondokkal teli életünket szeretnénk szebbé, örömtelibbé, élhetőbbé tenni. Ebben a törekvésben - a családi nevelés mellett - az iskolának kitüntetett helye és szerepe van.”

Az "ELTE Sikerek" előadássorozat keretében az előadók munkájáról, legújabb törekvéseiről, eredményeiről hallhatunk, esetenként megtudhatjuk azt is, ki hogyan emlékszik vissza az egyetemen töltött évekre, oktatókra. Milyen szerepet játszott az életében, a karrierje későbbi alakulásában egyetemünk? Milyen útmutatást adna azoknak, akik most építik a saját vagy gyermekük karrierjét? Az előadások végén lehetőség nyílik kérdések feltevésére is.

A sorozat védnökei: Borhy László rektor, Scheuer Gyula kancellár; Berend T. Iván tiszteletbeli védnök, az MTA korábbi elnöke; Hudecz Ferenc fővédnök, korábbi rektor.

A rendezvény ingyenes, de regisztrációköteles.

Beszámolók a korábbi előadásokról: Lovász LászlóTölgyessy PéterPersányi MiklósNagy TímeaLackfi JánosBéres JózsefBarabási Albert-László és Freund Tamás.

ELTE Alumni 
Facebook


* Az ELTE Alumni Alapítvány által szervezett rendezvény sikeréhez hozzájárult a Nemzeti Együttműködési Alap.