Geofluidumok nyomában

2019.05.15.
Geofluidumok nyomában
Nemzetközi terepi kurzus kezdődik az ELTE és a Finn Geológiai Szolgálat munkatársainak közreműködésével az ENeRAG projekt keretében.

Az ELTE-s konzorciumvezetéssel folyó, nemzetközi ENeRAG projekt keretében a hidrotermás fluid-kőzet kölcsönhatások nyomába erednek a résztvevők 2019. május 27–31. között. A Velencei-hegységtől a Budai Termálkarszton és a Mátrán keresztül a Tokaji-hegységig tartó terepi tanulmányúton vulkáni, üledékes és karbonátos környezetben, a szakma legkiválóbb művelőitől kézzelfogható közelségben sajátíthatók el a témához kapcsolódó ásványtani, geokémiai, ércteleptani és vízföldtani ismeretek, valamint a tudományos eredmények innovációs lehetőségei (víz, hő és ásványi nyersanyag hasznosítása). Az ELTE MSc- és PhD-hallgatói, valamint fiatal kutatói számára is nyitott kurzus 11 nemzetközi részvevővel május 27-én indul az ELTE-n.

Az első napon a kurzus elméleti megalapozása érdekében az ELTE és a Finn Geológiai Szolgálat munkatársai, Haas János, B. Kiss Gabriella, Molnár Ferenc, Mindszenty Andrea, Havril Tímea és Erőss Anita tartanak előadásokat. A terepbejárás vezetője Molnár Ferenc a Finn Geológiai Szolgálattól, az ELTE részéről közreműködik Mindszenty Andrea, Mádlné Szőnyi Judit, Erőss Anita és Lovász Anikó. A terepi kurzust a Tóth József és Erzsébet Hidrogeológia Professzúra Alapítvány is támogatja.

Az ENeRAG (Excellency Network Building for Comprehensive Research and Assessment of Geofluids) nemzetközi projekt 2018-ban indult el Mádlné Szőnyi Judit vezetésével. Célja, hogy a Finn Földtani Intézettel (GTK) és a Milánói Egyetemmel (UMIL) együttműködve megerősítse a kutatási és innovációs kapacitást a felszínalatti fluidumok területén az ELTE-n. A projektbe hét ipari partner is bekapcsolódik, köztük geotermikus cégek, fürdővállalatok, vízzel és ásványi nyersanyagokkal foglalkozó hivatalok.

Korábban:

Az ELTE először nyert konzorciumvezetőként H2020 projektet
Elindult az ENeRAG projekt
Bemutatkozott az ENeRAG
Lezárult az ENeRAG projekt féléve
Interjú Mádlné Szőnyi Judittal