A Gépipari Tudományos Egyesület kitüntette az ELTE docensét

A Gépipari Tudományos Egyesület májusi küldöttgyűlésén az országos elnökség kezdeményezésére Egyesületi Érem díjjal tüntették ki Bak Árpád egyetemi docenst, az ELTE Savaria Műszaki Intézet oktatóját, aki a GTE szombathelyi szervezetének létrehozásában betöltött meghatározó szerepe mellett a Techtogether műszaki verseny ELTE-s csapatának megalapításáért és menedzseléséért érdemelte ki az elismerést.
Az ELTE SEK duális BSc gépészmérnök hallgatóból alakult Szombathelyi Gépész csapat 2018-ban bronzérmet, 2019-ben ezüstérmet, 2020-ban aranyérmet szerzett a versenyen. A 2020-as év második Techtogether versenyén egy 3D nyomtatott, 22. századinak kinéző matchbox autóval másodikok lettek, 2021-ben a csapat a bronzérem mellett négy különdíjjal térhetett haza. A 2022-es Techtogethert ismét az ELTE szombathelyi hallgatói nyerték meg, 2023-ban egy újabb ezüstérmet, 2024-ben pedig bronzérmet szereztek.
Forrás: ELTE IK
Fotó: Nagy Gellért