2023.05.16.
Új Nemzeti Kiválóság Program
A 2023/2024. évi ÚNKP-pályázatokat az ELTE-re kizárólag elektronikus úton, az ELTE ÚNKP portálján lehet benyújtani 2023. május 17. 9 órától. Amennyiben az ÚNKP-ösztöndíjjal és -pályázatokkal kapcsolatban kérdése van, információra lenne szüksége, elektronikusan az ELTE ÚNKP portál levelezőfunkciójának segítségével léphet kapcsolatba ügyintézőnkkel, a portálon történő regisztrációt követően.

Pályázati kiírások és benyújtási határidők

Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás
Célja a középiskolai tanulmányaikat sikeresen befejező, alapképzésben részt vevő, tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, továbbá a mester tanulmányok megkezdésére való felkészülés.
Az ösztöndíj összege: 100.000 Ft/hó/fő
A benyújtás határideje: 2023. június 15.

Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás
Célja a mester (osztatlan) képzésben részt vevő, tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, továbbá a doktori tanulmányok megkezdésére való felkészülés.
I. és II. típusú pályázat esetén 100.000 Ft/hó/fő
III. típusú pályázat esetén 150 000 Ft/hó/fő
A benyújtás határideje: 2023. június 15.

Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás
Célja a kiemelkedő tudományos és művészi eredményeket felmutató doktori képzésben részt vevő hallgatók kutatási és alkotó tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, valamint a doktori disszertáció (PhD, DLA) megfelelő megalapozása.
Az ösztöndíj összege: 100.000 Ft/hó/fő
A benyújtás határideje: 2023. június 15.

„Tudománnyal fel!” Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás
Célja a kiemelkedő tudományos és művészi eredményeket felmutató doktorvárományosok és posztdoktorok kutatási és alkotó tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, amelynek eredménye magas színvonalú, figyelemre méltó publikáció, valamint doktorvárományosok esetén a doktori disszertáció (PhD/DLA) megírása.
Az ösztöndíj összege: 200.000 Ft/hó/fő
A benyújtás határideje: 2023. június 15.

Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás
Célja a kiemelkedő tudományos és művészi kutatási eredményeket felmutató a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíjában részesülő oktatók, kutatók támogatása.
Az ösztöndíj összege: 100.000 Ft/hó/fő
A benyújtás határideje: 2023. június 30.

„Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás
Célja a középiskolai tanulmányaikat sikeresen befejező, a középiskolai tudományos tanulmányi versenyen eredményesen teljesítő, alapképzésre, osztatlan mesterképzésre jelentkező, első- és másodéves tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása.
Az ösztöndíj összege: 100.000 Ft/hó/fő
A benyújtás határideje: 2023. július 7.

Letölthető dokumentumok Módosítva
Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás 2023.05.16.
Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás 2023.05.16.
Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás 2023.05.16.
„Tudománnyal fel!” Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás 2023.05.16.
Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás 2023.05.16.
„Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás 2023.05.16.
GYIK 2023.05.31.
2/2023. (VI. 21.) számú rektori utasítás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Új Nemzeti Kiválóság Program 2023/2024 Intézményi Működési Szabályzatáról 2023.06.22.
ÚNKP 2023/2024 Működési Szabályzat 2023.05.16.
ELTE Intézményi Működési Szabályzat 2023.05.17.
Adatkezelési tájékoztató 2023.05.16.
ÚNKP kari ügyintézők 2023.11.15.

Arculati elemek és hivatkozások ÚNKP publikációban

Kapcsolat

Amennyiben az ÚNKP-ösztöndíjjal és -pályázatokkal kapcsolatban kérdése van, információra lenne szüksége, elektronikusan az ELTE ÚNKP portál levelezőfunkciójának segítségével léphet kapcsolatba ügyintézőnkkel, a portálon történő regisztrációt követően.
Magyar Beáta
Telefon: +36 30 085 4380
Kari ügyintézők elérhetőségei


2023/2024-es évre vonatkozó információk

2022/2023-as évre vonatkozó információk

2021/2022-es évre vonatkozó információk

2020/2021-es tanévre vonatkozó információk

Nyertesek Módosítva
Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj 2020.10.09.
Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj 2020.10.09.
Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj 2020.10.13.
„Tudománnyal fel!” Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj 2020.10.09.
Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói Kutatói Ösztöndíj 2020.10.09.
„Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj 2020.10.09.

Kari ügyintézők listája
Arculati elemek és hivatkozások ÚNKP publikációban

Pályzati kiírások

Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás
Célja a középiskolai tanulmányaikat sikeresen befejező, alapképzésben részt vevő, tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, továbbá a mester tanulmányok megkezdésére való felkészülés.
Az ösztöndíj összege: 100.000 Ft/hó/fő

Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás
Célja a mester (osztatlan) képzésben részt vevő, tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, továbbá a doktori tanulmányok megkezdésére való felkészülés.
Az ösztöndíj összege: 100.000 Ft/hó/fő

Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás
Célja a kiemelkedő tudományos és művészi eredményeket felmutató doktori képzésben részt vevő hallgatók kutatási és alkotó tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, valamint a doktori disszertáció (PhD, DLA) megfelelő megalapozása.
Az ösztöndíj összege: 100.000 Ft/hó/fő

„Tudománnyal fel!” Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás
Célja a kiemelkedő tudományos és művészi eredményeket felmutató doktorvárományosok és posztdoktorok kutatási és alkotó tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, amelynek eredménye magas színvonalú, figyelemre méltó publikáció, valamint doktorvárományosok esetén a doktori disszertáció (PhD/DLA) megírása.
Az ösztöndíj összege: 200.000 Ft/hó/fő

Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás
Célja a kiemelkedő tudományos és művészi kutatási eredményeket felmutató a Magyar Tudományos Akadémia (a továbbiakban: MTA) Bolyai János Kutatási Ösztöndíjában részesülő oktatók, kutatók támogatása.
Az ösztöndíj összege: 200.000 Ft/hó/fő

„Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás
Célja a középiskolai tanulmányaikat sikeresen befejező, a középiskolai tudományos tanulmányi versenyen eredményesen teljesítő, alapképzésre, osztatlan mesterképzésre jelentkező, elsőéves tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása.
Az ösztöndíj összege: 100.000 Ft/hó/fő

Letölthető dokumentumok Módosítva
Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás 2020.05.28.
Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás 2020.05.28.
Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás 2020.05.28.
„Tudománnyal fel!” Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás 2020.06.17.
Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás 2020.05.28.
„Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás 2020.05.29.
Adatkezelési tájékoztató 2020.05.26.
GYIK 2020.06.17.
ÚNKP 2020/2021 Működési Szabályzat 2020.05.28.
ÚNKP 2020/2021 támogatott intézményeinek listája 2020.06.02.
ÚNKP 2020/2021 feladat- és ütemterve 2020.06.02.

Kapcsolat

https://unkp.elte.hu
Sági Eszter


2019/2020-as tanévre vonatkozó információk

Nyertesek Módosítva
Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj 2019.10.25.
Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj 2019.10.25.
Felsőoktatási Doktori Hallgatói, Doktorjelölti Kutatói Ösztöndíj 2019.10.29.
Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj 2019.10.25.
„Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj 2019.10.25.

Kapcsolat

Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázat
Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázat
„Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj Pályázat
Léhi Krisztina
Oktatási Igazgatóság, Oktatásfejlesztési és Tehetséggondozási Osztály
E-mail: unkp.gradualis@oktig.elte.hu
Telefon: 411-6500/2806
Személyesen: kedd 8–12 óráig (1056 Budapest, Szerb u. 21–23. fszt. 31.) 

Felsőoktatási Doktori Hallgatói, Doktorjelölti Kutatói Ösztöndíj Pályázat
Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj Pályázat
Sági Eszter
Rektori Kabinet, Tudománypolitikai Iroda
E-mail: unkp.posztgradualis@rk.elte.hu
Telefon: 411-6500/1396
Személyesen: kedd 8–12 óráig (1056 Budapest, Szerb u. 21–23. I. em. 35.)

ÚNKP arculati elemek
Arculati elemek és hivatkozások ÚNKP publikációban

Pályázati kiírások

Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj
Célja az alapképzésben részt vevő, tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása.

Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj
Célja a mester- (osztatlan) képzésben részt vevő, tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása.

Felsőoktatási Doktori Hallgatói, Doktorjelölti Kutatói Ösztöndíj
Célja a kiemelkedő tudományos és művészi eredményeket felmutató, doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktorjelöltek kutatási és alkotó tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása.

Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj
Célja a kiemelkedő tudományos és művészi kutatási eredményeket felmutató, az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíjában részesülő oktatók, kutatók támogatása.

„Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj
Célja a középiskolai tanulmányaikat sikeresen befejező, a középiskolai tudományos tanulmányi versenyen eredményesen teljesítő, alapképzésre, osztatlan mesterképzésre jelentkező, elsőéves tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, valamint a tanulmányi kötelezettségen túlmutató kutatói tevékenység támogatása.

Letölthető dokumentumok Módosítva
Adatkezelési tájékoztató 2019.05.08.
GYIK (Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj, Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj, „Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj) 2019.05.08.
GYIK (Felsőoktatási Doktori Hallgatói, Doktorjelölti Kutatói Ösztöndíj) 2019.05.08.
GYIK (Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj) 2019.05.08.
ÚNKP 2019/2020 Működési Szabályzat 2019.05.08.
ÚNKP 2019/2020 Intézményi Működési Szabályzat (Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj, Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj, „Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj) 2019.05.08.
ÚNKP 2019/2020 Intézményi Működési Szabályzat (Felsőoktatási Doktori Hallgatói, Doktorjelölti Kutatói Ösztöndíj) 2019.06.20.
ÚNKP 2019/2020 Intézményi Működési Szabályzat (Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj) 2019.05.08.


Nyertesek 2018/2019

Nyertesek 2017/2018

Nyertesek 2016/2017