Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program
Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP)
Az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP) célja a felsőoktatási intézmények oktatói és kutatói utánpótlásának, valamint az innovatív magyar vállalkozások kutató-fejlesztői utánpótlásának biztosítása, és a legtehetségesebb hallgatók a felsőoktatási tehetséggondozásba való bevonása. A Program ösztöndíjpályázatai a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogatják olyan – alapképzésben, mesterképzésben vagy doktori képzésben részt vevő – hallgatók, valamint fiatal oktatók, kutatók támogatásával, akik a felsőoktatási intézményben eredményes kutatási tevékenységet folytatnak.
Az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program Kooperatív Doktori Program (EKÖP-KDP) célja, hogy a kutatás-fejlesztés-innováció területén tovább bővítse azon munkavállalók létszámát – elsődlegesen az MTMI (matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai) területeken –, akik szakmai ismereteiket a legfrissebb tudományos kutatási eredményekkel kívánják gyarapítani, és elkötelezettek tudásuk társadalmi és gazdasági hasznosításában. A Program azok számára biztosít támogatást, akik doktori hallgatói státuszuk mellett felsőoktatási intézményen kívül más munkahelyen is végeznek kutatómunkát, amely elősegíti tudományos eredményeik gyakorlati hasznosulását.
A korábbi évek (a 2023/2024-es tanévvel bezárólag) ÚNKP- és KDP-pályázataival kapcsolatos információk továbbra is elérhetők a két pályázat archív honlapján:
Új Nemzeti Kiválóság Program
Kooperatív Doktori Program
PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK ÉS BENYÚJTÁSI HATÁRIDŐK
Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP-25)
Pályázási időszak: 2025. május 5. – június 5.
Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program Kooperatív Doktori Program (EKÖP-KDP-2025)
Pályázási időszak: 2025. május 5. – június 5.
LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK
| EGYETEMI KUTATÓI ÖSZTÖNDÍJ PROGRAM (EKÖP-25) | Módosítva |
|---|---|
| Pályázati kiírás | 2025.05.15. |
| 1. melléklet: Bírálati szempontrendszer | 2025.05.05. |
| 2. melléklet: Tudományági besorolás | 2025.04.30. |
| Gyakran Ismételt Kérdések | 2025.04.30. |
| 2/2025.(V. 15.) számú rektori utasítás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program 2025/2026-os tanévi Intézményi Működési Szabályzatáról | 2025.05.19. |
| EGYETEMI KUTATÓI ÖSZTÖNDÍJ PROGRAM KOOPERATÍV DOKTORI PROGRAM (EKÖP-KDP-2025) | Módosítva |
|---|---|
| Pályázati kiírás | 2025.04.30. |
| 1. melléklet: Bírálati szempontrendszer | 2025.04.30. |
| 2. melléklet: Tudományági besorolás | 2025.04.30. |
| Gyakran Ismételt Kérdések | 2025.04.30. |
| Egyetem és EKÖP-KDP Munkáltató közötti együttműködési nyilatkozat – általános | 2025.05.12. |
| Egyetem és EKÖP-KDP Munkáltató közötti együttműködési nyilatkozat – Informatikai Kar | 2025.05.12. |
| 2/2025.(V. 15.) számú rektori utasítás függeléke: Az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program Kooperatív Doktori Program Intézményi Működési Szabályzata | 2025.05.19. |
| nyertesek listája | Módosítva |
|---|---|
| EKÖP Alapképzés Kutatói Ösztöndíj | 2025.10.13. |
| EKÖP Mesterképzés Kutatói Ösztöndíj | 2025.10.13. |
| EKÖP Doktori Kutatói Ösztöndíj | 2025.10.13. |
| EKÖP Egyetemi Fiatal Oktatói Kutatói Ösztöndíj | 2025.10.13. |
| EKÖP Kooperatív Doktori Program | 2025.10.14. |
ELTE EKÖP adatkezelési tájékoztató
Az EKÖP arculati elemei
magyar | angol
ELTE SzMSz I. 15. Szellemitulajdon-kezelési Szabályzat
KAPCSOLAT
2024-ES és 2025-ÖS EKÖP ÉS EKÖP-KDP PÁLYÁZÓKÉNT
Magyar Beáta
(36-30) 085-4380, (36-1) 411-6500/4284
ekop@elte.hu
KDP-2021, NVKDP-2021, KDP-2023 PÁLYÁZATOK ÖSZTÖNDÍJASAKÉNT
Szöllősi Szilvia
kdp@rk.elte.hu
Magyar Beáta
(36-30) 085-4380, (36-1) 411-6500/4284
kdp@rk.elte.hu
Absztraktkötetek
A korábbi intézményi záró konferenciák absztraktkötetei ide kattintva elérhetők.
2024/2025-ös évre vonatkozó információk
| Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP-24) | Módosítva |
|---|---|
| Pályázati kiírás | 2024.06.07. |
| 1. melléklet: Bírálati szempontrendszer | 2024.05.15. |
| 2. melléklet: Tudományági besorolás | 2024.05.15. |
| Gyakran Ismételt Kérdések | 2024.06.07. |
| 2/2024. (VI. 18.) számú rektori utasítás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program 2024/2025. Tanévi Intézményi Működési Szabályzatáról | 2025.03.26. |
| Függelék az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program 2024/2025. tanévi intézményi működési szabályzatáról szóló 2/2024.(VI. 18.) rektori utasításhoz | 2025.03.27. |
| Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program Kooperatív Doktori Program (EKÖP-KDP-2024) | Módosítva |
|---|---|
| Pályázati kiírás | 2024.05.15. |
| 1. melléklet: Bírálati szempontrendszer | 2024.05.15. |
| 2. melléklet: Tudományági besorolás | 2024.05.15. |
| Gyakran Ismételt Kérdések | 2024.06.07. |
ELTE EKÖP adatkezelési tájékoztató
| Nyertesek listája | Módosítva |
|---|---|
| EKÖP Alapképzés Kutatói Ösztöndíj | 2024.10.25. |
| EKÖP Mesterképzés Kutatói Ösztöndíj | 2024.10.25. |
| EKÖP Doktori Kutatói Ösztöndíj | 2024.10.25. |
| EKÖP Egyetemi Fiatal Oktatói Kutatói Ösztöndíj | 2024.10.25. |
| EKÖP Kooperatív Doktori Program | 2024.10.25. |
KAPCSOLAT
2024-ES EKÖP ÉS EKÖP-KDP PÁLYÁZÓKÉNT, TOVÁBBÁ 2023/2024-ES ÚNKP ÖSZTÖNDÍJASKÉNT
Ügyintézőinkkel az ELTE EKÖP pályázati portál levelezőfunkciójának segítségével léphet kapcsolatba, a portálon történő regisztrációt követően.
KDP-2020, KDP-2021, NVKDP-2021, KDP-2023 PÁLYÁZATOK ÖSZTÖNDÍJASAKÉNT
Szöllősi Szilvia
kdp@rk.elte.hu
Magyar Beáta
(36-30) 085-4380, (36-1) 411-6500/4284
kdp@rk.elte.hu
EGYÉB ÜGYEKBEN
Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP) és korábbi Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP)
Magyar Beáta
(36-30) 085-4380, (36-1) 411-6500/4284
ekop@elte.hu
Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program Kooperatív Doktori Program (EKÖP-KDP):
Szöllősi Szilvia
kdp@rk.elte.hu
Magyar Beáta
(36-30) 085-4380, (36-1) 411-6500/4284
kdp@rk.elte.hu
EKÖP-vel kapcsolatos híreink
Innovációmenedzsment és iparjogvédelmi tájékoztató
Az ELTE Innovációs Központ webináriumot tart az ELTE polgárai számára.
2026. január 20. online
Az ELTE Innovációs Központ webináriumot tart az ELTE polgárai számára.