Magyar Innovációs Szövetség
Magyar Innovációs Szövetség
A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) tevékenységének középpontjában az innováció gazdaságélénkítő szerepe áll, fő célja a tudástranszfer elősegítése, vagyis a szellemi termékek létrehozása és gyakorlati hasznosítása. A MISZ többek között információs rendszert alakít ki és működtet az innovációs folyamatban érdekeltek számára, szakmai konferenciákat, szimpóziumokat szervez, széleskörű hazai és nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, valamint ellátja a tagok szakmai érdekképviseletét is.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem tíz éve a Magyar Innovációs Szövetség elkötelezett partnere, közvetlen tagintézménye. Darázs Lénárdot, az ELTE általános rektorhelyettesét 2023-ban választották a szövetség alelnökévé. A MISZ Felsőoktatási tagozata többek között javaslatok, állásfoglalások kidolgozásával és egyéb segítséggel kedvező szakmai hátteret biztosít a hazai felsőoktatási innovációs tevékenységekhez: 2022 óta Magyar Dániel, az ELTE Innovációs Központ igazgatója a tagozat elnöke.