KMNYE 2017 - Szakmai programok

Szakmai programok 2017

Egységben a tudomány!

Szakmai programok 2017

2017-ben tovább bővül a nyári egyetem szakmai programja. A meglévő négy szakmai munkát felügyelő szekció (humántudományi, informatikai, jogi és természettudományi) mellé három új szekció csatlakozik (gyógypedagógiai, óvó- és tanítóképző, társadalomtudományi), továbbá bekapcsolódik a programba a IV. Kárpát-medencei Szakkollégiumi Konferencia (Eötvös Collegium és Márton Áron Szakkollégium szervezésében) így bízunk abban, hogy még szélesebb körben tudjuk megszólítani a hallgatókat az érintett régiókban.

Az idei év részletes szakmai programjai az alábbi főcímekre kattintva olvashatók (20x45 perc):

Részvétel a szakmai programokon:

A részvétel a szakmai program előadásainak 90 százalékán kötelező. Az résztvevők a rendezvény végén oklevelet kapnak a részvételről, illetve egy olyan hivatalos okmányt, mellyel a részvételért kapott 2 kredit igazolható és hazai egyetemükön elszámolható.

Plenáris előadás a megnyitón (2017. július 11.)

Hagyomány, hogy minden évben a Nyári Egyetem megnyitójának részeként az ELTE valamely kiemelkedő oktatója plenáris előadást tart a tudomány egyik izgalmas területéről. Az idei megnyitó ünnepség főelőadója Dr. Papp Richárd, egyetemi docens (ELTE Társadalomtudományi Kar, Kulturális Antropológia Tanszék)

A plenáris előadás címe: A pillanat örökkévalósága.  Modern mítoszok

Az előadás összefoglalója:

„A mitológia megmagyarázza önmagát és mindent a világon. Nem azért, mert magyarázatul találták ki, hanem azért mert természetétől fogva az is a sajátossága, hogy magyarázatot ad” – írja Kerényi Károly. A társadalomtudományok tükrében a mítoszokra olyan történetekként tekintünk, amelyek egy csoport számára az „abszolút igazságot” fejezik ki.  A mítoszok ezért nem csupán „mozaikdarabjai” egy kultúrának, hanem átszövik azt; jelen vannak a mindennapokban, az élet aprónak tűnő mozzanataiban. A leírtakhoz kapcsolódva a modernitás kulturális komponenseinek és ideológiájának mélyebb megértéséhez járulhat hozzá azoknak a mitikus történeteknek az elemzése, amelyeket a mítoszok befogadói valóságos történeteknek, illetve a valóságról szóló történeteknek fogadnak el. Mindennek fényében, a plenáris előadás során (ahogy a nyári egyetem társadalomtudományi szekciójának alkalmain) arra keressük a választ, hogy napjainkban milyen üzeneteket, mintákat fogalmaznak meg számunkra –többek között- a filmipar, a tömegmédia, a reklámok, a popkultúra vagy a társadalmi ideológiák narratívai az “igazi élet”, a “boldogság”, a “szépség” vagy a “modern identitás” mibenlétéről. Az előadás során részletesebb elemzésre kerülnek a Star Wars, a Matrix és a Titanic filmek mitikus narratíváinak jelentései.