Mozgáskorlátozottság

Mozgáskorlátozott hallgatók számára

Mozgáskorlátozott hallgatók számára

A SHÜTI csapatán belül van egy kisebb csoport, melynek tagjai kifejezetten a te speciális szükségleteidnek megfelelően igyekeznek támogatni egyetemi életed mindennapjaiban és tanulmányaidban. Minden igényt felmérünk és figyelembe veszünk, és erőforrásainkhoz mérten megadjuk a szükséges támogatást. Azonban ennek megvalósulásához a te együttműködésedre is szükségünk van a pontos szervezés, s ezáltal a még hatékonyabb időgazdálkodás miatt.  Az alább felsorolt szolgáltatásaink közül válogathatsz szabadon, és mi igyekszünk mindent megtenni, hogy igényeidet teljeskörűen kielégítsük erőforrásaink és kapacitásunk függvényében.

Szolgáltatásaink

  • Kérhetsz szociális gondozást, ami a napi életvitelben felmerülő önellátási tevékenységek segítését és a személyi higiéné támogatását jelenti a kampuszok területén
  • Igényelhetsz kortárs személyi segítőt, akinek a tevékenységét fizetett diákmunkaként számoljuk el
  • Akadálymentes útvonalakat tervezünk és tanítunk a lakhóhelyed (amennyiben az Budapest közigazgatási határán belül van) és a kampuszok között, illetve a könyvtárak, tanulmányi ügyekhez kapcsolódó intézmények épületei között
  • Konkrét, eseti segítséget nyújtunk akadálymentes kollégiumi lakhatásodban
  • Amennyiben az Egyetem kampuszait nem tudod akadálymentes tömegközlekedéssel elérni és nem sikerült igénybe venni a támogató szolgálatok szolgáltatásait sem, akkor igényelhetsz szállítási szolgáltatást a BKK-tól Budapest közigazgatási határán belül
  • Ajánlásokat készítünk az Egyetem épületeinek, helyszíneinek fizikai akadálymentesítésére, melyben a te javaslataidra, meglátásaidra is számítunk az esetleges igények, szükséges változtatások felmérése során
  • Tanulmányaid támogatása és a egyetemi élet könnyebbé tétele céljából eszközöket, segédeszközöket tudunk kölcsönözni számodra: mechanikus kerekesszékek, elektromos kerekesszék, laptop, diktafon…
  • Segítünk az oktatókkal való kommunikációban, hivatalos ügyeid intézésében

Tananyagok digitalizálása, adaptációja

Igyekszünk biztosítani és hozzáférhetővé tenni számodra a tanulmányaidhoz szükséges könyveket, jegyzeteket, tananyagokat. Ez a következő jelenti:

  • Könyvek, jegyzetek, feladatlapok stb.szkennelése
  • Konvertáslás az általatok kért formátumba
  • Feladatlapok, ppt-k, záródolgozatok készítésében, formázásában való segítség
  • Kisebb terjedelmű anyagok fénymásolása, nyomtatása
    Ennek menete a következő:
    A „Nyomtatványok” menüpontban található a „Digitalizált tananyagok átvételéről és kezeléséről szóló nyilatkozat”, amit tölts ki és aláírva küldj vissza a peterfia.eszter@kancellaria.elte.hu e-mail-címre, vagy hozd be hozzánk személyesen.
    Mindenképpen érdemes először e-mail-ben elküldeni a kívánt anyag címét, szerzőjét, kadási adatatit, mielőtt megpróbálod megszerezni a fizikai példányt, mert lehetséges, hogy az már fellelhető a saját archívumunkban is. Amennyiben megvan nálunk is, akkor azt azonnal el tudjuk küldeni neked e-mail-ben. Ha az anyag nem került korábban adaptálásra, akkor a kért könyvet, anyagot el kell juttatnod a SHÜTI-be.

Amit az egyetemi tanulmányaid megkezdése előtt mindenképpen tudnod kell...

Az egyetem néhány alapvető dologban különbözik a középiskolától, ami kihívást jelenthet egy elsőéves hallgató számára. Összegyűjtöttük a legfontosabb eltéréseket, amikre érdemes felkészülnöd, mielőtt megkezded az egyetemi tanulmányaidat.

  • Az első és legfontosabb, hogy még mielőtt jelentkeznél az egyetemre, mindenképpen tájékozódj arról, hogy hogyan tudsz majd eljutni és bejárni a választott szakod kampuszára, akadálymentesek-e az épületek, ahol majd az óráid lesznek, és hogy a lakóhelyedről hogyan tudod megközelíteni napi rendszerességgel az adott helyszíneket. Ezekre a kérdésekre szívesen választ adunk mi is, sőt, segítünk megtervezni és megtanítani azokat az útvonalakat, melyeket biztonságosan használhatsz majd a közlekedés, bejárás folyamán.
  • Az egyetemen nincs osztályfőnök, nincsenek olyan értelemben osztálytársak, mint a középiskolában. Majdnem minden kurzuson más emberek vesznek körül.
  • Nincs egységes, előre kidolgozott órarend, ezt mindenki magának állítja össze. Az órarended összeállításánál sok mindent figyelembe kell venned, ez eleinte nem könnyű.
  • Önállóan kell döntéseket hoznod a tanulmányaiddal kapcsolatban. Rád van bízva, hogy milyen kurzusokat építesz be az órarendedbe, hány kreditet veszel fel egy adott félévben, hogyan ütemezed a vizsgáidat, hány félév alatt teljesíted a tanulmányaidat.
  • A középiskolától eltérően a tanév nem összefüggő, hanem két tanulmányi félévből áll (őszi és tavaszi.) A félév a szorgalmi és a vizsgaidőszakból áll.
  • Az egyetemen sokféle ügyintézéssel találkozol majd, ezek nagy része az elektronikus tanulmányi rendszeren keresztül történik: https://neptun.elte.hu/
  • Az évfolyamok nagy létszáma miatt az oktatóknak kevesebb a személyes kapcsolata a hallgatókkal, nem ismerik őket név szerint, mint a középiskolában.
  • Az órák nem egy tanteremben zajlanak, gyakran még csak nem is ugyanabban az épületben vannak, és az is előfordul, hogy egy-egy előadás az egyetem másik kampuszán, a város más pontján kerül megtartásra. 
  • Sok esetben te magad dönthetsz arról, hogy bejársz-e egy előadásra vagy sem, ami nagy szabadságot jelent ugyan, de felelősen és tudatosan kell bánnod ezzel a szabadsággal, hogy idővel ne menjen a tanulmányaid rovására.
  • Az egyetemen nagyon sok olyan kifejezéssel fogsz találkozni, ami új és zavarba ejtő lehet számodra. Ilyen például a szemeszter, kurzus, kredit, modul, kollokvium, szeminárium és még sorolhatnánk. Időbe telik, mire megtanulod és megérted az egyetemi ügyintézés sajátos nyelvezetét.
  • Az egyetemi élet sokkal nagyobb önállóságot kíván meg tőled, mint a középiskola. A kollégiumban számtalan olyan helyzetben kell megállnod a helyed, amiben korábban nem voltál magadra utalva. Senki nem tartja helyetted számon a tanulmányi ügyidet, nem lesz, aki figyelmeztet, hogy még milyen tárgyakat kell teljesítened, vagy mi az, amivel elmaradtál.
  • Proaktívnak kell lenned mind a társas életben, mind a tanulmányaid terén. Ha segítségre van szükséged, neked kell lépned. Jelezd az oktatód felé a speciális szükségleteidet. A tanáraid nagyon sok hallgatóval dolgoznak, ne várd el tőlük, hogy tudják, miben van szükséged extra segítségre. 
  • Légy nyitott és kezdeményező a hallgatótársaiddal. Elképzelhető, hogy te leszel az első mozgássérüléssel élő személy, akivel találkoznak és nem tudják hogyan közeledjenek feléd. 

A fentiek ellenére miért érdemes mégis belevágnod ebbe a sok kihívást és nehézséget tartogató kalandba:

  • Mert nem vagy egyedül, az ELTE-n számos támogató rendszer működik, amelyek segítenek neked eligazodni az egyetem útvesztőiben. 
  • Minden speciális szükségletű hallgatót megilletnek azok a kedvezmények, melyek lehetővé teszik, hogy az igényeidhez, szükségleteidhez alkalmazkodva az egyetem biztosítsa számodra az oktatáshoz való egyenlő esélyű hozzáférést. Ezekről a kedvezményekről az alábbi linken tájékozódhatsz: Milyen tanulmányi kedvezményeket kaphatok?
  • Az egyetemi évek remek lehetőséget jelentenek számodra, hogy sokféle emberrel találkozz, kapcsolatokra tegyél szert, életre szóló élményekkel gazdagodj.
  • Nagyszerű dolgokat tanulhatsz, kiváló oktatókkal találkozhatsz, szélesítheted a látóköröd.
  • Lehetőséged van elérni azt az önállóságot, ami elengedhetetlen a munkaerőpiacon való érvényesüléshez és az önálló felnőtt élethez.
  • Az egyetem természetesen nem csak a tanulásról szól, hanem a szórakozásról, barátságokról és olyan élményekről egyaránt, amik felejthetetlenné tehetik számodra ezeket az éveket.

Hasznos oldalak, melyeket érdemes figyelemmel kísérni

www.motivacio.hu – Motiváció Alapítvány

www.akadalymentes.com – a mikro és makro környezet akadálymentesítési megoldásai, hasznos gyakorlati tippek és tudnivalók találhatóak ezen az oldalon, érdemes tanulmányozni.

www.fszk.hu – a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft honlapja, amire mindig érdemes pillantást érintő legfrissebb hírekről, eseményekről, pályázati lehetőségekről, szakmai tevékenységekről, szolgáltatásokról vetni, mert értesülhetünk a fogyatékossággal élő embereket vagy a velük foglalkozó munkatársakat.

www.onalloelet.hu – az önálló élet lehetőségének, kérdéskörének filozófiája.


Személyes elérhetőségeink kapcsolatfelvételhez

Ha bármi felmerülő kérdésed, problémád akad, fordulj bátran hozzánk; időpontegyeztetés után személyesen központunkban, vagy írásban a következő e-mail-címek valamelyikén:
peterfia.eszter@kancellaria.elte.hu 
sztanisics.szonja@kancellaria.elte.hu

Telefonos elérhetőségeink:
Péterfia Eszter: +36-30-315-76-72
Sztanisics Szonja: +36-30-166-06-98


Hallgatóink beszámolói