ELTE Next

ELTE Next

Tudtad, hogy Kapu Tibor a HUNOR – Magyar Űrhajós Program keretében az ELTE kutatóival együttműködve végzett kísérletet a világűrben?

Ha érdekel, hogyan juttatta el a magyar tudományt az űrbe, kíváncsi vagy, miként talált rá a hivatására, vagy vonz a tudományos pálya világa, akkor ezt az alkalmat nem érdemes kihagynod!

November 25-én, 15 órától az ELTE Lágymányosi Campus Gömb Aulájában találkozhatsz a magyar asztronautával egy különleges közönségtalálkozón. És ez nem minden: ha november 10-ig regisztrálsz, lehetőséged nyílik kérdést is beküldeni Kapu Tibornak!

Az exkluzív eseményre az ELTE hallgatóit és az ELTE Next középiskolai közösség tagjait várjuk.
Ha még nem vagy közösségünk tagja, itt az idő, hogy csatlakozz!

Ha középiskolás vagy, és már most szeretnél belekóstolni az ELTE egyetemi életébe, akkor az ELTE Next gimiseknek szóló közösség pontosan neked lett kitalálva. Ebben a közösségben mindent megtalálsz, amire szükséged van az ELTE felé vezető úton.

Miért érdemes hozzánk csatlakozni?

Az ELTE-s életérzés közvetlen megtapasztalása: Amennyiben úgy érzed, nem tudtál még elég időt eltölteni álmaid egyetemén akár a nyílt napokon, az ELTEfeszten vagy egyéb tájékoztató alkalmakon, akkor számos, az ELTE Next tagjainknak szervezett kampusztúrán, vagy nyílt órán vehetsz részt, ahol már most átélheted, milyenek a pezsgő hétköznapok egyetemünkön. 
Exkluzív kulturális, tudományos és ismeretterjesztő tartalmak: Érdekel egy kulturális, társadalmi vagy tudományos téma, amiben elmélyednél, akár szakértők, vagy országunkban ismert arcok bevonásával? Erre is van lehetőséged közösségünkkel, ugyanis rendszeres, az egyetemi hangulathoz nagyban hozzájáruló kerekasztal-beszélgetésekkel és workshopokkal is készülünk.
Társaság és kapcsolatok: Mindig öröm úgy kezdeni a tanévet, vagy elmenni egy eseményre, hogy tudod, baráti arcok várnak majd ott. Az ELTE Next közösségében nemcsak egyetemünket, de reménybeli szaktársaidat is megismerheted, és mikor elérkezik a felvételi ideje, már lesz kivel együtt izgulni a ponthúzáskor. 
Tanulástámogatás: A felvételiig vezető út legtöbbször sok óra tanulással jár, hogy később a felvételi pontszámaid ne szabjanak határokat az álmaidnak. Az ELTE Next közössége az egyetem falain túlnyúlva kínál támogatást már középsulis tanulmányaid alatt: válogathatsz mintatételeink közül, vagy kedvezményes könyveket vásárolhatsz az ELTE Eötvös Kiadónál felkészülésed megkönnyítése érdekében.
Különleges kedvezmények, nyereményjátékok: Mindezek mellett a fenti programokon már a legmenőbb ELTE-s termékekben is részt vehetsz, nem kell mást tenned, mint belépned hozzánk, és regisztrálni rendszeres nyereményjátékainkra.

AKTUÁLIS ELTE NEXT NYEREMÉNYJÁTÉK

Idén Sohaország varázslatos fényei ragyogják be az ELTE Füvészkertet, életre keltve Pán Péter mesés világát. 

Ha te is tagja vagy közösségünknek, nincs más dolgod, mint kitölteni a hírlevélben kiküldött rövid kvízünket november 6. és 20. között, és automatikusan bekerülsz a sorsolásba, mely során 10 szerencsés középiskolás belépőt nyert a Garden of Lights kiállításra.

Kitöltés kezdete: 2025. november 6.
Kitöltés vége: 2025. november 20. 12:00

Sorsolás időpontja: 2025. november 20. 14:00
A nyerteseket e-mailben értesítjük.

Nyeremény: 
10 db belépőjegy a Garden of Lights – Pán Péter Budapest kiállításra. 
Helyszíne: ELTE Füvészkert (1083Budapest, Illés u. 25.)


Dzsúdló az ELTE-n

2025. március 20-án Dzsúdló egy exkluzív beszélgetésen vett részt az ELTE Lágymányosi Campuson, amely során megosztotta tapasztalatait és inspiráló történeteit az ELTE Next közösség tagjaival. Emellett a középiskolások az ELTE-s hallgatók kerekasztal-beszélgetése során nyerhettek betekintést az egyetemi életbe, valamint kötetlen formában feltehették kérdéseiket a kari standoknál.


Ne maradj le az ELTE Next közösség élményéről! Csatlakozz hozzánk, és légy részese egy élénk és inspiráló közösségnek, ahol szabadon kibontakoztathatod érdeklődésedet és ambícióidat!

ELTE Next már az Instagramon is! Kövessétek ti is!
https://www.instagram.com/elte_next/