SH 10 at ELTE conference (in Hungarian)

A Stipendium Hungaricum program 10 éve az ELTE-n

A Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram idén ünnepli fennállásának 10 évét. Mivel az ELTE a kezdetektől részt vesz a programban, végigkövethette annak alakulását, dinamikus növekedését. Az első, 2013/14-es tanévben egyetlen ösztöndíjasunk volt, mostanra a hallgatók száma megközelíti a 2000 főt az Egyetemen. A program megvalósításában nyolc kar és szinte valamennyi szervezeti egység részt vesz. A tíz befejezett tanév alkalmából Stipendium Hungaricum program 10 éve az Eötvös Loránd Tudományegyetemen címmel konferenciát szervezünk. A rendezvényre várjuk az ELTE valamennyi érdeklődő dolgozóját, oktató és oktatást segítő munkatársát.
A rendezvény időpontja: 2023. december 7. 09:30 - 16:00
A rendezvény helyszíne: ELTE ÁJK Aula Magna (Egyetem tér 1-3., I. emelet)

A programon a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. A regisztráció határideje december 4.

A rendezvény tervezett programja a következő:

Regisztráció: 9:00-9:30

9:30-10:10 Megnyitó és köszöntők

A rendezvényt megnyitja Dr. Borhy László akadémikus, egyetemi tanár, az ELTE rektora

Köszöntőt mond Dr. Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja

Köszöntő előadást tart Lengyel Miklós, Külgazdasági és Külügyminisztérium, képzésekért, ösztöndíjprogramokért és tudománydiplomáciáért felelős helyettes államtitkár

10:10-11:00 Előadások I.

Knyihár Eszter, a Nemzetközi Stratégiai Iroda vezetője: A Stipendium Hungaricum program szerepe az egyetem nemzetköziesítési stratégiájában

Dr. Zentai László, egyetemi tanár, oktatási és tanulmányi ügyekért felelős rektorhelyettes: Erősödő nemzetköziesítés – az oktatás megújítása. A Stipendium Hungaricum hatása az oktatási gyakorlatokra

Ünnepélyes díjátadó

11:30-12:30 Előadások II.

Tordai Péter, Oktatási Igazgatóság, mobilitásért felelős igazgatóhelyettes: A Stipendium Hungaricum program 10 éve az ELTE-n

Dr. Babos János, szolgáltatási igazgató: A hallgatói szolgáltatások nemzetköziesítése

Dr. Horváth László, a Neveléstudományi Doktori Iskola titkára: A Stipendium Hungaricum program szerepe a doktori képzésekben

13:30-16:00 Előadás és panelbeszélgetés

Stipendium Hungaricum ösztöndíjas hallgatók üzenetei (videóbejátszás)

Gaál Tekla a Bölcsészettudományi Kar Nemzetközi Kapcsolatok Irodájának vezetője: A Stipendium Hungaricum hallgatók integrációja

Kerekasztalbeszélgetés: Hogyan tovább? A Stipendium Hungaricum program további lehetőségei
A panel tagjai:
Iskum Flóra, a Pedagógiai és Pszichológiai Kar Nemzetközi Irodájának vezetője
Knyihár Eszter, a Nemzetközi Stratégiai Iroda vezetője
Kocsis Szilvia Emese, a Társadalomtudományi Kar Nemzetközi Irodájának vezetője
Dr. Jesús Reyes Nuñez, Informatikai Kar, nemzetközi és pályázati ügyek dékánhelyettese
Dr. Túri László, Természettudományi Kar, tudományos és nemzetközi kapcsolatokat felügyelő dékánhelyettese
A beszélgetést moderálja: Lengyel Ágnes, oktatási igazgatóhelyettes

Zárszót mond Tordai Péter, Oktatási Igazgatóság, mobilitásért felelős igazgatóhelyettes

23.11.2023.